Nagy autó-visszahívás jöhet: vajon ön is érintett?

GettyImages-1157172609
2020.10.30. 11:40 Módosítva: 2020.10.31. 11:45
A korábbi légzsákbotrány kiváltójának, a Takatának a biztonsági öveivel is probléma lehet.

Talán még sokan emlékeznek a 2015-ös légzsák miatti visszahívására és az azzal összefüggő botrányra. Csak Amerikában 35 millió autót érintett az ügy, ami a legnagyobb autó-visszahívás volt az USA történetében. A dolog a japán, de magyar leányvállalattal is rendelkező Takata cég által gyártott légzsákkal szerelt gépkocsikat érintette, először a Honda különböző típusainál derült fény a problémára.

A hibás légzsákok nemhogy nem védtek, de egyenesen sérüléseket, sőt haláleseteket okoztak.

A Takata azóta tönkrement, hagyatékát a kínai Joyson Safety Systems vette át, ahol úgy tűnik, felelősségteljesen kezelik a korábbi ügyeket. Ennek keretében minden régebbi Takata-dokumentumot átnéztek, és úgy gondolják, hogy a cég által gyártott biztonsági övekkel is gond lehet. Az elmúlt 20 év tesztadatai zavarosak, és a Joyson szakemberei arra is gyanakodnak, hogy bizonyos adatokat egyenesen szándékosan hamisíthattak meg. Azóta a japán felügyeleti szervek is vizsgálatot kezdeményeztek, és ők is úgy látják, hogy

hatalmas biztonságiöv-visszahívásra van kilátás.

Rengeteg autó lehet érintett

A Takata az évtized kezdetén a világ egyik legnagyobb autós biztonsági rendszereket gyártó cége volt, termékei bekerültek a Japánban előállított gépkocsik 40, világszerte pedig a 30 százalékába. Ha tehát végleg bebizonyosodik a probléma, rengeteg jármű lesz érintett.

A cég legfontosabb ügyfele Japán harmadik legnagyobb autógyártója, a Honda volt, de szállítottak például a Toyotának, a General Motors márkáinak és a Ferrarinak is – összesen legalább 18 gyártónak.

A TOYOTA ÉS A HONDA MÁR NYILATKOZATOT IS ADOTT KI, MISZERINT MINDKÉT CÉG FIGYELEMMEL KISÉRI AZ ÜGYET, ÉS JELENLEG épp PRÓBÁLJÁK MEGÁLLAPÍTANI, HOGY JÁRMŰVEIK ÉRINTETTEK-E A TÉMÁBAN. 

Emlékeztetőül:

  • Annak idején balesetek során előfordult, hogy a Takata-légzsákok fémdarabokat lőttek ki magukból, amelyek több esetben halálos sérülést okoztak.
  • A céget 2017 februárjában 1 milliárd dolláros bírságra kötelezte az amerikai bíróság, ami után csődöt jelentett a vállalat.
  • Ezt követően derült ki, hogy a cég felső vezetése tudott a légzsákok hibájáról, de próbálták titokban tartani a dolgot.

A légzsákbotrány kiterjedését jól jellemzi, hogy a mai napig legalább hatmillió autó fut hibás, veszélyes légzsákokkal. Ennyi jármű tulajdonosa ugyanis eddig nem jelentkezett a visszahívások során, bár az gépkocsik közül jó néhány azóta valószínűleg már a bontókban kötött ki. Abban csak bízni lehet, hogy bontott légzsákot nem adtak el ezekből. 

(Borítókép: Burak Karademir / Getty Images Hungary)