Lehetetlen helyzetbe sodorhatja a kormány a virágüzleteket

B  OB20200923016
2021.03.04. 18:28

Kevés ágazatot érinthetett rosszabbul Gulyás Gergely csütörtök délelőtti bejelentése, amely szerint az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak kivételével bezárják az üzleteket március 8-tól 22-ig.

Ebből már ki is lehet találni, miért jön a lehető legrosszabbkor a korlátozás a virágüzleteknek – március 8-án van ugyanis a nemzetköz nőnap, amely az év egyik legfontosabb eseménye a virágot árusítóknak. Ráadásul nem is ez, vagyis a bevételkiesés okozza számukra a legnagyobb problémát, hanem az, hogy hétfőn és csütörtökön van virágpiac.

Ez azt jelenti, hogy a virágokat nemhogy megrendelték, hanem már meg is vették az üzletek. Persze érthető és fontos a zárás, drasztikus lépések kellenek ahhoz, hogy jobb legyen a helyzet, de nem örülünk a bejelentésnek, és leginkább az időzítés miatt. Jó lett volna, ha legalább a nőnapot megvárják, vagy legalább előbb bejelentik a szigorítást, és akkor nem vásárol be senki 

– mondta az Indexnek Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozások Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke, aki azt is elárulta, hogy óriási lehet a veszteség, a kár, sőt olyan is

van, aki az utolsó tartalékait tette bele az áruba, vagy kölcsönt vett fel ahhoz, hogy bevásároljon a nőnapra,

mert már eddig is jelentős anyagi problémákkal néztek szembe a koronavírus-járvány miatt.

Ez azt jelenti, hogy a csaknem egy éve tartó helyzetben nagyjából a felére esett vissza éves szinten a forgalom, éppen ezért várták kifejezetten március 8-át.

A virágüzletek nőnapon az átlagos árbevétel harmincszorosát, de akár ötvenszeresét is megkereshetik, ezek után aligha kell részletezni, milyen fontos lenne, hogy legalább még egy napig nyitva lehessünk, reméljük, elfogadják a kérvényünket. Közben elkezdtük a kármentést, jeleztük a virágárusítók számára, hogy igyekezzenek meggyőzni a vásárlókat, hogy a nőnapi bevásárlást még a hétvégén intézzék el

– mondta Boros Attila.

Kérdéses azonban az is, hogy be kell zárniuk a virágüzleteknek, vagy csak nem fogadhatnak vásárlót, mert utóbbi esetben legalább webshopon keresztül, kiszállítással tudnának működni – ha ez egyáltalán lehetséges. Már ez is nagy segítség lenne az üzleteknek. Igaz, ha egyáltalán nem lehetnek nyitva, akkor vajon ki készíti el a koszorúkat március 15-re?

Boros Attila mindenesetre abban bízik, hogy talán húsvétra javul a helyzet, és lehet nyitni, mert bár a jelenlegi korlátozások március 22-ig vannak érvényben, ezt bármikor meghosszabbíthatják.

(Borítókép:  Az Új Főnix Terv és a Zöld város program keretében az átépített Dósa nádor tér mellett új virágpiacot alakítottak ki a Csapó utcán. Fotó:  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)