Márki-Zay: Ingyenes lesz a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

2019.10.18. 15:38

Hódmezővásárhely lehet az első város Magyarországon, ahol ingyenes a tömegközlekedés, ezt ígérte a város újraválasztott polgármestere, Márki-Zay Péter - írja a G7.hu. A vasárnap nagy többséggel újra megválasztott vezetője már a győzelme estéjén arról beszélt, hogy ingyenessé teszi a közlekedést a városban, a portál újságírójának pedig el is mondta, hogy mi a megfontolás a tervezett intézkedés mellett. 

Márki-Zay elmondása szerint Hódmezővásárhelyen - amelynek ugyan mindössze 43 ezer lakosa van, kiterjedésében viszont az ország második legnagyobb városának számít - kilenc buszjárat üzemel. Ezeket a Volánbusz üzemelteti, amelynek költsége évi 110 millió forint, amelyből viszont csak 10 millió folyik be a jegyárakból, a többit az állami árkiegészítő támogatásból és az önkormányzattól kapott pénzből állják. 

A tízmillió forintos jegyárbevétel nem olyan összeg, amelynek kiesése nagy kockázat lenne

- mondta a polgármester, aki szerint emellett szociális megfontolások is vannak a jegyek eltörlése mellett, ugyanis vannak a városban, akik inkább több kilométert bicikliznek, mert túl drága nekik a 170 forintért vagy sofőrtől 210 forintért kapható vonaljegy és a 4700 forintos bérlet. A polgármester szerint hatástanulmány nem készült a témában, mindössze "józan közgazdasági logikára" alapozza a tervét. 

A hódmezővásárhelyi buszok amúgy a reggeli és iskola/munka utáni idősávot leszámítva elég kihasználatlanok, néha szó szerint csak egy-egy ember utazik egy járaton. Hasonló volt a helyzet a franciaországi Dunkerque városában, ahol éppen ezért már ingyenessé tették a tömegközlekedést. A hódmezővásárhelyi ingyenes közlekedés ötlete is francia példákon alapul, pontosabban egy Facebook kommenten, amelyet Márki-Zaj oldalára írtak arról, hogy Franciaországban már harminc városban ingyenes a buszközlekedés. 

Márki-Zay a múzeumokat is ingyenessé akarja tenni, a strandokra pedig tervei szerint kedvezményesen léphetnének majd be a hódmezővásárhelyiek. Mindehhez viszont meg kell majd jelképes összegért venni egy városkártyát.