Háború van, turizmus nincs

GettyImages-1230444436
2021.04.15. 16:52
A szállodák továbbra is nehéz helyzetben vannak, a Hard Rock Hotel Budapest például egy éve szeretné megnyitni kapuit, de a koronavírus-járvány miatt erre nincs lehetősége, és amíg gazdaságilag nem éri meg, zárva is marad, míg a MenDan Hotel fejlesztésekkel készül arra az időszakra, amikor ismét telt házzal üzemelhet.

Hosszúra nyúlik a szünet, és ahogy telnek a napok, hetek, hónapok, egyre nehezebben lehet bírni a jelenlegi helyzetet. Igaz, Magyarországon jól halad az oltás, ami lehetővé teszi a fokozatos nyitást, de továbbra is vannak olyan szegmensek, ágazatok, amelyeknek még mindig várniuk kell, hogy sorra kerüljenek.

Ebbe a kategóriába tartoznak a szállodák is, amelyek vezetői továbbra sem tudják, mikor nyithatják meg ismét a kapukat a vendégek előtt. Mármint a turisták előtt, mivel üzleti utazókat most is fogadhatnak.

Már nagyon várjuk ezt a pillanatot, reméljük, májusban már fogadhatunk turistákat is. Üzleti útra érkező vendégeink voltak, de a számuk elenyésző. Mindenesetre optimistán kezeljük a helyzetet, így ez az időszak lehetővé tette a fejlesztéseket az egész épületben, ráadásul új, Európában csaknem egyedülálló medencét építünk, amelynek a megvalósítása nehézkesebb lenne, ha telt házzal üzemelnénk

– mondta az Indexnek Czimondor Nándor, a zalakarosi MenDan Hotel igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy a nehéz helyzetből is a maximumot szeretnék kihozni.

A turizmus a béke iparága

Persze a körülmények távolról sem ideálisak, mivel a pandémia által okozott állapotot nemcsak a tulajdonosnak kell bírnia, hanem a személyzetnek és az államnak is, így minden érintettnek a nyitás a célja. A MenDan pénzügyileg még bírja, volt tartaléka a szállodának, igaz, a tulajdonosnak a bank segítségére is szüksége volt. Emellett megtartották a személyzetet is, így igénybe tudták venni az állami támogatást is.

A mostani helyzet mindenkinek nehéz, elvégre egy átlagos négycsillagos, 160 szobás szálloda nagyjából legalább 100 millió forintot termel havonta, és ezt a kiesést nem könnyű kompenzálni, vagyis biztosan vannak olyanok, akik pénzügyileg nem bírják.

A turizmus a béke iparága. A járvány viszont a háború egy fajtája, elvégre ha otthon kell maradni, akkor nincs turizmus, vagyis roppant sebezhető ez a szegmens. Aki pedig ebben a szakmában dolgozik, annak számolnia kell azzal, hogy nem mindig megy tökéletesen minden

– mondta Czimondor Nándor, aki nagyjából 50 évvel ezelőtt kezdte kitanulni a szakmát.

A MenDan igazgatója szerint ugyanakkor robbanásszerűen tér vissza a szállodákba a turizmus a nyitást követően, főleg addig, amíg a határok zárva lesznek, vagy legalábbis korlátozottan lehet külföldre utazni.

Egy éve kénytelenek halogatni a nyitást

A Hard Rock Hotel Budapest helyzete egészen más. Már csak azért is, mert a koronavírus-járvány miatt csaknem egy éve tolódik a nyitása. Eredetileg tavaly májusban nyitott volna meg a szállodalánc magyarországi hotele, majd 2020 novemberét, később pedig 2021 márciusát tűzték ki nyitási dátumként, ám érthető módon nem nyitott meg egy hónappal ezelőtt, és egyelőre nincs is újabb konkrét dátum. Ez már csak azért is kérdéses, mert a hotel célközönségét elsősorban a külföldi turisták adják.

Ki kell számítani, mennyire gazdaságos egy hotel üzemeltetése. Figyelni kell a beutazó repülőgépek számát, és azt is tudni kell, mikor tervez nyitni a kormány, valamint azt, hogy milyen feltételekkel engedik be a külföldieket. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a helyi piac a rendezvényekkel, esküvőkkel mekkora bevételt tud generálni. Egyszóval nem nyitunk bármi áron, hanem csak akkor, amikor gazdaságilag megéri

– mondta az Indexnek Tóth-Harsányi Kornél, a Hard Rock Hotelek magyarországi ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy május közepén, vége felé megvizsgálják az aktuális helyzetet, és az alapján tudják megerősíteni, mikor lesz valós esély arra, hogy nagyobb rizikó nélkül kinyissanak.

Persze nem lehet tudni, mikor jöhetnek külföldiek tömegesen Magyarországra, de a szálloda számára jó hír, hogy a járvány előtt a legtöbben Angliából érkeztek Budapestre, ahol jól haladnak az oltásokkal, vagyis ideális esetben nyár közepén már akár jöhetnek is a turisták, de Tóth-Harsányi Kornél szerint inkább a nyár végére, ősz elejére várható a nagyobb külföldi turizmus.

A kormány segítsége sokat számít, de fontos, hogy a nyitás után is legyen támogatás

Sőt sokan annak ellenére felkeresték már a hotelt, hogy még meg sem nyitott, és nemcsak itthonról, a tavalyról elmaradt és az idén tartandó esküvők miatt, hanem a környező országokból is termékbemutatók, autómárkák bemutatói és nemzetközi konferenciák kapcsán is, ami annak köszönhető, hogy az oltások terén jól állunk regionális szinten. Más kérdés, hogy az eseményeket el kellett halasztani az őszre a korlátozott beutazási lehetőségek miatt.

Bár a hotel még nem nyitott meg, így is van már személyzete, amely az épület műszaki jellegéért, biztonságáért, tisztaságáért felel, vagyis az állami segítség sokat jelentett számukra is. Ugyanakkor Tóth-Harsányi Kornél szerint fontos lenne, ha a továbbiakban is kapna támogatást a szegmens, és a nyitástól függetlenül az állam például továbbra sem szedné be a turizmusfejlesztési adót – legalább 2021-ben.

Enélkül ugyanis több hotel is kilátástalan helyzetbe kerülhet. Emellett abban is bízik, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a határok megnyitását követően Magyarország nemzetközi szinten kiemelkedő célpont legyen a turisták számára, mert ez jelentősen gyorsítaná a turizmus helyreállását.

(Borítókép: Bezárt szálloda Lengyelországban. Fotó: Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images)