Földbe állította a Guccit az év eleji pulóverbotrány

2019.09.16. 09:21 Módosítva: 2019.09.16. 11:11

Szemléletes példája annak, hogy a cégek mennyire függésbe kerültek a közösségi médiától a Gucci esete a rasszistának titulált pulóverrel. A cég még februárban kényszerült visszavonni az egyik termékét, mivel az egyesek szerint a feketéket parodizáló úgynevezett blackface-re emlékeztet.

A visszavont pulóver
A visszavont pulóver
Fotó: Gucci

Bár a cég rögtön visszavonta a 890 dolláros, avagy 266 ezer forintos terméket, sőt még egy diverzitásügyi felelőst is kijelöltek a cégnél, sok híresség mégis elfordult a Guccitól, aminek eredményeként júliusban először mutattak Észak-Amerikában csökkentést a cég negyedéves eladásai 2016 óta, számolt be a Wall Street Journal.

A Morgan Stanley becslése szerint a Gucci vásárlóinak közel kétharmada az ezredfordulós generációhoz tartozik, akik kiemelt figyelmet fordítanak a közösségi médiára, a botrány után pedig sok influencerként számon tartott híresség a Gucci bojkottjára szólította fel a követőit.

A Gucci észak-amerikai eladásainak 2 százalékos csökkenése talán elsőre nem hangzik katasztrofálisnak, 

de a luxusmárka anyavállalatának, a Keringnek a részvényei 10 SZÁZALÉKOT estek a negyedéves jelentést KÖVETŐEN.

A Tribe Dynamics  cégek közösségi média jelentőségét értékelő ranglistáján is elvesztette az első helyét a Gucci, a Chanel taszította le a trónról.