Lufthansa-szervizt alapítanak Miskolcon

2019.02.21. 11:55

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervízközpontot telepít Miskolcra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a beruházás sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Szijjártó Péter közölte, hogy a 400 munkahelyet teremtő üzem létrejöttéhez a magyar kormány képzési támogatással járul hozzá. A repülőhajtóművek alkatrészeit javító miskolci szervízközpont nem csupán a Lufthansa, hanem más nemzetközi légitársaságok gépeit is fogadja majd.

A Lufthansa Technik AG alelnöke közölte, hogy a vállalat a beruházáshoz kapcsolódóan Lufthansa Technik Miskolc néven új céget hozott létre és megvásárolta a miskolci önkormányzattól a csaknem 20 ezer négyzetméteres gyár telkét. Philip Mende közölte, hogy az üzem működése 2022-ben indulhat meg, az első munkavállalókat azonban már idén fölveszik és Németországba, Írországba küldik őket továbbképzésre.

A miskolci Lufthansa-központban magas szintű követelmények és szigorú szabványok érvényesülnek majd, ráadásul saját fejlesztési feladatokat is kap, ezért jól képzett mérnököket is keresnek - jelezte a cég vezetője. A beruházási összeg ezért  nem csak az építkezést és a berendezéseket fedezi, hanem a szakemberek képzését is.

Philip Mende elmondta, hogy a lehetséges beruházási helyszíneket világszerte vizsgálták, Miskolcot végül a fejlett infrastruktúra, a versenyképes üzleti és gazdasági környezet, a jól képzett munkaerő és a támogató környezet miatt választották. Miskolcnak jól jön ez a beruházás, ugyanis a város szoros versenyben bár, de lemaradt a BMW beruházásáról, hiszen a német cég végül úgy döntött, Debecenben hozza létre 320 milliárd forintos beruházással az 1000 munkahelyet teremtő autógyárát.