Új bérlakások építését tervezi a XV. kerület

2020.01.27. 16:44 Módosítva: 2020.01.27. 18:56

Bérlakásépítési programot terjeszt be a kerületvezetés a XV. kerületi képviselőtestület elé, jelentette be Cserdiné Németh Angéla (Mindenki a Tizenötödikért/DK) polgármester egy Facebook-bejegyzésben.

A tervek szerint a kerület felbontaná a jelenlegi VEKOP-programjuk támogatási szerződését, ugyanis az Cserdiné Németh szerint súlyos veszélybe került a tavalyi év politikai csatározásai miatt, és már csak szabálytalanul, rossz hatékonysággal lehetne végrehajtani. 

Helyette egy új XV. kerületi önkormányzati bérlakásépítési és felújítási programot szeretnének, valamint egy új és átlátható lakásgazdálkodási koncepció kidolgoztatás kialakítását tervezik.

Az új program ütemezett végrehajtásához azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat a 2020. évi költségvetésében legalább félmilliárd forint összegű bérlakásépítési- és felújítási céltartalékot hozzon létre. A VEKOP városrehabilitációs projekt során már megterveztetett közterület-fejlesztési elemek a tervek szerint ütemezetten kerülnek majd megvalósításra.