Kiadatási letartóztatásba került a külföldi csaló, aki 40 milliárd forint értékben vert át amerikai nyugdíjasokat

2019.09.17. 16:32

Magyarország kiadná az USA-nak a francia-izraeli csalót, akit a hétvégén fogtak el Budapesten az FBI segítségével, de mivel a férfi nem járult hozzá az egyszerűsített eljáráshoz, tényleges döntés csak a teljes kiadatási kérelem után születik majd. Az MTI híre szerint a Fővárosi Törvényszék kedden elrendelte a francia-izraeli állampolgár ideiglenes kiadatási letartóztatását.

A 28 éves férfi, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján keresett az Egyesült Államok, 2014 és 2017 között Marylandben társaival együtt

befektetők tízezreit károsította meg, több mint 145 millió amerikai dollár (mintegy 43,5 milliárd forint) értékben.

A jellemzően nyugdíjasok lehúzására szakosodott nemzetközi bűnbanda, amelynek a férfi tagja volt, kis összegű megtakarítások jelentős hozamú befektetésének ígéretével házalt, de a pénzt persze befektetés helyett lenyúlták. Mint a rendőrség korábbi közleményében írta, a szervezetten működő elkövetők a legalitás látszatának fenntartása érdekében több országban – például Mauritiuson és Ukrajnában – is működtettek „hívásfogadó központokat” és erőszakos stílusban, vissza nem térő és egyszeri lehetőség ígéretével vették rá a magánszemélyeket az átutalásokra.

Mivel az érintett nem járult hozzá az egyszerűsített eljáráshoz, kiadatásáról a törvényszék a teljes kiadatási kérelem beérkezése után tud majd csak dönteni. A bíróság ezért hatvan napra elrendelte a férfi ideiglenes kiadatási letartóztatását. A végzés nem végleges, mert az izraeli állampolgár fellebbezett ellene.

A rendőrség szombati közlése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és az FBI nemzetközi elfogatóparancs alapján egy másik férfit is őrizetbe vett a hétvégén: ő egy szintén csalás miatt körözött 44 éves amerikai állampolgár, akinek bűnszervezete amerikai befektetőktől összesen 3,5 millió dollár értékben csalt ki pénzösszegeket jelentős hozamú befektetések ígéretével.