Nyit az ország, rohamra számítanak pünkösdkor

2021.05.16. 13:52

Egymás után nyitnak ki országszerte a novemberben bezárt szolgáltatók. Egyre több strand látogatható már most is, de az állatkertek közül is sokan nyitnak az oltási igazolvánnyal rendelkezők számára.

A világörökség részeként ismert Hollókőn is készülnek, ahol a pünkösdi hétvégén számítanak hatalmas forgalomra – számolt be az ATV.

Hollókő továbbra is készül, és várja a vendégeket, bár nagyobb rendezvényeket továbbra sem tudunk tartani. De aki ide ellátogat, az egy földi paradicsomba fog érkezni, a világörökség része, ahol ez a kis falu várja a vendégeket, csend, nyugalom

– taglalja Polgár Péter, a város Szent László Vitézei Egyesület vezetője.

Azt a hollókőiek is fontosnak tarják, hogy mindenki tartsa be a szabályokat. Szabadtéren bárki ellátogathat a faluba, de a kiállítások, múzeumok csak  védettségi kártyával lesznek látogathatóak.

A szigetvári fürdőben az utolsó simításokat végzik. Már a hétvégén szerettek volna nyitni, de az időjárás közbeszólt. Azt mondják, minden szabályt betartanak, és arra is figyelnek, hogy a vendégek is szabálykövetők legyenek.

Pécsen újra érkezhetnek vendégek az állatmenhelyre. Zalaegerszeg mellett is kinyitott egy magánállatkert, ahol november óta nem jártak látogatók. Elindult a forgalom, de a védettségi kártyák miatt sokan fordulnak vissza.