Apósa emléke miatt felgyújtotta magát egy idős koreai férfi

2019.07.19. 10:36
Az idős ember rokonát korábban japán kényszermunkára hurcolták. A japánok nem akarnak újabb kártérítési eljárásokat, így nagyon feszült lett a két ország viszonya.

A koreai rendőrség bejelentette, hogy felgyújtotta magát egy 78 éves, Kim nevű férfi. A férfi a japán nagykövetség közelében tiltakozott így a japán - koreai kereskedelmi vitába is torkolló ősi háborús sérelmek miatt. A rendőrség nem árulta el a tiltakozó teljes nevét, és a Kimmel nagyon nem szűkítette a kört, mert a Kim (aminek a jelentése arany) név rendkívül gyakori Dél-Koreában. kívülről úgy tűnhet, hogy mindenkinek ez a neve, de valójában csak négy emberből egyet hívnak így.

 A konfliktus eredete, hogy a japán gyarmattartás idején kényszermunkára hajtott koreaiakat nem kárpótolják, pedig a dél-koreai legfelsőbb bíróság arra kötelezett tavaly két japán céget, hogy fizessen kártérítést az egykor kényszermunkára hajtottaknak. Az önmagát felgyújtó idős dél-koreai férfi apósát egykoron kényszermunkára kötelezték.

Japán arra hivatkozik, hogy a kártérítés ügyét a két ország már rendezte 1965-ös szerződésükben, amelyben egyúttal felvették egymással a diplomáciai kapcsolatot, ezért érvénytelennek tartja a bírósági ítéletet. Japán azt javasolta júniusban, hogy a kompenzációs vita megoldására hozzanak létre egy nemzetközi döntőbíróságot, és csütörtök éjfélig adott határidőt Szöulnak arra, hogy elfogadja a javaslatot. Dél-Korea azonban elutasította azt, mondván, hogy a vitát kizárólag a két országnak kell rendeznie diplomáciai úton.