Akadályozza a turisztikai ügynökség, hogy Siófok tagokat küldjön a Bahart vezetésébe

2020.06.05. 16:26 Módosítva: 2020.06.09. 11:54

Nem csitulnak a kedélyek a Bahart körül: a tavaly nagyobb részt állami tulajdonba került társaság közgyűlése ismeretlen okból nem hagyja jóvá Siófok városának delegáltjait az igazgatótanácsba és a felügyelőbizottságba – tudtuk meg Lengyel Róberttől, Siófok független polgármesterétől, aki szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség azért akadályozza a pozíciók betöltését, mert nem szeretnék, ha ellenzéki kötődésű tagok rálátnának a Bahart-ingatlanvagyon készülő kiárusítására.

Huzavona a Siófoknak járó pozíciók körül

Lengyel Róbert korábbi siófoki rendőrkapitány 2014 óta vezeti a várost a Becsülettel Siófokért Egyesület független polgármestereként, a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzéki pártok egységesen beálltak mögé. Elmondása szerint Siófoknak érvényes megállapodása van az állammal, melynek értelmében a városnak a Bahart 10 százalékos tulajdonosaként 1-1 pozíció jár a társaság felügyelőbizottságában és igazgatótanácsában, ám a közgyűlés szisztematikusan akadályozza, hogy az önkormányzat betöltse a helyeket a saját bizalmi embereivel. 

A két testületben nem sokkal ezelőttig még a korábbi, fideszes városvezetés által küldött tagok ültek, akiknek visszahívását a 2019-es önkormányzati választás után az immár ellenzéki többségű siófoki képviselőtestület kezdeményezte (korábban Lengyel Róbert kétharmados fideszes többségű testület mellett volt polgármester, így erre nem kerülhetett sor). Az igazgatótanács esetében ezt jóvá is hagyta a közgyűlés, így Siófok visszahívhatta Szalai Istvánt, a városi Fidesz korábbi elnökét a tisztségből. Ám

a pozícióra Siófok által jelölt új személyt azóta sem fogadott el a bahart közgyűlése;

első körben Dr. Horváth Gyulát, volt Bahart-vezérigazgatót, második körben Bardóczyné Dr. Molnár Anita alpolgármestert nem szavazták meg, így a pozíció jelenleg betöltetlen. Lengyel Róbert az Indexnek azt monda, a jelöltek elutasítását nem indokolta semmivel a 75 százalékos állami tulajdon nyomán MTÜ-túlsúlyú közgyűlés. 

A felügyelőbizottság esetében a helyzet még zavarosabb, de az biztos, hogy eddig a pontig sem tudta elvinni az ügyet Siófok: innen a fideszes tag, Szajcz Adrián (korábbi városi frakcióvezető) visszahívását sem hagyták jóvá. Lengyel azt mondta, Szajcz Adrián az ő személyes kérése ellenére sem adta vissza a mandátumát, ráadásul az igazgatósági és fb-tagok a tiszteletdíját megduplázták idén februárban, most havi 200 ezer forintot kapnak. Szajcz Facebook-oldalán reagált a történetre, pénteken egy posztban azt írta, felügyelőbizottsági tagsága eleve határozott időre, 2020. május 31-ig szólt, ezért visszahívása "politikai hangulatkeltés".

Frissítés: cikkünk megjelenése után Szajcz Adrián azt írta az Indexnek, hogy Lengyel Róbert őt sem személyesen, sem hivatalosan nem kereste meg a mandátum visszaadásával kapcsolatban, és hogy a 200 ezer forintos tiszteletdíj bruttó összeg. 

A visszahívást ugyanakkor nem most, hanem még a múlt év őszén kezdeményezte először az önkormányzat, állítja a polgármesteri hivatal. Hozzátették azt is, hogy amennyiben Szajcz Adrián megbízatása lejárt, most senki sem képviseli Siófokot a cég ellenőrzését ellátó felügyelőbizottságban, de ők nem tudnak róla, hogy ez lenne a helyzet: ehelyett hivatalosan azt a tájékoztatást kapták, hogy Szajcz mandátumát meghosszabbították. Az a kérdés is felmerül, hogy ha május 31-ével valóban lejárt Szajcz fb-tagsága, akkor miért vette napirendre a Siófok kérésére összehívott Bahart-közgyűlés június 2-ára a visszahívásáról szóló szavazást (és szavazta azt le ismételten).

Lengyel Róbert szerint az új siófoki delegáltak akadályozása mögött a Bahart háza táján készülő reorganizáció állhat. Mint mi is beszámoltunk róla, a balatoni polgármestereket tömörítő Balatoni Szövetség tiltakozása ellenére a tőkeemeléssel főrészvényessé vált állam (a gyakorlatban ez az MTÜ-t jelenti) nemrég a Bahart lecsupaszítása mellett döntött, a társaság privatizál egy sereg értékes ingatlant, főként kikötőket. Később a Balatoni Szövetség közölte, 4 település esetében a reorganizáció ellenére megállapodás születhet arról, hogy ingyen használatba vehetik a kikötőiket.

A privatizációs lépés azért különösen érdekes, mert Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója tavaly még azt nyilatkozta, hogy nem akarják eladni a Bahart értékeit és nincs privatizációs terv, a Bahart nyereséges cég, a növekedés gátja egyedül az elavult infrastruktúra és járműpark.

A kikötőeladások miatt van az egész?

A siófoki polgármester azt mondta, nem tudnak másra gondolni, mint hogy a privatizációs tervek miatt pattanhatnak le a közgyűlésről újra és újra indoklás nélkül az igazgatósági jelöltjeik, és emiatt nem engedik visszahívni a fideszes fb-tagot sem. "Nem hiányzik nekik, hogy ezekben a testületekben legyen valaki, aki rálát, hogyan darabolják a Bahartot" - mondta. A vezetés első jelöltje, Dr. Horváth Gyula egyébként korábban nyilvánosan is bírálta a készülő privatizációt, a 24.hu-nak azt mondta, "hazugság, hogy a csődtől mentette meg az állam a Bahartot, a cég ugyanis soha nem volt veszteséges, valamint hogy az MTÜ Baharttal kapcsolatos terveitől "Széchenyi István megfordul a sírjában".

Lengyel Róbert most jogászokkal vizsgáltatja a problémát, mint mondta, szerinte az állam megszegi a Siófokkal korábban kötött, érvényes különmegállapodását, amelynek értelmében a város jogosult feltölteni 1-1 pozíciót a két testületben. Amennyiben a szakértők is így látják, a városvezetés kész beperelni az államot szerződésszegésért, mondta a polgármester, akit az ellenzéki pártok is támogatnak a fellépésben. 

Az üggyel kapcsolatban emailben érdeklődtünk az MTÜ-nél, azt szerettük volna megtudni, mi a helyzet a felügyelőbizottsággal és mivel indokolják az új siófoki ig-jelöltek elutasítását, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. A turisztikai ügynökség a Bahart-hoz irányított át minket, de egyelőre tőlük sem érkezett reakció.