Libikóka közepén egyensúlyoznak most Matolcsyék

DSC 1205
2020.04.07. 16:43 Módosítva: 2020.04.07. 18:03
Nagyon szűk ösvényen kell a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a járvány idején haladnia. Úgy kell likviditást pumpálnia a gazdaságba, hogy azért a forint ne szálljon el teljesen. Úgy kell kedvezményes hiteleket kitalálnia, hogy a már eleve különadóval és moratóriummal sújtott bankok ne menjenek csődbe. Úgy kell pénzt nyomtatnia, hogy ne szabaduljon el az infláció. Ebből a receptből most ilyen süteményt lehetett sütni.

A Magyar Nemzeti Bank vezetése fontos bejelentéseket tett április 7-én, Matolcsy György elnök és az alelnökei egymásnak adták a mikrofont, mindenki értékelte a helyzetet és bejelentett valamit.

Olyan időket élünk, amikor kis csomaggal előjönni a gyengeség jele volna, ahogy Matolcsy György is mondta, biztonságot, bizalmat és bizakodást szolgált a csomag, így azt 3000 milliárd forintosnak, vagyis a GDP 6 százalékának megfelelő méretűnek értékelték.

Kiemelt programpontok

A számoknak inkább kommunikációs értéke van, különböző típusú eszközök, különböző időtávok nehezen összehasonlíthatók, de a lényeg, a magyar gazdaság monetáris oldalról is erős támaszt kap. A legfontosabb vállalkozásokat, bankokat és költségvetést támogató elemek ezek:

  1. A kis- és középvállalkozások 20 éves, összesen 1000 milliárd forint új, de együttesen 1500 milliárd forintos hitellehetőséghez jutnak.
  2. Az NHP Hajrá nevű program biztosan kedvezményes kamattal fog menni, de a bankok sem járnak rosszul a folyósításával.
  3. A nagyvállalatok egy még nagyobb és hosszabb NKP kötvényprogramra bazírozhatnak.
  4. Az MNB belép a másodlagos állampapírpiacra is, a magyar quantitative easing célja alighanem a hozamgörbe simítása, amely nagy segítség az államnak is az új kibocsátások árazásában.

Sok-sok paraméter között

A lépéseket egy nagyon bonyolult erőtérben kellett kidolgozni. A gazdaságot élénkíteni kell, likviditást (magyarul pénzt) kell betolni a rendszerekbe úgy, hogy a forint ne gyengüljön még jobban, és ha lehet, az infláció se szálljon el – mondja Török Lajos, az Equilor Zrt. senior elemzője.

Ráadásul úgy, hogy a sokat gyepált bankok is megtalálják a számításukat, olyanok legyenek a feltételek, amelyek őket is aktív hitelezésre buzdítják, hiszen a gazdaságban éppen a bankoktól vár oxigént mindenki, ha ők bezárkóznak, az kontraproduktív.

Ezért olyan termékek születtek, amelyek a bankokat több módon is nyereséghez juttatják, kamatkedvezményhez, állampapírpiaci arbitrázs lehetőségekhez segítik. Nem véletlen, hogy a Magyar Bankszövetség is gyorsan üdvözölte a csomagot.

Igen ám, de közben a gazdaság élénkítése monetáris lazítást, a forint védelme monetáris szigorítást kíván, vagyis pénzt kell nyomtatni, de azért (ezúttal a kamatfolyosó szimmetrikussá tételével) rejtett kamatemeléseket is végre kell hajtani.

A vállalkozások

Ami a legfontosabb, az NHP Hajrá programmal a magyar kkv-k valóban olyan, sokrétűen felhasználható hosszú (20 éves) forráshoz jutnak, amely tényleg segíti a túlélésüket. Sokaknak nehéz most bevétel nélkül bért fizetni, de ha egy 20 éves, mondjuk 1 százalékos hitellel finanszírozható a bér, az igen-igen kedvező.

Monetáris finanszírozás. Pár éve az még szitokszó lett volna, most sem közvetlenül ez történik, vagyis nem az MNB finanszírozza a költségvetést, nem az elsődleges piacon vesz állampapírt, de az MNB meg fog jelenni a másodlagos állampapírpiacon. Bankoktól, biztosítóktól, befektetési alapkezelőktől vesz majd állampapírt.

Ezért most vélhetően senki nem fog „beszólni”, hiszen világszerte ezt csinálja mindenki.

Mit, hogyan, mennyit? Ezt még nem közölte az MNB, de szinte biztosan ki fogja simítani a hozamgörbét, vagyis vásárlásaival lejjebb hozza a hosszú hozamokat, amivel nagyban segíti az államot a célok finanszírozásában.

Libikóka

Az MNB tehát kényes egyensúlyokra kénytelen figyelni, védi a forintot, a kettő egyszerre libikóka, egyensúlyozás. Ebben a kényes egyensúlyban a program egyes elemeit részletesen is meg lehet vizsgálni, de a legfajsúlyosabbnak a Növekedési hitelprogram (NHP) sokadik üteme, a Hajrá fantázianevű tűnik.

A vállalatok ugyanis legfeljebb 250 bázisponton jutnak (verseny lesz, sokkal kisebb is lehet a hozam) 20 éves forráshoz,

és lehet, hogy a mindössze kéthetes hitelelbírálás időszaka során nehéz lesz megtalálni azokat a cégeket, amelyeknél kigazdálkodható a banki marzs, de a bankok most 400 pont kamatkedvezményt is kapnak.

A 6,5 százalékos vagy valamivel kisebb banki marzs mellett a bankok új ügyfelekben, keresztértékesítésekben reménykedhetnek, vagyis az NHP-hitelnyújtás eredménye lehet az is, ami nem az NHP-nál jelentkezik, hanem az ehhez kapcsolható egyéb jövedelmekből, folyószámla, devizaátváltás, hasonlók.

Az 1000 milliárd új programhoz az MNB az NHP Fox 500 milliárdját is átcsoportosítja. Ami még nagyon fontos, hogy ebből a forrásból akár bért is lehet fizetni, mert a korábbi NHP-programok valamennyi lehetősége meglesz most is, vagyis

  • forgóeszköz-finanszírozás,
  • új beruházás,
  • uniós támogatás előfinanszírozása,
  • hitelkiváltás,
  • cégvásárlás.

További döntések

A Monetáris Tanács azt is jóváhagyta, hogy az MNB osztalékként 250 milliárd forintot fizessen a költségvetésnek, ez nagyrészt az MNB jól időzített aranyvásárlásának, az abból származó 137 milliárd forintos (nem realizált) nyereségének köszönhető.

Fontos bejelentés volt az is, hogy a potenciálisan 200 hazai nagyvállalatot megcélzó MNB-s kötvényprogram (NKP) is kinyílik 20 évre, illetve akár 50 milliárd forintra cégenként. A monetáris intézkedések a már nagyrészt megismert tenderek mentén változtak, a kinyílt kamatfolyosó és a megnövelt biztonság lényege, hogy a piac ne száradjon ki, de az MNB kezében tartsa a likviditással kapcsolatos irányítást.

(Borítókép: A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Bődey János / Index)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!