Az egyetemi alapítványhoz került a Grand Tokaj Zrt.

2021.09.23. 21:21

A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól átkerült a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz; a szombaton megnyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják – írja az MTI.

Az alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány régi adósságot törlesztett az intézmény létrehozásával, hiszen a helyi felsőoktatás múltja a 17. századba nyúlnak vissza. Stumpf István közölte, hogy az új tudásközpont egyik része a hagyományoknak megfelelően a pedagógus- és tanítóképzés lesz, emellett a szőlészet-borászat, a turizmus-vendéglátás, a gazdaságmenedzsment is helyet kap a képzési kínálatban.

Egyedülálló kezdeményezésként jön majd létre a Tokaj Wine Business Institute, amely posztgraduális képzést fog nyújtani borászok számára. Az alapítvány egyrészt kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és annak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Az összegekből az oktatás megkezdésén túl infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Sárospatakon szállodaépítés fejeződik be, föl kell újítani a tanítóképzőt, továbbá új kollégium és egyetemi kampusz is épül a szőlész-borász képzés számára

– ismertette az alapítvány elnöke.

A Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy új korszak kezdetének tekintik a tulajdonosváltást. Goreczky Gergely hangsúlyozta, hogy a vállalat megújulása már 2013-ban elkezdődött, szigorú gazdálkodással javították az eredményességet, a velük szerződött termelőkkel hosszú távú kapcsolatra törekednek.

A Grand Tokaj Zrtr.-nél ma már évente csaknem 5 millió palack készül, 38 országban értékesít, és bízik a további terjeszkedésben

– tette hozzá.

A Grand Tokaj Zrt. Ügydöntő Felügyelőbizottságának elnöke, Szabó László az állam kivonulását úgy értékelte, hogy a kormány a helyiekre bízta a Grand Tokajt, amely a gyakorlati oktatást, és piaci szempontú kutatási hátteret biztosít az egyetem számára.

A térség ezzel új lehetőséget kapott, de szükség lesz nagyobb szerkezeti átalakításokra, többek között a fajtaszerkezet, a termelési-betakarítási módok átértékelésére, az éghajlati változások felmérésére

– hangsúlyozta Szabó László.

Az egyetem és a vállalat összekapcsolódását a Grand Tokaj Zrt. főborásza is üdvözölve. Áts Károly szerint a kapcsolatoknak a helyi gazdák is hasznát látják, a minőség sokat javult az utóbbi években.

A mostanáig állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. a borvidék legnagyobb pincészeteként borkészítéssel és borértékesítéssel foglalkozik. Az egykori Tokaji Kereskedőház 2013-ban újult meg. Az átalakulás része a vállalati és termékarculat frissítése, a korszerű borászati központ létrehozása is. Az 1993-ban létrejött tolcsvai központú társaság forgalma a nyilvános jelentés szerint 2019-ben meghaladta, 2020-ban megközelítette a 2,7 milliárd forintot, és tavaly már a külföldi értékesítés aránya volt nagyobb a nettó árbevételen belül.