5 ezer járat repül naponta Európa felett a tavalyi 31 ezer helyett

2020.04.02. 17:06 Módosítva: 2020.04.02. 17:56

Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának most csak 12-14 százaléka közlekedik – írja az MTI az Eurocontrolra hivatkozva. 

Az európai légi forgalom elérte mélypontját: napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel.

 A Lufthansa Group bejelentette, hogy május 3-ig meghosszabbította két leányvállalata, az Austrian Airlines és a Brussels Airlines leállásának időszakát. A Lufthansa és a Swiss egyelőre fenntartja a márciusban meghirdetett menetrendet: Frankfurtból heti 18 hosszú távú és 50 német, valamint európai célállomásra közlekedő járat lesz.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) csütörtökön tette közzé a februári utasforgalmi adatokat, amelyeken már látszódik a koronavírus-járvány hatása. Globálisan akkor 14 százalékkal csökkent a szektor értékesített utaskilométerben mért teljesítménye, de a hatás régiónként nagy eltéréseket mutatott.

Ázsia-Óceániában már februárban 41 százalék volt a csökkenés, Európában még 0,7 százalékos, Észak-Amerikában 5,5 százalékos növekedést regisztráltak.

Az áruforgalomban globálisan februárban 1,4 százalékkal esett vissza, Ázsia-Óceániában 4,1, Európában 2,2 százalékkal csökkent a kapacitás.

Németországban majdnem 85 százalékkal visszaesett a légi forgalom

A németországi és a német légtéren áthaladó forgalom a járvány hatására az idei első negyedévben végig meredeken csökkent – írja az MTI a polgári légi irányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai alapján. 

A DSF 1953-tól 1993-ig szövetségi hatóságként, azóta állami vállalatként működik. Az 5600 embert foglalkoztató cég kizárólagos jogkörben látja el a németországi polgári légi forgalom irányítási feladatait, békeidőben a katonai célú légi forgalommal együtt.

Az utolsó napon, március 31-én országszerte mindössze 1341 repülést irányítottak, ami 84,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, áll a DFS jelentésében, amely szerint a teherszállításra szakosodott nemzetközi repülőtereken, például Lipcsében mérsékelt a csökkenés, számos repülőtéren viszont gyakorlatilag leállt az élet.

A forgalom ennyire drámai visszaesésére nincs példa az 1953 óta működő DFS történetében. 

Klaus-Dieter Scheurle, a szolgálat vezetője, ugyanakkor arról beszélt, hogy a közelmúltbeli hasonló esetek (például a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, vagy a 2008-ban elmélyült globális pénzügyi válság) tapasztalatai arra utalnak, hogy gyors lehet a kilábalás a válságból.  Scheurle szerint az év második felében a forgalom jelentős növekedése várható.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.