Van, ahol éhen halnak a minimálbérből

2021.01.17. 16:19 Módosítva: 2021.01.18. 10:43

A statisztikákkal foglalkozó Picodi kutató cég 56 ország adatai alapján vizsgálódott, arra volt kíváncsi, hogy 2020-hoz képest mennyivel emelkedtek a minimálbérek világszerte. Negyven állam produkált növekedést, tizenötben nem változott a juttatás, egy helyen csökkent. Európában számolt, és a nettó bért figyelte, a bruttó és a nettó összeg közötti eltérés ugyanis országonként jókora torzítást jelentett volna.

A legnagyobb növekedést Ukrajnában mérték a kutatók, ahol 27 százalékkal többet utaltak tavalyhoz képest.

A 143 eurós (360 forintos euróárfolyamon 51 500 forintos) csúcs csak arrafelé számít nagy dobásnak, azt jelenti, hogy a tavalyi összeg forintra átszámolva mai árfolyamon 37 400 forint volt.

A dobogóra még Törökország és Albánia fért fel 21,6 és 14,4 százalékos emelkedéssel (301 és 215 euró).

A vizsgált országok közül a legmagasabb minimálbér Luxemburgban van (1879 euró, mai árfolyamon számolva 675 500 forint), itt 2,5 százalékos növekedést mértek tavaly óta. A legkisebb összeget pedig Üzbegisztánban utalják, kereken 48 eurót vagy mai árfolyamon 17 260 forintot. Ez egyébként 7 százalékos emelkedést jelent 2020-hoz képest.

Verseny Chilével

Magyarország a 107 ezer forintos „tiszta” minimálbérrel azon 16 ország között található, ahol nem változott tavaly óta a minimálbér. Csütörtöki hír, hogy a jövő héten folytatódnak róla a tárgyalások a munkaadói és munkavállalói szervezetek között. Ezzel az összeggel Chilével (105 ezer forint) és a törökökkel (108 ezer) versenyzünk aktuálisan.

Kazahsztán az egyetlen ország a listán, ahol csökkent a minimálbér. Az 1,1 százalékos esés nyomán 74 euró most a minimálbér a közép-ázsiai államban.

Tápláló 24 százalék

A vizsgálat érdekessége, hogy egy külön tanulmányban megnézték, az adott minimálbérből hogyan lehet kielégíteni egy felnőtt táplálkozási igényeit. Az alapvető élelmiszerek közé a kenyeret, a tejet, a tojást, a rizst, a sajtot, a húst, a gyümölcsöt és a zöldséget sorolták be.

Magyarországon ennek tükrében egy átlagos felnőttnek 25 590 forintot kell költenie a 107 ezres minimálbérből, vagyis a teljes összeg 24 százalékát.

Ez 9,7 százalékos emelkedés 2020-hoz képest. Természetesen figyelembe kell venni a koronavírus miatt elszállt élelmiszerárakat, ám a felmérés azt mutatja, hogy nálunk a béremelés nem követi az élelmiszerárak emelkedését. Az 56-os listán a 24 százalékos aránnyal a 28. helyen, vagyis pontosan a lista közepén végeztünk.

A legkevesebbet az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Írországban kell alapvető élelmiszerre fordítani: a minimálbér 7, 7,2 és 7,6 százalékát, míg a legtöbbet Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Nigériában (68, 104 és 131 százalék). Ha a számok nem csalnak, Nigériában és Üzbegisztánban szép lassan akár éhen is halhatunk, ha minimálbérből szeretnénk fizetni az élelmezésünket, hisz a legalapvetőbb élelmiszereket sem tudnák kifizetni belőle.

A Picodi az adatokat az országok kormányzati oldalairól, adó- és bérkalkulátoraiból és az egészségügyi minisztériumok adatbázisából szedte össze.