Lemondták az iparkamarai szervezésű ezoterikus vállalkozói tréninget

2019.09.16. 10:38 Módosítva: 2019.09.16. 10:42

Nemrég írtunk róla, hogy a  Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi és Iparkamara igen különös programot kínált a tagjainak kedvezményes áron. 

Az önismereti tréningen a tagok 90-120 ezer forint helyett mindössze 25 ezer forintért vehettek volna részt, és az ígéret szerint a résztvevők választ kaptak volna arra, hogy hogy milyen értékeik, erősségeik vannak, mi a karmikus feladatuk, sőt arra is, hogy milyen energiák működnek az őket körülvevő emberek és közöttük. 

Azonban a csillagok együttállása nem lehetett szerencsés, ugyanis a tréninget lemondták.

 Tisztelt Vállalkozó Barátunk! Tájékoztatjuk, hogy a Vállalkozói Siker Klub keretében 2019. 09. 25-26. napjára meghirdetett tréning technikai okok miatt elmarad. Szíves megértését köszönjük.

– olvasható a PMKIK által körbeküldött közleményben.

Azoknak, akik mégis sóvárognak némi misztikus tudás után az üzleti világból a házi asztrológusunk jelenti:

A mai napon a Szaturnusz és a Plútó együttállása miatt az olaj hordónkénti ára közel 20 százalékos emelkedést követően 71 dollárra emelkedett, a szaúdi értéktőzsde részvényei pedig estek. A Federal Reserve várhatóan csökkenti a kamatrátát az Egyesült Államokban, az angol font pedig 0,4 százalékot esett.