Augusztus végéig marad a hitelmoratórium

2021.05.14. 09:12 Módosítva: 2021.05.14. 10:40

Tállai András elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Bankszövetség támogatja a moratórium meghosszabbítását, amely további segítséget nyújthat a rászorulóknak, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családoknak és vállalkozásoknak – írja a vg.hu.

A Pénzügyminisztérium a bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) egyeztetett, a kormány csak később dönt a moratórium sorsáról.

Tállai kiemelte, hogy a szabályváltozással 15 hónapra biztosítottak védernyőt, ráadásul nemcsak azok számára, akik kérelmezték, hanem azoknak a lakossági és vállalati ügyfeleknek is, akik a pandémia előtt vettek fel hitelt. A moratórium segítségével 1700-1800 milliárd forint elhalasztott törlesztés maradhatott a reálgazdaságban 2020 végéig, ami a GDP 3,6-3,8 százalékát teszi ki.

Az MNB adatai alapján 2020 áprilisában 1,6 millió lakossági hitelszerződés volt moratórium alatt, ezzel szemben idén februárban már csak 1,3 millió,

míg a vállalati oldalon 21 százalékponttal csökkent a moratóriumi szerződések száma tavaly májushoz képest.

Az államtitkár szerint most azt kell vizsgálni, hogy a fizetéskönnyítő eljárás célzott továbbvitele mellett miként biztosítható, hogy a pénzintézetek a hitelezés folyamatos fenntartásával tudják segíteni a gazdaság válságot követő újraindulását. A cél elsősorban az, hogy azoknak az ügyfeleknek biztosítsák főként a védernyőt a továbbiakban, akik a gazdasági helyzetük miatt rákényszerülnek. Emellett hangsúlyozta, hogy a kamatfizetést nem tőkésíthetik a bankok, és nem emelkedhet a törlesztőrészlet a korábbihoz képest, a futamidő viszont meghosszabbodik.

Megállapodtak

A Portfolio úgy értesült: megszületett a megállapodás a törlesztési moratórium sorsáról a kormány, a jegybank és a Magyar Bankszövetség között, legalábbis ami a fő vonalakat illeti.

A jelenlegihez hasonló formájában a moratórium nem 2021. június 30-áig, hanem 2021. augusztus 31-éig marad fenn.

Később is lesz lehetőség a moratórium igénybevételére, azonban már nem automatikus jelleggel, vagyis nem azok vehetik majd igénybe, akik passzívan benne maradnak (nem élnek az opt-out lehetőségével), hanem csak azok, akik jelentkeznek a bankjuknál, és belépnek vagy visszalépnek (opt-in). Utóbbi lehetőségre idén augusztus 31-ig lehet jelentkezni, és a jövő tavaszi választások után, 2022. június 30-án ér majd véget. Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem lehet majd ki-be lépkedni: aki igénybe veszi augusztus 31-éig a hosszabbítást, az már csak kiléphet, visszalépni nem tud majd.