Varga Mihály: Hozamvadászok kötöttek lakáskasszákat a hajrában

2018.11.15. 09:48 Módosítva: 2018.11.15. 10:20

Varga Mihály interjút adott az Atv.hu-nak, amelyben kifejtette többek között, hogy szerinte 

sok esetben nem lakáscélú, hanem spekulatív volt az igénybevétel, hozamvadász szempontok érvényesültek. Amikor sokan, tömegesen próbálnak egy 30 százalékos állami támogatást igénybe venni, akkor azt nem feltétlenül lakásfelújításra akarták felhasználni.

A Pénzügyminiszter úgy véli, hogy a konstrukcióban nem az alapvető cél teljesült, ezt pedig azzal támasztja alá, hogy a legnagyobb lakáskassza-piaci szereplő a begyűjtött források kétharmadát (az állami támogatással együtt) hitelként helyezi ki az ügyfeleihez.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Varga Mihály: Hozamvadászok kötöttek lakáskasszákat a hajrában

A miniszter furcsán indokolja, szerinte miért nem az alapvető célok teljesültek a konstrukcióban.

1878 · Nov 15, 2018 09:48am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Itt Varga az ltp-szerződések lejártával igénybe vehető hitelkonstrukcióra utal, amelyet a betétesek pénzéből finanszíroznak a pénztárak, de nem világos, miért jelentené a megtakarítás mellé nyújtott lakáshitel azt, hogy nem teljesül az "alapvető cél", már amennyiben lakáscélról beszélünk. 

A Pénzügyminiszter az azt firtató kérdésre, meg tudja-e valamivel nyugtatni a közvéleményt, hogy nem lesz-e visszamenőleges hatályú törvénymódosítás, amivel esetleg elveszik az állami támogatást a még élő szerződések esetében, csak annyit válaszol:

Miért lenne?

Szerinte csak a nem tisztességes módon megkötött szerződések esetében lehet ok aggodalomra, ez azonban nem a minisztérium hatásköre, hanem a pénzügyi felügyeleté, ami vizsgálhatja a hajrában született szerződéseket. De hogy lesz-e külön ezt célzó vizsgálat, arról nem nyilatkozott, mivel nem ő vezeti a felügyeletet (hanem a jegybank). 

Az interjúban sok egyéb téma is szóba került, a kulturális tao-támogatások megszüntetéséről például azt mondta Varga, a sajtóban is tárgyalt visszaélések miatt kellett lépni, és ehelyett hasonló nagyságrendű (a kultúrtao tavaly 37 milliárd forint volt) pályázati forrást biztosít majd a kormány. A sportcélú tao-ra vonatkozó, a Felcsút brutális összegű tao-pénzeit firtató kérdésre pedig azt mondta a pénzügyminiszter:

Ahhoz, hogy a magyar foci versenyképes legyen az európai piacon, ahhoz befektetni kell a labdarúgásba. Ezek gazdasági vállalkozások. A magyar foci akkor tud valaha majd talpra állni, hogyha megfelelő hátteret biztosítunk ehhez.

Ugyanakkor azt is elmondta, annyiban felülvizsgáljuk a területet, hogy egy fölső korlátot terveznek húzni a sportcélú tao-támogatások igénybevételének.

A rokkantnyugdíjak elvételének jogszerűtlenségéről hozott Alkotmánybírósági ítélet kapcsán Varga Mihály azt mondta, a szaktárca most előkészít egy módosítást, ami rendezi a helyzetet jogilag, de az újságírói kérdésre, miszerint lesz-e kompenzáció, nem reagált érdemben. 

A cafeteria-juttatások nagyobb részének adókötelessé tételétől azt várja Varga, hogy ezeknek megfelelő összeget majd odaadják készpénzben a munkaadók. Szerinte azért lehet ebben bízni, mert nő a gazdaság és amúgy is munkaerőhiány van, ami kikényszeríti a béremelést.