Innen tudhatja, hogy nem veri át a bankja

RejtettBankiKoltsegek 1280x720
2021.01.26. 19:59
Ha úgy érzi, hogy túl sokat fizet a bankjának a számlavezetésért, és nem érti, mi kerül ennyibe egy értesítő SMS-en, miközben azon görcsöl, hogy még mennyi készpénzt vehet ki ingyen a kártyájával az ATM-ből, akkor bizony nem az ön készülékében van a hiba.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzései szerint Magyarországon a hitelintézetek (azaz zömmel a bankok), egyszeri földi halandóknak nyújtott lakossági számlaköltségei nemzetközi összehasonlításban meglehetősen drágák. Főként azért, mert itthon a bankok a tranzakciók darabszáma, valamint értéke alapján határozzák meg a pénzforgalmi szolgáltatások díjait.

Ezen ugyan változtatni nem tudunk, a pénzügyi tudatosság terén azonban még fejlődhetünk. Ráadásul a mostani időszak kiváló alkalom lehet arra, hogy végiggondoljuk, lehetne akár jóval kedvezőbb is a számlacsomagunk. Ugyanis

a bankoknak január végéig részletes, áttekinthető díjkimutatást kell küldeniük a lakossági ügyfeleknek a bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről.

Az uniós, valamint hazai kormányrendelet előírta díjkimutatás a bankszámlánkhoz kötődő, egy adott naptári évben megfizetett összes díjat és költséget, valamint a realizált kamatbevételi sort is tartalmazza. Ráadásul a most legkésőbb 2021. január 31-ig megérkező banki tájékoztatót évente ismételni kell, hogy a számlatulajdonosok tisztában legyenek az összes levonási költséggel.

Ez az első alkalom, hogy egy teljes, a 2020-as évre szóló díjkimutatást kapnak a banki ügyfelek, mert tavaly ilyenkor a jogszabály életbelépése miatt csupán öthavi költségkimutatást összesíthettek a hitelintézetek. Az MNB jelenleg is vizsgálja, több hitelintézetnél is ellenőrzi, hogy az ügyfelek a jogszabálynak megfelelő tájékoztatást kaptak-e tavaly az említett időszakra vonatkozóan.

A mostani, január 31-ig érkező banki értesítőben egész pontosan minek kell szerepelnie?

Mindenekelőtt tudni kell, hogy az elektronikusan, valamint postai úton érkező díjkimutatás ügyfélként ingyenesen, hivatalból jár nekünk. Ha egy bankszámla fölött például többen is rendelkezünk a családból, akkor csak a számlatulajdonos kapja meg a tájékoztatást. Ekkor egy néhány oldalas, egyszerűen áttekinthető, egységes formátumú díjkimutatást kell kapnunk.

A díjkimutatás naptári évre, január 1-től december 31-ig terjedő időszakra vonatkozik.

A banki értesítés egyfelől bemutatja

  • a számlavezetésre kifizetett díjakat,
  • külön-külön sorokban összegzi a különböző fizetések (pl. utalások, beszedések),
  • bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van),
  • valamint az egyéb szolgáltatások összesített terheit is.

Felsorolja, hogy az ügyfél hány darab tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, vagy ha voltak ingyenes tranzakciók (például havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség), akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. A kimutatás jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el az ügyfél, illetve mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.

A bankszámlák itthon legjellemzőbb költségei

A bankszámla havi díja, a bankkártya rendszeres éves díja, átutalási díjak, csoportos beszedési megbízás díja, az SMS-értesítés havi díja, továbbá az SMS-ek díja egyenként, az internetbanki szolgáltatás díja, készpénzfelvétel vagy kártyás vásárlás díja.

Mit tehetünk, ha a mostani kalkuláció alapján nem vagyunk elégedettek, és váltani szeretnénk?

Egyfelől megpróbálhatunk a saját bankunkon belül kedvezőbb csomagot találni, majd ha szerencsénk van és találtunk ilyet, a bankfiókban a váltást személyesen, írásban, elektronikus úton, vagy ma már egyre több hitelintézetnél akár videobanki felvétellel is kezdeményezhetjük. A bankon belüli számlaváltáson túl más hitelintézet bankszámláját is igényelhetjük.

Ilyenkor le kell zárni a korábbi bankszámlaszerződést, és új szerződést kell kötni a másik hitelintézetnél. Az átlépést segítheti, hogy jogszabály alapján lehetőség van egyszerűsített, maximum 13 munkanap alatt lebonyolítható, egyablakos bankváltásra.

Jó tudni, hogy érdemben befolyásolhatja a bankszámlahordozást, ha fogyasztóként például bankszámla fenntartásához, illetve jövedelemérkeztetéshez kapcsolódó kamatkedvezmény mellett nyújtott hitelszerződésünk is van, a számlazárással könnyen elveszhet a hitel kamatkedvezménye.

Pontosan mit jelent az egyablakos bankváltás?

Az eljárás indítását számlatulajdonosként a kiválasztott új banknál kezdeményezhetjük. Mégpedig úgy, hogy elsőként kitöltjük a számlaváltási meghatalmazást, amelyet a régi bank nem utasíthat vissza. A meghatalmazást követő két munkanapon belül az új bank felkéri a régit, hogy öt munkanapon belül adja át neki a következőket:

  • a beérkező ismétlődő átutalások,
  • a rendszeresen ismétlődő átutalási megbízások,
  • a beszedési felhatalmazások adatait (például az utalás összege, gyakorisága, határideje, azonosítója).

Az adatokat a megelőző 13 hónapra vonatkozóan kell átadni. Számlatulajdonosként az átadott adatokról van lehetőségünk díjmentes kimutatást kérni. A kezdő munkanapot szintén mi határozhatjuk meg, amelytől a különböző tranzakciókat az új számláról kell teljesíteni. (Ennek legkorábbi időpontja az adatok új helyre érkezését követő hatodik munkanap.)

Arról szintén rendelkezhetünk, hogy mikor mondjuk fel a régi számlát.

Ha a feltételek teljesültek, az adatok átmentek, a korábbi számla pedig megszűnt, a régi bankszámláról átutalják a pozitív egyenleget az új bankszámlára. A számlát azonban nem lehet megszüntetni, ha negatív az egyenlegünk, például folyószámlahitel-tartozásunk van. Ebben az esetben a bankunknak haladéktalanul tájékoztatnia kell bennünket.

Amennyiben a bankváltás során nem merül fel zavaró tényező, a bankváltás elvileg akár 13 munkanapon belül meg is történhet.

Mire figyeljünk még, amikor a régit megszüntetjük, majd az új hitelintézetnél számlát nyitunk?

Mindenekelőtt nem árt, ha feltérképezzük, milyen kapcsolódó szolgáltatásokat vettünk igénybe a régi szolgáltatónál, illetve ezeket kapjuk-e az új számlához is.

Még mielőtt beindítanánk a bankváltás folyamatát, előbb ki kell egyenlíteni az előző számlán lévő folyószámlahitel-tartozást, mert negatív egyenleggel nem lehet számlát lezárni.

Az átmeneti időszakban is tartsunk annyi pénzt a régi számlán, hogy a korábbi tranzakciókat teljesíteni lehessen!

Végül, de nem utolsósorban ne feledjünk érdeklődni a számlaváltás lépéseiről, a határidőkről, a szolgáltatók feladatairól, és ha vannak, a felszámított díjakról!

Amikor bankszámlát választunk, általánosságban jellemzően hogyan szoktunk lyukra futni? Mi lehet sorvezető a jó döntéshez?

Ügyfélként, mielőtt szerződést kötnénk, a bankok díjjegyzéke alapján tájékozódhatunk a kínált lakossági folyószámlák költségeiről. A tájékoztatásnak elvileg folyamatosan elérhetőnek és közérthetőnek kell lennie. A bankok jogszabályi előírás alapján egységes elnevezéseket, meghatározásokat vezettek be a számlaszolgáltatásokra és műveletekre.

Például az MNB honlapján megtaláljuk a Bankszámlaválasztó programot, benne az összes hazai forintfolyószámla és betéti bankkártya főbb, aktuálisan érvényes kondíciós feltételeivel, valamint a belföldi forinttranzakciók és a belföldi kártyahasználattal kapcsolatos jellemzők is mind szerepelnek benne.

Bankszámlaválasztás előtt mindenképpen érdemes átgondolni, szempontként figyelembe venni, hogy 

  • az adott számlát mindenekelőtt mire szeretnénk használni, például a fizetésünk érkezik rá, vagy megtakarítási céllal nyitjuk;
  • havonta hányszor és mekkora összeget veszünk fel róla készpénzben;
  • milyenek általánosságban a vásárlási szokásaink, például milyen gyakran fizetünk bankkártyával;
  • szoktunk-e utalni, és ha igen, milyen sűrűn tesszük ezt havonta; 
  • a bankfiókban vagy inkább online intéznénk inkább a pénzügyeinket;
  • hol van, egyáltalán elérhető-e a közelben a kiválasztott bank fiókja és ATM-je?
Kapcsolódó

Januártól már a sarki bódéban is fizethetünk bankkártyával

A mostaninál kétszer több helyen működik majd az érintés csodája.

(Borítókép: ppi / Index)