Egyelőre megmenekült a Vapiano

GettyImages-1041991454
2019.05.24. 11:21

Több bank és nagyrészvényes összesen 30 millió euró hitelt nyújt a pénzügyi válságba jutott Vapiano étteremláncot üzemeltető cégnek - írja Die Welt online kiadása.

Szerdán írtuk meg, hogy tavalyi tőzsdei bevezetésük óta értékük háromnegyedét vesztették el a német központú Vapiano étteremláncot üzemeltető cég részvényei, és hogy a vállalatnak pénteki határidővel kellett legalább 30 millió eurónyi hitelt szereznie ahhoz, hogy folytatni tudja a működését. Bár a cég pénzügyi beszámolójának leadását harmadszor is elhalasztották, ezúttal június 18-ra, a hitelt viszont megkapták, így esélyt kaptak arra, hogy fenntarthatóvá tegyék a működésüket.

Cornelius Everke, a cég vezérigazgatója azt mondta, a cél a márka újrapozicionálása, és a cég növekedési pályára állítása, hogy nyereségessé váljon.

Elemzők szerint az étterem működésével több baj is van, az étterem gyors kiszolgálást ígért, ehelyett gyakran alakultak ki a Vapianókban hosszú sorok, több alkalommal munkaügyi és közegészségügyi botrányokba keveredtek, ráadásul az elsietett és helyszínválasztás szempontjából is elhibázott nemzetközi terjeszkedés sem tett túl jót a cég gazdálkodásának. A tőzsdei bevezetésre is a nagyrészt a terjeszkedés finanszírozása miatt volt szükség. Azzal is kritizálták az éttermet, hogy a kínálatuk sem tartott lépést a piaci trendekkel.

Jelenleg 231 Vapiano étterem működik 33 országban, a legtöbb Németországban. A cégvezetést 2018 végén átvevő Everke néhány étterem bezárását tervezi. Az már biztos, hogy a két dortmundi étteremből az egyik be fog zárni.

Magyarországon jelenleg öt Vapiano működik, négy a fővárosban és egy Győrben. Két nagy bevásárlóközponti étterem (MOM, Westend) mellett a két önálló üzlet a Bécsi úton és a Vörösmarty téren található. A Vapiano működésének sajátosságai a vendégek szeme előtt elkészített ételek, illetve a távozásnál rendezendő és addig egy intelligens chipkártyán vezetett fogyasztás.

Everke tervei között szerepel az üzleti modell megváltoztatása is. "A pénzügyi szempontból hatalmas csalódást jelentő 2018-as év után 2019-ben szeretnénk jelentősen leegyszerűsíteni az üzleti modellt" - mondta. Ez többek között egyszerűbb menüt és egyszerűbb ételeket, valamint rövidebb sorokat fog jelenteni a gyakorlatban a tervek szerint.

(Borítókép: Jeff Greenberg/Getty Images Hungary)