Elárverezik Adolf Hitler ezüstözött tollát

2023.05.30. 06:59
Akár 80 ezer fontért, vagyis 34 millió forintnyi összegért is elkelhet Adolf Hitler szeretőjétől kapott ezüstözött tolla egy belfasti árverésen – közölte hétfőn a The Guardian brit napilap online kiadása. Az árverésen többek között Hitler saját kézjegyével ellátott fényképére is lehet majd licitálni.

A náci diktátor szeretőjétől, Eva Brauntól kapott ajándékba egy ezüstözött tollat 52. születésnapjára 1941. április 20-án.

Az íróeszközt eredetileg egy gyűjtő vásárolta 2002-ben szintén egy árverésen. A tollon egy német nyelvű felirat olvasható, amely az Eva névvel ér véget, valamint Hitler monogramja is szerepel rajta.

A belfasti Bloomfield aukciósház június 6-i árverésén egyebek között licitálni lehet Hitler saját kézjegyével ellátott fényképére és Viktória brit királyné kézzel írott kegyelmi levelére is 1869-ből, amelyet árulásért elítélt ír felkelőknek állított ki.

Karl Bennett, az aukciósház ügyvezető igazgatója közölte, a világ minden tájáról számítanak érdeklődőkre.

Hitler személyes, gravírozott tollának jelentőségét az adja, hogy segít fényt deríteni a történelem egy rejtett szeletére, egyedülálló betekintést engedve Hitler személyes kapcsolataiba, amelyeket gondosan leplezett a nyilvánosság előtt

– mondta. Hozzátette, „Hitler vonzerejének nagy részét a német nemzet atyjaként gondosan felépített személyisége adta diktatúrája során, aki elutasította a személyes viszonyt az országhoz fűződő hűség javára. Ez a szerelmi zálog – melyet születésnapjára kapott Evától egy személyes toll formájában – segít lerántani a leplet Hitler megtévesztő nyilvános arculatáról.”