Nem lesz egyszerű kibogozni a Vajna-örökséget

DSC 4078
2019.01.21. 07:12
Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze. De vajon egyben marad-e a már ma is szerteágazó birodalom, és milyen szerepe lesz a Vajna-cégek jövőjében a feleségének, a közeli munkatársaknak, illetve a NER-nek? Vagyis annak a kormányközeli „közösségnek”, amelyet sok esetben Andy Vajna valójában megtestesített.

A 74 éves korában meghalt Vajna András Györgynek – vagy Andrew G. Vajnának – rengeteg céges tulajdona volt, a Forbes a 18. leggazdagabb magyar embernek tartotta, 67,3 milliárd forintos becsült vagyonnal. Érdekeltségei tévéhez, rádióhoz, műsorgyártáshoz, reklámhoz, szerencsejátékhoz, vendéglátáshoz és ingatlanokhoz kötődtek.

Amikor egy nagyon gazdag ember meghal, ráadásul a vagyonban rengeteg személyes és céges vagyonelem keveredik, mindig nagyon megbolydul a környezete (így történt ez nemrégiben Demján Sándor esetében is, aki például nem rendezte a vagyonelemei sorsát írásos végrendeletben).

Enyém, tied, közös

Valójában Vajna vagyonelemeinek felbecsülése is nehéz, hiszen a rengeteg különböző érdekeltség (melyek többsége a Rákóczi út 1–3. harmadik emeletére volt bejegyezve) egy része a saját nevén volt, más része olyan külföldi cégek tulajdonában állt, amelyeket határozottan hozzá lehetett kötni, más cégekben viszont nyíltan vagy informálisan, de csak résztulajdonos volt.

Ráadásul abban a kavarodásban, amelyben Vajna ezer szállal kötődött a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez (NER), már az életében vitatott volt, hogy mi az, ami valóban az övé, az ő saját üzleti teljesítménye, és mi az, ami a Fidesz-kormány és környezete, vagyis a „közösség” jóvoltából ketyeghet csak sikeresen. Talán ebben a kérdésben a két legfontosabb elem a szerencsejáték-üzlet és a tévétulajdonlás volt.

  • Vajna például a kaszinós múltja miatt saját teljesítményeként tekintett az öt fővárosi kaszinójára, vagyis a Las Vegas-csoportra (Sofitel, Corvin, Atlantis, Tropicana Átrium), míg a „közösség” szerint egy államtól kapott kizárólagos koncesszió és a szerencsejátékpiac kiemelt szabályozásérzékenysége miatt ez túlzó elképzelés volt.
  • Hasonló volt a legismertebb médiapiaci érdekeltség helyzete is. A TV2 hivatalosan a mai napig a Magyar Broadcasting Zrt. elnevezésű Vajna-érdekeltség tulajdona, de valójában a kormányzati propaganda szempontjából fontos országos kereskedelmi tévé állami hirdetéseket kap, és a NER ismert szereplői által birtokolt MKB finanszírozza, így vajon tekinthető-e Vajna vagyonelemének?

Média

Különösen a médiapiacon látható jól, hogy Vajna szerepe nemcsak egy gazdag, piaci alapon dolgozó, amerikai háttérrel hazaérkező vállalkozó aktivitása volt, hanem az elmúlt nyolc év gazdasági szerepvállalása NER-es sztori volt.

Amikor Andy Vajna megszerezte például az Avalue Kft. révén a Lapcom-médiaportfóliót (Bors, Kisalföld, Délmagyarország és még egy rakás kisebb médiatermékkel), azzal aligha volt komolyabb önálló terve az üzletembernek, mert pillanatok alatt eladta a Mediaworksnek (vagyis Mészáros Lőrincnek), és aztán ezek a médiaelemek is betagozódhattak a központi propagandát összefogó Közép-európai Sajtó és Média Alapítványba.

Ugyanakkor a TV2-t Vajna nem adta át.

És bár volt erre a NER-ben egy magyarázat, miszerint az alapítvány elsősorban a jobboldali szavazótábor tájékozódását segítő, közéleti (politikai) médiatermékeket fogja össze, és nem a szórakoztatóipari tartalmakat, de még azok sem vették túlságosan komolyan a magyarázatot, akik ezt korábban az Indexnek mesélték.

Hiszen mitől politikaibb az alapítványhoz kerülő Bors, a Lakáskultúra vagy a Vitorlázás, mint a kimaradó TV2? Valójában nem erről lehetett szó, hanem tényleg volt némi vita a TV2 megítélésében.

Öröklési kérdések

Ráadásul Vajna és környezete több nagy üzletben (IKO műsorgyártás vagy Atmedia médiafoglalás) már a NER egyes tagjaival, Mészáros Lőrinccel vagy Tombor Andrással közös cégekbe is került.

Éppen ezért Andy Vajna öröklése mindenképpen izgalmas helyzetet teremt, és biztosan kiélez konfliktusokat. Anélkül, hogy ismernénk Vajna végrendeletét, abban biztosak lehetünk, hogy nem az fog történni, hogy a cégek működnek tovább, csak éppen a végső haszonhúzó már nem a filmmágus lesz, hanem a felesége, Vajna Tímea.

Nagyon aktív volt

Vajna ugyanis, bár lehet, hogy sokszor csak egy szivarozó, magánrepülővel nyaralni járó, korosodó playboynak tűnt a médiaszereplései alapján, környezete szerint valójában utolsó napjaiban is rendkívül aktív életet élt. Pár nappal a halála előtt például még egy új ingatlanának építkezési tervrajzait hagyta jóvá, és az elmúlt időszakban is folyamatosan tárgyalt, legtöbbször nem valamelyik cége irodájában, hanem immár elsősorban a Szemlőhegyen, a Szeréna úti lakhelye nappalijában.

Nagy élet volt itt, mindig mozgott arrafelé egy csomó ember, például Tremmel Zoltán, aki Vajna vagyonkezelési kérdéseiben a legfontosabb bizalmi ember volt, mentek a milliárdos tárgyalások, és ha itthon volt, néha Tímea is átszaladt, mert kereste a macskáit – hallottuk.

Nehezen delegált

Vajna nehezen delegált döntéseket, még a látszólag kis üzletekkel is sokat foglalkozott, mindig számolt, és közben rengeteget szivarozott.

Tremmel mellett állítólag fontos csapattag volt a szerencsejátékban és a Kempinski oldalán található luxusétterem, a Nobu (Buno Kft.) működtetésében is vezető Török Judit, a rádiós üzletben meghatározó Bakai Mátyás (korábban dj, illetve a Dokk egykori tulajdonosa) vagy a legtöbb Vajna-érdekeltséget összefogó AV Investmentsben is aláíró Kovács Andrea és Samuel Russel Falconello.

Sok cégében azonban csak Vajna volt az aláíró és cégjegyzésre jogosult. Más helyeken pedig már eddig is úgy tűnt, hogy a NER is küldhetett kontrollpontokat. A TV2 ellenőrzésében például korábban a Mészáros Lőrinc környezetéhez sorolt Antal Kadosa, jelenleg pedig Vaszily Miklós (Echo TV-vezér) is testületi feladatot kapott, ahogyan az OTP-s Barna Zsolt is, aki ugyan nem Mészáros Lőrinc embere, de a felcsúti milliárdos állítólag „elkérte” pénzügyi tudása miatt egyfajta pénzügyi kontrollra. A TV2 ugyanis nagy probléma a Mészáros-világban, mert nagy veszteséget termel, és az MKB-t, illetve Mészárost zavarja, ha egyes aktorok sok pénzt vesznek ki a tévéből, például saját gyártású műsorokkal vagy egyéb beszállításokkal.

Vajna friss aktivitásai között szintén fontos volt, hogy az üzletember azt tervezte, hogy bizonyos érdekeltségeit a tőzsdén konszolidálja. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt.-be be is szállt, dolgoztak a felek a feltőkésítésén és a cég új tartalommal történő megtöltésén. Vélhetően ez most megáll, az AV Investments a közeljövőben aligha folytatja a felhalmozást.

Összecsapás várható

Mivel nem volt tisztázott, sőt a felek között vitatott volt, hogy milyen vagyonelem felett kinek van joga döntéshozatalra, most erős összecsapás várható, még a NER legtetején sincsen ugyanis teljes bizalom felülről lefelé és nincsen teljes alázat alulról felfelé.

Olykor bepöccennek emberek, mert úgy érzik, igazságtalanságot, megaláztatást szenvednek el ebben a nagyon bonyolult és dinamikus rendszerben. Mi az, ami tényleg az enyém, és mi az, ami másé – ez az alapvető kérdés, és most felrázták a hópelyhes dobozkát. Ellenállni lehet, de nem érdemes. Ha valaki nem érti meg ezt a rendszert, és ragaszkodik a jog szerinti jussához, az pórul járhat.

A médiában például elveszítheti a megrendeléseit, az állami hirdetéseket, a szerencsejátékban a koncesszióját, vagyis kár a jog szerinti betűhöz ragaszkodni, inkább meg kell találni a kölcsönösen előnyös szereposztást. Andy Vajna és környezete az elmúlt húsz évben mindig szuper környezetben élt, Fours Seasons-lakosztály, Ada utca, Orom utca, Szeréna út, vagy ha külföld, a Riviéra, Los Angeles, a szigetek, és az örökös private jet. Ezt az életmódot nehéz volt finanszírozni, ehhez Andy kellett, pusztán az öröksége nem lesz elég.

Viszont a maga után hagyott űrt sokan szeretnék betölteni, nagyon sokan szeretnének Andy Vajna helyére lépni.

Fidesz és nem MSZP

Andy Vajna valójában nem volt született jobboldali, csak egy sikeres filmes, aki a filmügyi segítségét már az előző rendszernek is felajánlotta. Érdekes módon erre a szocialisták nyitottak is voltak, Vajnát akkor Kósa Ferenc, az egy hónapja elhunyt másik nagy filmes egyéniség akadályozta meg ebben. Az MSZP ugyanis azt javasolta Kósának, hogy a Magyar Történelmi Film Közalapítvány kuratóriumi elnökeként vegyen fel egy hatalmas hitelt, és vonja be Vajnát a vagyon kezelésébe, felhasználásába. Kósa erről hallani sem akart, így a két nagy filmesnek soha nem volt jó viszonya, és talán ezen a történeten múlt, hogy Vajna nem az MSZP-, hanem a Fidesz regnálása alatt, 2011-től lett filmügyi biztos.

Borítókép: Bődey János / Index.