Fogyasztóvédelem: A meleg párokkal reklámozó Coca-Cola károsította a fiatalkorúak erkölcsi fejlődését

2019.10.14. 12:04

A fogyasztóvédelem megbírságolta a Coca-Colát az augusztus elején elindított, mindössze pár napig tartó plakátkampánya miatt – tudtuk meg egy hozzánk eljuttatott levélből. A szervezet arra hivatkozik, hogy a Coca-Cola megsértette a reklámokra vonatkozó törvénynek azt a pontját, ami szerint

Tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja.

A bírság mellett arra kötelezték a céget, hogy a továbbiakban ne használjanak gyerekek és fiatalkorúak fejlődését károsítható reklámot.

Az információt egyik olvasónk küldte el nekünk, aki feljelentette a céget a reklám miatt, majd erre kapott egy válaszlevelet a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályától. A levélben a hatóság egyértelműen közli, hogy eljárást indítottak "a Coca-Cola Magyarország Kft. „#loveislove” kampányának plakátjaival kapcsolatban" .

Azt is hozzáteszik, hogy a cég büntetéséről szóló határozat – a hozzánk is eljuttatott – levél kiküldésének időpontjában még nem vált véglegessé. Az állami szervezet egyébként megköszönte a lakossági bejelentést:

A fokozott társadalmi érdekre tekintettel különös figyelmet fordított a gyermek-és fiatalkorúak megóvására, érzelmi és erkölcsi fejlődésük védelme érdekében az azt károsító reklámok korlátozására. Az ilyen jellegű reklámok feltárásában nagy segítséget nyújtanak a lakossági bejelentések, melyet ezúton is köszönünk Önnek!

A nyári, homofóbiától fűtött botrány idején a fideszes Boldog István kólabojkottot hirdetett, amire Alföldi Róbert egy kólázós fénykép megosztásával reagált, majd rengeteg ellenzéki politikus is követte a rendező példáját. A Coca-Cola pár nappal később lecserélte a plakátokat, de a cég állítása szerint nem a botrány miatt.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!