Felújítana? Nehezen fog szakembert találni!

GettyImages-629543093
2021.01.27. 07:35

Tavalyhoz képest idén év elején tíz százalékkal kevesebb megrendelés érkezett a hazai lakásépítő és lakásfelújítással foglalkozó cégekhez – mondta el az Indexnek Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, mit látnak az országos adatok alapján.

Ettől függetlenül Budapesten és környékén továbbra is rendkívül nehéz hozzáértő szakembereket találni, az ÉVOSZ-elnök ezt jóval diplomatikusabban és szakszerűbben úgy fogalmazza meg, hogy 

a fővárosban és az agglomerációs övezetben továbbra is jelentősek a kapacitásfeszültségek.

A koronavírus miatt leálló, azóta is szünetelő ágazatok, köztük a vendéglátásban, a turizmusban vagy például a szórakoztatóiparban dolgozók közül többen hiába választották B tervként, átmeneti megoldásként az építőipart, mindez egy cseppet sem látszik a számokon az ÉVOSZ elnöke szerint.

A szektor a mai napig se többet, se kevesebbet, pontosan ugyanannyi embert foglalkoztat, mint a járvány előtti időszakban. Hiába jön át máshonnan valaki, őt a kellő végzettség és gyakorlat híján nem minősíthetem építőipari szakmunkásnak vagy mérnöknek

– jelenti ki Koji László, aki hozzáteszi, a segédmunkások még elérhetők a piacon, akikkel ráadásul többnyire viszonylag nehéz jó minőséget produkálni. A magyar építőiparnak, egész pontosan az építkezőknek, felújítóknak jóval inkább mérnökökre, jó szakemberekre lenne szükségük.

2021-ben újból felpörög az építőipar?

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) előrejelzése szerint az építőipar teljesítménye már az idén elérheti a 2019-es, pandémia előtti szintet. A prognózis alapján ezen belül is növekedési pályára áll mind a lakásépítés, mind a felújítás. Ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, 2022 végére a használatba adható új lakások száma elérheti a 25 000 darabot, a felújításoké pedig tartósan a szakmailag indokolt 220–250 ezer között lehet.

Így ha Budapesten és vonzáskörzetében nagyobb felújításban gondolkodik, mire a megfelelő szakembert, szakembereket felkutatja és megbízza, átlagosan minimum egy negyedévnyi várakozási idővel számoljon 2021-ben – figyelmeztet az ÉVOSZ elnöke.

A folyamatot szintén lassíthatja, ha például igénybe veszi a január 1-jétől élő, akár hárommillió forintot is adó állami otthonfelújítási támogatást, amelynek szabályait és felvételi feltételeit külön cikksorozatban ismertette az Index.

Az első rész arról szólt, hogy pontosan mely, gyermeket nevelő családok milyen feltételekkel vehetik igénybe a támogatást, illetve hogyan történik maga az igénylés folyamata;

– a második rész azt tisztázta, milyen jogviszony, illetve munkaviszony szükséges ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse a támogatást, továbbá egész pontosan milyen munkálatokra fordíthatjuk az állami lakásfelújítási támogatás összegét;

– a harmadik cikk pedig abban nyújtott segítséget, milyen hibákat ne kövessünk el, amelyek adott esetben megakadályozhatják, hogy felvehessük az otthonfelújítási támogatást;

– a sorozat negyedik írása a számlaügyeket részletezte, hogy az elszámolás során pontosan mit fogad el a MÁK, illetve azt is elmagyaráztuk, egész pontosan hogyan kell értelmezni az 50-50 százalékot az otthonfelújítási támogatásnál.

Amikor él az otthonfelújítási támogatással, nem csupán a konkrét műszaki tartalmat kell meghatározni, a felújítást végző szakemberekkel írásban kell szerződni, továbbá az összes munkadíjról és anyagköltségről számlával kell rendelkezni, hogy a projekt a Magyar Államkincstár felé elszámolható legyen.

Azaz a kivitelező megkeresése és az állami otthonfelújítási támogatás előkészítése együttesen egy negyedévet biztosan igénybe vesz.

Várható drágulás idén a felújításoknál, építkezéseknél?

Ha a cikk elején említett tízszázalékos csökkenésből indulunk ki, pusztán a kereslet-kínálati viszonyok nem indokolják az építőipar területén várható idei áremelkedéseket. Ugyanakkor a lakásépítő/kivitelező cégek már jeleztek egy év eleji öt-hat százalékos anyag- és szerelvénydrágulást

– tudta meg az Index szintén Koji Lászlótól.

Ám a január 1-től ötszázalékosra csökkenő újlakás-áfa bizonyos esetekben jelentős árcsökkenést is hozhat. Ez persze nagyban függ a szerződéskötésünk típusától, illetve annak határidejétől. Az biztos, hogy 2021. január 1-jétől az új ingatlanok értékesítési áfája 27-ről öt százalékra esik.

A nettó összegen felül csak akkor kell ötszázaléknyi áfát fizetnünk, ha 

  • új építésű ingatlant vásárolunk;
  • vagy új otthont, új ingatlant építtetünk.

A feltételek, amelyeknek meg kell felelnünk az ötszázalékos áfához, azon túl, hogy az ingatlant mindenképpen 2021. január 1-je után kell megvásárolnunk:

  • ha lakásról van szó, annak legfeljebb 150 négyzetméteresnek kell lennie;
  • ha házról, az sem lehet nagyobb alapterületű, mint 300 négyzetméter.

Bár sokan tartanak tőle az érintettek körében, az ÉVOSZ-nál egyelőre nem látnak a piacon az év eleje óta jellemző 22 százalékos emelkedést. Ám ha várható is drágulás, Koji Lászlóék ezt legfeljebb hat-hat százalékra teszik, amivel még mindig jól járunk a 27 százalékos áfához képest.

Kapcsolódó

Teljesen összezavarták a családtámogatások? – az Index segít

Mi mikor és hogyan lépett életbe – tegyünk tisztába mindent lépésről lépésre.

(Borítókép: Szobafestő egy lakásban. Fotó:  Andia / Universal Images Group / Getty Images)