Oszkó Péter jól alszik, óriások helyett unikornisokat akar

2020.10.31. 08:18
Olyan csapatokba kell befektetni, akik hozzászoktak, hogy túl kell élni mindent, ezáltal most sem lesz velük probléma – nagy vonalakban ennyi a kulcs a sikerhez Oszkó Péter kockázatitőke-befektető szerint a pandémia időszakában.

Látnoki képességek kellenek ahhoz, hogy a Covid–19-járvány alatt tudjuk, mibe fektessük be pénzünket, hiszen egyelőre nem látjuk, a világ milyen állapotban lesz 1-2 éven belül, nemcsak a gazdasági elemzések, de az egészségügyi vélemények is nagy szórással jelennek meg – erről beszélt Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding alapítója és igazgatóságának elnöke egy pénteki eseményen. Szerinte nagyon eltérőek az arra vonatkozó álláspontok, hogy a fogyasztási szokások hogyan változnak, milyen mértékben alakulnak át, összességében milyen utat járnak be.

Ugyanakkor azt látjuk, hogy a digitalizáció felgyorsult, és sokkal nagyobb szükség van azokra az innovációkra, amiket az emberiség idáig is befogadott, de most még könnyebben teszi.

Oszkó Péter elmondta: ő a Bajnai-kormány pénzügyminisztereként és ma is

jól alszik, mivel sikerült olyan stratégiai döntéseket meghoznia, olyan cégekbe fektetnie, amelyek a vírusveszély ellenére is jövedelmezőnek bizonyulnak.

Az OXO Technologies Holding „magját” az hozta össze, hogy induló technológiai projekteket karoltak fel, „aztán másoknak is voltak hasonló szenvedélyeik, kialakult egy közös álláspont”. Sokkal hatásosabb módszer egy közös, nagy portfóliót létrehozni – ha 30 cégből egy leáll, a diverzifikáció miatt nem kell aggódni. A nagy portfólió mellett persze mindenkinek vannak más típusú befektetései, azon a területen, amihez ért.

A piaci szereplők prociklikus gondolkodásúak

Oszkó kockázatitőke-befektető cége éves szinten 300-400 bejövő megkeresésből szelektál, tehát ennél jóval kevesebb jut be az igazgatóság elé. Akik bejutottak, azok 30-40 százaléka megy át a rostán és karolják fel. Ebben a hihetetlen nagy zajban nem könnyű helyesen választani, de a sokszínűség, a különféle iparági ismeret előnyt jelent. Téves gondolat azt hinni, hogy a válság időszakában megnőtt a finanszírozási igény, ellenkezőleg, csökkent azoknak a cégeknek a száma az elmúlt időszakban, akik tőkebefektetés céljából felkeresik őket. „Akiknek most lett egy új ötletük, azokból kevesebb van.” Azoknak száma viszont nő, akik azért fordulnak hozzájuk, hogy kivásárolják a cégüket, az OXO ugyanis már ezzel is foglalkozik.

Apró Anna, az OXO Technologies Holding befektetője arról beszélt, hogy mindig türelmesnek kell lenni, hogy beérjen egy befektetés, a kockázatokat kezelni, a kihívásokhoz pedig alkalmazkodni kell.

A technológiai szektor befektetőiként azt látjuk, hogy a digitalizációnak jót tett a home office, ilyen szempontból nyugodtak lehetünk.

Botond Szabolcs, a cég másik befektetője is egyetért ezzel, szerinte technológiai befektetőként jók a kilátások, azok a folyamatok, amik egyébként 10 évig is eltartottak volna, most felgyorsultak, kinyílt sok új lehetőség, számos, működő modell ment tönkre, és ellenkezőleg is, váltak a válság alatt életképessé.

Héjja Róbert befektető a szinuszgörbéhez hasonlította a most megélt időszakot, egyszer fent, egyszer lent – vélekedett a szakember.

Mindenki növekedne

Mint ismert, elkészült az amerikai képviselőház közel 500 oldalas jelentése, amely a techóriások piaci versenyre vonatkozó visszaéléseivel foglalkozik. A főként demokrata képviselőházi tagok által csaknem 16 hónapon át készített jelentés kimondja, hogy a négy vezető technológiai cég visszaél erőfölényével, ezért az amerikai képviselőház feldarabolná az Apple-t, az Amazont, a Facebookot és a Google-t. A növekvő cégek lehetőségeit csak bővítené, ha feldarabolják az óriásokat, az nem optimális, ha monopolizált a piac – hangzott el az eseményen. A nagy cégek dominánsak, korai fázisban felvásárolják a kisebb társaikat, akik ezáltal nem tudnak felfutni, továbbfejlődni, bár az is igaz, hogy ha feldarabolják az óriásokat, azok is újra növekedni akarnak majd a jövőben.

A tőkebefektetők globális óriások helyett unikornisokat akarnak – olyan startupokat, amelyek értéke elérte az 1 milliárd dollárt –, ebben nincs vita.