Szürke zónák Orbán kísérleti laborjában

02
2020.10.20. 11:41 Módosítva: 2020.10.20. 12:17
A mai napig nem lehet tényszerűen mérni a kormány stratégiai megállapodásainak sikerességét – erre engednek következtetni a Külgazdasági és Külügyminisztérium Indexnek megküldött válaszai. A Transparency International Magyarország ügyvezetője szerint nem új keletű dolgok a szerződések körül kialakult anomáliák, egyes dokumentumok nyilvános részei – hat évvel a témában megjelent tanulmányuk után – 2020-ban is homályosak. Róna Péter közgazdász szerint az Orbán-kormány a stratégiai megállapodások rendszerével egy érdekes kísérletet tesz.

Az a paradox helyzet áll elő, hogy miközben Orbán egy érdekes kísérletet tesz, hogy lemásolja a kelet-ázsiai modellt, a kísérlet sikerének keresztbe tesz a túlzottan prociklikus monetáris politika

– mondta el Róna Péter közgazdász az Indexnek, amikor a kormány stratégiai partnerségi megállapodásairól kérdeztük. 

A szerződésekről kérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a tőlük kapott válaszokból az látszik, nem mérhető egyértelműen, milyen sikerrel jártak az elmúlt nyolc évben kötött megállapodások. 

2012 óta 86 szerződés született, céljuk a beruházásnövelés, munkahelyteremtés. Az első ilyen partnerségi megállapodást a Coca-Colával kötötték 2012-ben, tehát a második Orbán-kormány idején. Azóta eltelt pár év, ezért érdekelt minket, hogy

  • Az érintett majd három ciklus alatt mit profitált hazánk, a magyar gazdaság ezekből a megállapodásokból?
  • Milyen megtérülési idővel számolhatunk?
  • Hány munkahely létesült ez alatt az időszak alatt?
  • Van-e olyan megállapodás, amely nem eredményezett sikereket?
  • Mennyi pénzt invesztált a magyar állam abba, hogy külföldi cégeket Magyarországra hozzon?

A minisztériumtól nagyjából azokat a panelválaszokat kaptuk, amelyekre számítottunk, de ezeknek a megállapodásoknak a sikerességét, illetve a gazdaságra mért pozitív hatásait illetően pár figyelemre méltó részlet azért belekerült, amit érdemes kibontani. Az egyik ilyen, hogy „a stratégiai együttműködési megállapodások elsősorban a vállalati szféra és a kormányzat közötti együttműködés alapjait rögzítik, a kölcsönös bizalom erősítését és az együttműködés továbbfejlesztését szolgálják”.

A stratégiai megállapodásokban a felek konkrét és számszerűsíthető kötelezettségeket nem vállalnak, így azok sikeressége ilyen módon nem mérhető.

Még 2014-ben „A vállalatok és a kormány közötti stratégiai megállapodások Magyarországon – Lobbizás bizonytalan üzleti és szabályozói környezetben” címmel megjelent egy tanulmány Magyarországon, amit a Transparency International Magyarország (TI) globális korrupcióellenes civil szervezet jegyez. A kiadás évében már kétévnyi tapasztalat is rendelkezésre állt a hazai viszonyokat illetően, ami alapján arra jutottak, hogy

kormányzati perspektívából a stratégiai megállapodások szakpolitikai és hatalompolitikai tekintetben hatásos eszközök.

A stratégiai megállapodások nem tekinthetők a tisztességtelen lobbizás indikátorának; sokkal inkább a kormányzat és az üzleti szektor szereplői közötti kommunikációs viszonyok normalizálására tett kísérletként értelmezhetők, írják a dokumentumban. A Transparency közel hatéves tanulmányában az áll, ezeknek a stratégiai megállapodásoknak a fajsúlyából elvett, hogy a – TI kifejezésével – „belső kör” vállalatai, vagyis a kormányzó magyar politikai elit szoros szövetségeseként számon tartott cégek eleve nem szorultak rá azok megkötésére; „ők saját lobbizási útjaikat, az informális lobbizás gyakorlatát követik, amellett, hogy tipikus esetben inkább vezető kormánytisztviselők lépnek fel kezdeményezően, vagyis a kormány szorgalmazza a tárgyalások megindítását”.

Általános lózungok

Az ügyvezető igazgató nem gondolja, hogy nagy változás történt volna ezen a területen azóta, még ha a Transparency International Magyarország a 2014-es kutatás óta szisztematikusan nem is követte nyomon a stratégiai megállapodások alakulását.

Martin József Péter hat évvel a publikálás után az Indexnek most azt mondja, a kormány a stratégiai megállapodásokkal az érdemi eredmények helyett sokkal inkább azt kívánta bizonyítani, hogy le tud ülni tárgyalni a külföldi nagyvállalatokkal.

2011-ben volt egy államcsődközeli helyzet, rá egy évre pedig kiderült, nincs kommunikáció a cégek és a kormány között, ezen próbált úrrá lenni a stratégiai megállapodások rendszere. Egyfelől a kormány ezzel demonstrálta, hogy képes a párbeszédre, másfelől megkülönböztette a »jó« és a »rossz« multikat

– mondja. Hozzáteszi: az, hogy pontosan miről szólnak ezek az együttműködések, arról a nyilvánosan elérhető – a Transparency által vizsgált és a tanulmány alapjául is szolgáló – dokumentumok nem igazán adnak számot. A megállapodások inkább általános lózungokat tartalmaznak, és kinyilvánítják az együttműködési szándékot. Az egyedi kormánydöntések nyújtotta adókedvezményekről és egyéb kiváltságokról a dokumentumok nem adnak számot. Ezek az alkuk alapesetben nem nyilvánosak.

„Így azt is általában csak utólag, sokszor peres eljárás útján tudjuk meg, hogy például a német autógyártók milyen adókedvezményeket kaptak. Innen tudjuk, hogy a német autógyártók több kedvezményt kapnak Magyarországon, mint Németországban, lakosságarányosan” – fogalmazott Martin József Péter. Közérdekű adatigényléssel kiderítették, hogy

a jelenlegi magyar kormány jóval több adókedvezményt ad a multiknak, mint a szavakban sokkal inkább „külfölditőke-barát” előző, baloldali kormány.

De ez semmilyen módon nem derül ki a stratégiai megállapodásokból.

Hogy van-e előrelépés ezeknek a stratégiai megállapodásoknak az átláthatóságában, vagy a vizsgált időszak óta is fennállnak-e ezek az anomáliák, azt feleli, hogy tapasztalataik szerint ebben nincs változás, a megállapodások nyilvános részei 2020-ban is csak homályos keretrendszert tartalmaznak. (A kormány oldalán 86 darab stratégiai megállapodást sorolnak fel, a stratégiai megállapodásnál a cég nevére kattintva megjelenik egy megállapodásról szóló MTI-hír, képi illusztrációkkal, vagy a megállapodás alapjait – kik között jött létre?, miben egyeztek meg?, milyen célokat határoztak meg? – taglaló pdf. Az, hogy ezekből milyen részletek maradtak ki, ha egyáltalán kimaradtak, nem könnyű leszűrni – a szerk.)

Az ügyvezető igazgató úgy látja,

külön kell választani a stratégiai megállapodások rendszerét az egyedi kormánydöntések alapján megszületett megállapodásoktól.

Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot arról, hogy mégis milyen szempontokat tartanak fontosnak akkor, amikor egyedi kormánydöntéssel ítélnek oda támogatásokat, miket mérlegelnek. A külügy azt közölte portálunkkal, hogy „az egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatási folyamat során összevetik a kifizetendő támogatás összegét az államháztartás szempontjából bevételeknek minősülő tételekkel, ezáltal a támogatási rendszerben csak olyan projekteket támogatnak, amelyek államháztartási szempontból megtérülnek és bevételt eredményeznek a központi költségvetés számára”.

Államháztartás vs. nemzetgazdaság

„Az államháztartásnak megtérülhetnek, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a program nemzetgazdasági szempontból is hatékony” – mondja erre Róna Péter. A közgazdász szerint azt a kormány sem nagyon vitatná, hogy a magyar nemzetgazdaság hagyományos, régóta fennálló problémája a hatékonyság hiánya, amin a különböző kormányok, pártok eltérő módon próbáltak segíteni, idáig többnyire sikertelenül. Orbán és miniszterei nagyon részletesen tanulmányozták a kelet-ázsiai modelleket, a külügyminisztérium egyedi kormánydöntésekre vonatkozó válasza pedig kitűnő példája a fentiekben említett modell követésének a szakértő szerint.

Az látható tehát, hogy a kormány nem a nemzetgazdaság, hanem az államháztartás szempontjából nézi, mi az, amibe befektet és jövedelmező.

Ennek alapvetően az az előnye, hogy a központosított politikai hatalom által irányított gazdaság jobban fel tud zárkózni, hiszen nincs kitéve azoknak a nyomásoknak, amiket a teljesen szabadpiaci berendezkedés jelentene

– foglalja össze Róna Péter.

Ebben a rendszerben, amit kialakítottak az elmúlt években, a magyar politika – beleértve a külpolitikát – közbe tud lépni, képes megvédeni a vállalatokat, a gazdaságot, ezen keresztül az államháztartást az olyan tényezőktől, amelyekkel egyébként magától nem tudna megbirkózni – véli a közgazdász.

Mi lesz ennek a vége?

Az már kevésbé biztató szerinte, hogy összességében mégsem látható világosan, mi lesz ennek az egésznek a vége. Az tény és való, hogy az elmúlt négy évben nagyon jelentős gazdasági növekedést láttunk, tehát azt hihetnénk, hogy egy nagyon sikeres periódust tudhatunk magunk mögött, a számok nem mutatnak szinte semmiféle hatékonyságnövekedést a gazdaság működésében. „Az a gazdasági növekedés, amit láttunk, az alapjában véve a gazdaság prociklikus fűtéséből fakadt (hiába nincs recesszió, a kormány élénkíti a gazdaságot – a szerk.), tehát a jegybank politikája, plusz az EU-s pénzek és nem a gazdaság működésének a hatékonyságának a javulásából.” A közgazdász szerint

A helyzet az, hogy abban Orbánéknak igaza van, hogy Kelet-Ázsiában ez a politika hatékonyságjavulást eredményezett, de annak, hogy ez itthon is bejönne, még nincs jele.

Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a prociklikus politika inflációs spirálba hajszolta a magyar nemzetgazdaságot, és ez Róna szerint „nagyon nem jó”. Az Európai Unión belül Magyarországnak a legmagasabb az inflációs rátája, ami hosszú távon be fog épülni a magyar gazdaságba, kiszedni belőle borzasztó nehéz lesz. Ez az olaszszindróma: infláció, leértékelés, leértékelés, infláció és közben semmi nem történik a gazdaság hatékonyságával.

(Borítókép: Dimitris Lois, a Hellenic Bottle Company (HBC) vezérigazgatója (b), Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Tarsoly József, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója dobozos kólával koccintanak, miután elindították a fémdobozos üdítőitalok új gyártósorát a Coca-Cola dunaharaszti üzemében. Fotó: Index)