Egy játékot kerestünk, és megtaláltuk a legtutibb állami pozíciót

D KOS20170120013
2017.11.22. 10:43 Módosítva: 2017.11.22. 16:25
A hungarikum társasjáték nyomába eredtünk, és kettőt is találtunk belőle, igaz úgy tűnik, egyik sem elérhető a nagyközönség számára. Viszont közben felfigyeltünk az egyik legkényelmesebb állami megbízásra, ami szintén a nagyra becsült nemzeti értékeinkhez köthető, és havi pár nap munkáért közel félmilliós fizetés jár érte.

Hungarikum társasjátékot készíttetett a Földművelésügyi Minisztérium. A projektről már év eleje óta lehet tudni, ám most egy olvasónk révén eljutott az Indexhez az elkészült játék és feladatkönyv, amelyek (egyelőre legalábbis) online is elérhetőek itt és itt.

Az FM szerződéslistája szerint az átlagos kormányzati költésekhez mérten elenyésző összeget szántak a játék kidolgozására, és tulajdonképpen ugyanez igaz az egész hungarikumos dologra: a 2017-es költségvetésből a tárca "hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatására" 500 millió forintot kapott, csakúgy mint 2016-ban, ebből mindössze 702 ezer forint jutott a társasra. Maga az összeg tehát nem kiugró, a jelenség viszont ettől függetlenül érdekes.

Annak illusztrálására, hogy mire megy el ez az évi 500 millió forint, kigyűjtöttünk néhány példát az agrártárca szerződéslistáinak hungarikumokat érintő tételei közül.

  • Miskolci Fröccsfesztivál elnevezésű rendezvényen hungarikumok népszerűsítése: 1,2 millió forint (Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Közhasznú Egyesület)
  • Hungarikum fényképsorozat készítése: 4,55 millió forint (Kreatív Flotta Kft.)
  • Hungarikum tanterem létesítése a Keve Utcai Általános Iskolában: 1,5 millió forint (Keve Utcai Általános Iskoláért Alapítvány)
  • Hungarikumok megismertetésével és népszerűsítésével összefüggő kommunikációs tevékenységek ellátása: 25 millió forint (Hermann Ottó Intézet)
  • Hungarikumokat érintő tervezési feladatok; tanácsadás a hungarikumok népszerűsítését célzó megjelenésekkel, rendezvényekkel kapcsolatban; szakmai elemzés készítése a hungarikumokkal kapcsolatos kommunikációról; kapcsolattartás a hungarikumok képviselőivel: 220 ezer forint/hónap, 2017.03.30-2017.12.30 (Németh Adrienn Nóra)

Senki sem nevet a végén

A hungarikumok témája nem tartozik azok közé a dolgok közé, amelyek alaphangon lázba hoznak egy mai általános iskolást vagy tinit. A társasjátékot és a hozzá tartozó feladatkönyvet arra találták ki, hogy ezt a (nem egyszerű) feladatot ellássa játékos, élvezhető ismeretterjesztéssel. A látottak alapján azonban pont erre tökéletesen alkalmatlan lett a 702 ezer forintért összeötletelt csomag.

A táblajáték a lehető legegyszerűbb, a mai játéktrendekkel köszönőviszonyban sem lévő konstrukció, a "dobok-lépek-válaszolok egy teljesen értelmetlen lexikális tudást firtató kérdésre" -szisztéma szerint működik – könnyen elképzelhető, mennyire csigázhatja fel ez az egész nap különféle digitális eszközökön lógó, internetet profin használó iskolásokat.

A feladatkönyv ennél is durvább, bár a hungarikum-vetélkedő teljesen obskúrus kérdései után ezen már nincs mit csodálkozni. Az FM szerint hasznos tudás például, hogy a Herz szalámi védjegye régebben egy H betűvel kombinált hajóhorgony volt, hogy a a Gundel helyén régebben a Wampetics étterem működött, vagy hogy Ilcsi néni első cége Ilcsi Szépítő Füvek GMK néven futott. De a biztonság kedvéért van a könyvben rengeteg megtanulandó infó a fröccsről és a pálinkáról is. A társast borítója szerint Bazsáné Lehrmann Terézia készítette, aki neve alapján valószínűleg rokona az FM szerződéslistája szerint a megbízást elnyert Bazsa Diána Máriának.

Kettő is készült párhuzamosan

A hungarikum társasjáték és kérdéstár másik problémája, hogy a jelek szerint duplán készültek el. Gyors keresés segítségével rátaláltunk egy másik, majdnem ugyanilyen projektre, amelyet a Közép-Dunántúli Szövetség az Ifjúságért Egyesület és a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány (PTFA) hozott össze az Értékek Iskolája program keretén belül. A két alapítvány idén májusban mutatta be 300 kérdéses, oktatási segédanyagnak szánt hungarikumos kiadványát és ismeretterjesztő játékát, amelyet a programban részt vevő fiatalokkal közösen fejlesztettek ki.

A PTFA ráadásul (korábbi beszámolói alapján, amelyen csak 2014-ig elérhetőek a céginformációs rendszerben) részben az agrártárca által biztosított forrásból működik, kuratóriumi elnöke pedig Horváth Zsolt, aki a minisztérium megbízásából 2012 óta viseli az “értéktár koordinációs megbízott” megtisztelő címét is. Az tehát nem valószínű, hogy ne tudtak volna a párhuzamosságról.

Önmagában még ez sem túl nagy gond. Talán nem ez a közpénz elköltésének legjobb módja, de kis összegekről van szó, és végül is miért ne készülhetne két hasonló társasjáték, feladatkönyv ugyanabban a témában, ha azokat van értelme kereskedelmi forgalomba hozni vagy legalább iskolai tanításhoz felhasználni? A játékok jövőjével kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az FM-nek és a PTFA-nak is (utóbbi májusban azt ígérte, hogy karácsonyra már kapható lesz a társas), de egyelőre nem kaptunk választ, beszerezhetőek-e valahol, így kipróbálni nem tudtuk őket.

Az ország legtutibb állása

Válogatás kedvenc települési értékeinkből

Bácsborsód: 3 darab kocsányos tölgy

Egyházasdengeleg: melegvíz a településen, és a "Dengelegen élni jó" program

Balatonalmádi: gombfoci

Kimle: motorostalálkozó

Ásotthalom: homok, mint faluteremtő érték

Bajánsenye: tökmagköpesztés

Edelény: MK 97-es önjáró biztosítóegység

Zalaszentgrót: Puszika Oszika csónaktúra-flúgos futam, az őrültek napja  

Bakonynána: özv. Koczner Józsefné foltvarrás/petswork (sic!)

Uszód: az év juhtenyésztője, Holló Mátyás

Héhalom: vízen kullogó kifli  

Csanádapáca: tejcsarnok falába épített "0" kilométerkő és az 1. kilométerkő

Zalahaláp: Zalahalápi Nyugdíjas Klub

   

Viszont vizsgálódásunk során szemet szúrt még valami: maga az értéktár koordinációs megbízotti pozíció. Kíváncsiak lettünk, miféle munkakört takarhat ez a rejtélyes megnevezés, ezért kikértük Horváth Zsolt havi teljesítési igazolásait a tavalyi és az idei évre. Az ezekből kirajzolódó kép alapján

az ország egyik legkényelmesebb állása lehet az értéktár koordinációs megbízotté: havi bruttó 650 ezer (kb. nettó 430 ezer) forintért átlagosan 7-10 programon vesz részt, ezek sem tűnnek valami megerőltetőnek.

A munka legnagyobb részét az teszi ki, hogy Horváth Zsolt az ország különböző részein előadásokat tart a nemzeti értékek jelentőségéről, illetve települési vezetőkkel konzultál a helyi értéktár kialakításáról. A települési értéktár az egész hungarikumozásnak az a része, amiről mindenféle rosszindulat nélkül is nehéz eldönteni, hogy vicc vagy komoly.

A helyzetet tökéletesen illusztrálja a pomázi hosszú szárú cseresznye kálváriája, de önmagában a települési/tájegységi értékek listája is: a jelenleg 5869 elemből álló felsorolásban élő emberektől kezdve a falu szélén álló fákon át a helyi karácsonyi koncertig mindenfélét találni. Némelyik település a helyi kocsmát, a patchworköző nagymamát, vagy a falusi vőfélyt is települési értékké nyilvánította, Horváth Zsolt értéktár koordinációs megbízott munkája pedig jelentős részben abból áll, hogy ehhez a hiánypótló a tevékenységhez ad tanácsokat.

Zsűrizés, filmnézés jó órabérrel

De szerepelnek a teljesítési igazolásokon más izgalmak is, Horváth Zsoltnak többször kellett hungarikum vetélkedőkben zsűriznie, értékőröket avatnia, beszállt a hungarikumokat bíráló bizottság munkájába, de egy alkalommal még az is felkerült a feladatok közé, hogy részt vett a Lovasíjász című nagy sikerű film vetítésén. Némely hónapban vannak időponthoz nem kötött munkái is, amelyekről egy kis jóindulattal feltételezhetjük, hogy akár több napot igénybe vesznek, ezzel javítva a megbízotti órabér pofátlansági mutatóját.

Így fest az értéktár koordinációs megbízott egy tipikus hónapja
Így fest az értéktár koordinációs megbízott egy tipikus hónapja

Horváth 2012-ben nyerte meg a világ legjobb állását az FM-től, ekkor még országgyűlési képviselő is volt a Fidesz színeiben, 2014 óta már csak értéktár koordinációs megbízott és a jórészt költségvetési forrásból működő Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Hogy utóbbi pozíciójáért vesz-e fel fizetést külön, azt megkérdeztük a minisztérium Hungarikum Bizottságától, de egyelőre nem kaptunk választ.

Horváth egyébként 2006-tól volt Veszprém megye egyik képviselője a Parlamentben, de nem tartozott a különösebben ismert politikusok közé, összesen két említésre méltó hírt találtunk róla: 2009-ben pucér nőt nézegetett laptopján az ülésteremben, 2013-ban pedig megrótta a bíróság, mert megfelelő végzettség nélkül jogtanácsosi tevékenységet (zugírást) végzett. 

A magyar értékek bizarr rendszere köré épített gittegyletek egyfelől tényleg a Fidesz legjobb ötletének tűnnek: egész olcsón kielégíthető velük a nemzeti rangkórság, ha sokan boldogabbnak érzik magukat egy-egy plecsni vagy tiszteletbeli értékőri cím birtokosaként, végülis miért ne. De azért az is egyértelmű, hogy néhányan igen jól megélnek ebből a teljes egészében közpénzből folyó tevékenységből.

Borítókép: 

Horváth Zsolt a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelõs koordinátora beszédet mond a Hungarikumok klubja a Parlamentben elnevezésû rendezvényen Budapesten az Országház Vadásztermében 2017. január 20-án.  MTI Fotó: Koszticsák Szilárd