Óriási anyagi támogatást kap két amerikai várostól az Amazon

2018.11.13. 23:55 Módosítva: 2018.11.13. 23:57

New Yorkban és Arlingtonban lesznek az Amazon internetes áruház új központjai, a két város óriási anyagi támogatást ad a nagyvállalatnak, írja az MTI.

Az Amazon kedden bejelentette: 12 hónapig tartó válogatás és mérlegelés után meghozta a végleges döntést, és Seattle után New York Queens negyedében és a Washington melletti, de már Virginia államhoz tartozó Arlingtonban hozza létre újabb központját.

A vállalat vezetőségének érvelése szerint azért két helyen alakítják ki az új központokat, hogy így kíméljenek meg egyetlen várost attól, hogy mintegy 50 ezer alkalmazottat kelljen befogadnia.

New York és Arlington mellett még 236 amerikai város ajánlotta fel, hogy a techóriás ott rendezze be újabb központját. Az Amazon gyakorlatilag megversenyeztette az államokat, hogy ki tud nagyobb támogatást adni a cégnek, ha odatelepül.

A beruházás ötmilliárd dollárba kerül majd, de New York - részben adókedvezmény formájában, részben munkahelyteremtésre közvetlenül adott összegekkel - mintegy 1,5 milliárd dollárral, New York állam pedig további 325 millió dollár vissza nem térítendő támogatással segíti a beruházást. Az állam munkahelyenként 48 ezer dollárral támogatja majd az internetes áruházat. A virginiai Arlington szintén 573 millió dollár ígéretével ösztönözte az Amazont, hogy ott telepedjen meg.

Az óriásvállalat bejelentette, hogy a Tennessee államban lévő Nashville-ben ötezer munkahelyet teremtő technológiai központot is létrehoz.

A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos, Amazon alapító-vezérigazgató közleményben méltatta az új beruházásokat, leszögezve, hogy a két helyszín lehetővé teszi a cég számára, hogy világklasszis tehetségeket vonzzon oda.

Nagy ára van

Egy új Amazon-székház magasabb presztízsű, jól fizetett tech-munkahelyek tízezreit jelenti, ezért a rosszabb helyzetben lévő városok kiugrási lehetőségként tekintenek az üzletre, és készek hatalmas adókedvezményeket ígérni a cégnek a beruházásért cserébe, írtuk egy korábbi cikkünkben. A baj csak az, hogy az így kialakuló lefelé tartó verseny a városok közt egyáltalán nem szolgálja az adófizetők érdekeit. 

Ráadásul egy új Amazon-székház nemcsak új munkahelyekkel, de egy rakás feladattal, költséggel is jár, amit így kevésbé a masszívan profitábilis Amazon, hanem a kis cégek és más városlakók fognak fizetni a közterheken keresztül.