Új kongresszusi központot és fogadóépületet is kap a Hungexpo

2019.03.20. 19:05

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a szállodaszövetség szerdai közgyűlésén elmondta, hogy májusban indulhat a Hungexpo Budapesti Vásárközpont fejlesztése, melynek keretein belül a Hungexpo minden csarnokát felújítják, építenek hozzá új kongresszusi központot és új fogadóépületet, valamint megújítják a parkolókat is – írja az MTI.

A bemutatott látványtervek alapján az új konferenciaközpontban

  • kétezer fős plenáris terem,
  • 26 szekcióterem,
  • 2500 négyzetméternyi kiállítótér
  • és 2300 négyzetméteres tetőterasz kap helyet,
  • és két új kiállítási csarnokot is építenek.

Ganczer Gábor úgy látja, hogy üzletileg az új kiállítási és kongresszusi központ is fenntarthatóan tud majd működni. A fejlesztés tervezése során figyelemmel voltak arra, hogy a párhuzamos rendezvények megtartása biztosított legyen, a két bejárattal és a főbejárattal akár egyszerre három nagyrendezvényt is lehet majd tartani a Hungexpón.

A közlekedési infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos felvetésre a vezérigazgató azt mondta, a mostani tervek között ezek nem szerepelnek, így egyelőre nyitott kérdések. A BKK-val és a fővárossal ugyanakkor folyamatosan egyeztetnek és több lehetőség is felmerült már, többek közt a korábbi villamos vonal visszaállítása, vagy egy mozgójárdás összeköttetés a Pillangó utcai metróállomás és a Hungexpo között.

Mezei Gábor tervező közlése szerint 2021 nyarára várható a fogadóépület befejezése, a többi épület pedig 2020 körül készülhet el.