Német hadiipari mamutcéggel tárgyal Orbán Viktor

D MTI20210518001
2021.05.18. 16:00 Módosítva: 2021.05.18. 16:00
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall AG autó- és védelmi ipari cégcsoport elnökét, akivel az új generációs Lynx gyalogsági harcjárművek magyarországi gyártásáról, a hadiipari kutatás-fejlesztésről, valamint Magyarország védelmi és gazdasági megerősítéséről tárgyaltak.

A düsseldorfi székhelyű vállalat első számú vezetője a stratégiai partnerségi viszony bővítéséről tárgyal Magyarországon. A látogatáson a felek együttműködési megállapodásokat írtak alá kis hatótávolságú légvédelmi fegyverrendszerek, valamint toronylőfegyverek, továbbá speciális közepes kaliberű gránátok közös fejlesztéséről és gyártásáról – közölte az MTI-vel a miniszterelnök sajtófőnöke.

Havasi Bertalan elmondta: a miniszterelnökkel folytatott keddi megbeszélésen, amelyen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár kormánybiztos is, megvitatták a közös tulajdonú Rheinmetall Hungary vegyesvállalat regionális stratégiáját. Megvizsgálták, miként lehetne partnerként más országokat is bevonni az Európában egyedülálló kezdeményezésbe. A felek egyetértettek abban, hogy az eddig megkezdett közös beruházások, így a Zalaegerszegen épülő Lynx harcjárműgyár nagymértékben elősegítik Magyarország gazdasági, ipari-technikai fejlődését és a munkahelyteremtést. 

Bár Havasi Bertalan nem tért ki arra, hogy hadi eszközök vásárlásáról is egyeztettek-e, Maróth Gáspár kormánybiztos a Hír TV-nek a napokban azt mondta, hogy Magyarország Skyranger rövid hatótávolságú (SHORAD) légvédelmi rendszerek beszerzéséről tárgyal.

A beszerzés tényét megerősítette a Portfolio is a német Rheinmetall AG negyedéves eredményeit ismertető konferencia internetre feltöltött átiratát szemléző írásában. A szóban forgó fegyverrendszer alapját egy gépágyú képezi,

elsősorban konvojok és más stratégiai fontosságú célpontok védelmére való, kiválóan alkalmas ellenséges drónok megsemmisítésére is

– áll a szerkezet leírásában.

Forrásaink megerősítették, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a megrendelt változat nem a régebbi 35 milliméteres, hanem a legújabb, idén márciusban bejelentett 30 milliméteres verzió, amelynek űrmérete megegyezik a Lynx gyalogsági harcjárművek fő fegyverzetének kaliberével, noha a két gépágyú nem egy típushoz tartozik. Az Oerlikon gyártmányú 30 milliméteres gépágyú ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik, mint nagyobb társa, de a kisebb kaliber miatt a rendszer súlya több mint 250 kilogrammal csökkent, így további eszközök felszerelését tette lehetővé az egyértelmű logisztikai előnyök mellett. 

A Skyranger jövőbeli rendszeresítésével minimálisra csökken a felfegyverzett drónok által jelentett veszély, ugyanis a SHORAD (short range air defense), azaz a rövid hatótávolságú légvédelem fő feladata a hasonló fenyegetések elhárítása. 

Armin Papperger, a német fegyveripari vállalat elnök-vezérigazgatója akkor arról is beszélt, hogy 

Magyarország fontos eleme a Rheinmetall portfóliójának, olyannyira, hogy a következő generációs harcjárműveikbe bekerülő digitális eszközök fejlesztése száz százalékban hazánkban fog megvalósulni.

A Rheinmetall komoly megrendelésekre számít Csehországtól, Szlovákiától, Ausztráliától és Olaszországtól, e megrendeléseknek pedig közvetve Magyarország is haszonélvezője lehet.

Az internetre került leiratban a Rheinmetall AG elnök-vezérigazgatója megemlíti részvényeseinek, hogy Magyarország már most fontos része a Rheinmetall portfóliójának, miután megrendeléseik tetemes részét kapják hazánktól.

2020 negyedik negyedévében 4,4 milliárd eurónyi megrendelésre tett szert a német védelmi vállalat.

A vezérigazgató szerint a magyar kormány már előleget is adott a megrendelésekért, így a Rheinmetall 2022-ben kezd el szállítani Magyarországra. Ezalatt jó eséllyel a Lynxeket értette a vezérigazgató, amelyek szintén a gyár termékei. 


(Borítókép: Orbán Viktor kormányfő (b) fogadja Armin Pappergert, a német Rheinmetall AG autó- és védelmi ipari cégcsoport elnökét a Karmelita kolostor udvarán 2021. május 18-án. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)