Környezetvédelmi okokból vonattal helyettesít egy repülőt a KLM

2019.09.17. 08:59 Módosítva: 2019.09.17. 08:59

Nagy sebességű vonattal helyettesíti a Brüsszel és az amszterdami Schiphol repülőtér közötti napi repülőjáratainak egyikét a holland KLM légitársaság, számolt be az airportal.hu. A rövid légi járatot az emberek főleg a nemzetközi járatokhoz történő csatlakozásra használják, ezért döntött úgy a KLM holland királyi légitársaság a Nederlandse Spoorwegen és a Thalys vasúti társaságokkal együttműködésben, 

hogy környezetvédelmi megfontolásból részben egy nagy sebességű vasúttal váltják ki azt.

A KLM ötről négyre csökkenti napi járatai számát Brüsszel és a Schiphol repülőtér között, a maradék egy járatot pedig az új vasúti járat váltja majd fel. A 200 kilométeres utat a gyorsvasút 1 óra 50 perc és 2 óra közötti menetidővel teszi meg, de nem csak időben, hanem kényelem szempontjából is tökéletes alternatívája lesz majd a repülőnek az ígéretek szerint.

Az intermodális szállítás – beleértve a vonatokat és a repülőgépeket – továbbra is összetett és kihívásokkal teli üzlet. Célunk, hogy mindkét területen a maximumot nyújtsuk. A napi járatok számának csökkentése remek módja annak, hogy még több tapasztalatot szerezzünk az Air&Rail-szolgáltatások terén

– nyilatkozta Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója az airportal.hu-nak.

A fejlesztés részeként külön check-in pultot hoznak létre a vonattal érkezők számára, valamint a Schiphol repülőtér törekszik a poggyászkezelés és az egyéb szolgáltatások fejlesztésére is.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.