A kínai nagykövet a Feröer-szigetek kormányfőjét fenyegette, hogy a Huawei-jel szerződjenek

2019.12.12. 21:17 Módosítva: 2019.12.12. 21:28

Ha a Feröer-szigetek az 5G-hálózat kiépítésére nem a kínai Huaweit bízza meg, akkor a sziget lemondhat a szabadkereskedelmi egyezményről Kínával - a dán Berlingske című lap szerint ezzel fenyegette meg a kínai nagykövet a Feröer-szigetek miniszterelnökét. 

Az 50 ezer lakosú Feröer-szigetek ugyan Dániához tartozik, de a terület önálló közigazgatással, parlamenttel és kormányzattal rendelkezik, és Dániával ellentétben nem tagja az Európai Uniónak. Az önállóságára igen büszke szigeten a múlt héten meglepő dolog történt. 22 perccel az adás megkezdése előtt a bíróság megtiltotta a Kringvarp Föroya nevű tévécsatorna egyik adásának sugárzását, amelyben egy bizonyító erejű hangfelvételt akartak bemutatni a kínai nagykövet részéről elhangzott fenyegetésről. Ugyan a műsor nem került adásba, az esetről azóta több dolog napvilágot látott a helyi sajtóban, írja összefoglalójában a Neue Zürcher Zeitung

November 11-én Bardur Nielsen, a Feröer-szigetek kormányfője Feng Tie kínai nagykövettel tárgyalt. A kettejük között lezajlott beszélgetésről a csatorna véletlenül szerzett tudomást.

A tárgyalás után megbeszéltek ugyanis egy interjút a Feröer-szigeti kereskedelmi miniszterrel, akire rá is tették a mikrofont. Az interjú még nem kezdődött el, a mikrofon viszont már be volt kapcsolva, amikor a kereskedelmi miniszter még gyorsan elmesélte az egyik munkatársának, hogy a tárgyaláson a kínai nagykövet mivel fenyegette meg a miniszterelnököt. 

Az eset azért is érdekes, mert az USA biztonsági kockázatnak minősítette a Huaweit az 5G-hálózatok kiépítésénél, és külön is figyelmeztette a Feröer-szigeteket, hogy ne válasszák a kínai céget, amely közben minden eszközzel azt igyekszik bebizonyítani, hogy nincs köze a kínai kormányhoz.  

A kínai nagykövet a dán rádiónak határozottan visszautasította, hogy bármilyen fenyegetést fogalmazott volna meg a Feröer-szigetek kormányfőjével folytatott tárgyaláson. Mint mondta: ő legfeljebb Kína érdekeit képviselte. Nagy szükség van ugyanis arra, hogy a Huaweit méltányos módon kezeljék a világpiacon azután, hogy az Egyesült Államok hatalmával visszaélve nyíltan támadja a céget, és fenyegeti a szigetek kormányzatát.

A Feröer-szigetek kormányfője is visszautasította, hogy a kínai nagykövet megpróbálta volna nyomás alá helyezni.  Bardur Nielsen azt mondta: a kormány nem kíván magáncégek ügyeivel foglalkozni, és a büszke feröeri nép maga dönt arról, mi a legjobb neki.