Zimbabwében lekapcsolták az internetet az üzemanyagválság miatt

2019.01.18. 10:20 Módosítva: 2019.01.18. 10:48

Zimbabwe legnagyobb mobilszolgáltatója, az Econet Wireless a kormány utasítására lekapcsolta az internetszolgáltatását a halálos áldozatokat is követelő zavargásokat követően, számolt be a Reuters.  A zavargások azután törtek ki, hogy drasztikus üzemanyagár-emelést jelentettek be.

A zimbabweiek azzal vádolják Emmerson Mnangagwa elnököt, hogy nem tartja be a választási ígéreteit, miszerint helyrerázza a gazdaságot, miután az ország lakosai a hiperinfláció következményeitől szenvednek. Az elnök bírálói szerint visszatért ahhoz a gyakorlathoz, mint elődje, Robert Mugabe, hogy fegyveres erővel hallgattatja el a kormánykritikus hangokat. 

A hatóságok jelentése szerint három halálos áldozata volt annak a tiltakozásnak, ami azután tört ki, hogy a kormány 150 százalékos üzemanyagár-emelést jelentett be. Jogvédő szervezetek szerint jóval több halálos áldozata is lehet a zavargásoknak.

A zimbabwei kormány először kedden rendelte el az internet letiltását, majd szerdán egy rövid időre ismét elérhető volt, bár a különféle kapcsolattartásra alkalmas platformok, az e-mail szolgáltatók, Whatsapp, Facebook és Twitter továbbra is blokkolva voltak.

Mnangagwa bírálói szerint a kormány megpróbálja meggátolni, hogy a tüntetőket ért durva atrocitásokról készült képek a világ elé kerüljenek. A kormány nem nyilatkozott a dologgal kapcsolatban.

Három nappal a véres összecsapások után visszatérni látszik az élet a főváros utcáin. A benzinkutak előtt hosszú sorok kígyóznak, és az üzletekben is tömegek vannak, az emberek élelmiszert és üzemanyagot próbálnak felhalmozni. Az utcákon erős a rendőri jelenlét, főleg a forgalmas városi részeken.