Reviczky Gábor kannabiszolajjal próbál kigyógyulni a rákból

STA0735
2023.03.30. 14:26
Reviczky Gábor színész egy interjúban beszélt arról, hogy alternatív gyógymódokkal is megpróbálkozik a prosztatarák elleni küzdelemben.

Reviczky Gábor három hete árulta el, hogy prosztatarákban szenved. Az viszont jó hírnek mondható, hogy egy vizsgálati eredmény szerint nincs áttét a szervezetében.

A színész azt is elmondta, hogy sugárkezelésre vár. Most a Best magazinnak arról beszélt: még nem tudni biztosan, milyen kezelést kap majd, de a kemoterápiát továbbra sem vállalja.

„Míg a célzott sugárkezeléssel csak a rákos sejteket pusztítják el, addig a kemoterápiával az ép sejteket is megsemmisítik, amit nem szeretnék. Bár a kemóból is van célzott kezelés, de azt itthon az egészségbiztosító nem fedezi, lévén hogy 15 millió forintba kerül belőle egy ampulla” – indokolta döntését a színész.

Ezen túl arra is kitért, hogy az alternatív gyógymódokkal is megpróbálkozik. Azt mondta, hogy a felesége több olyan készítményt is beszerzett, amely a felépülését segítheti, ezek közt vásárolt kannabiszolajat is, amely Reviczky szerint „egy fantasztikus, természetes csodaszer”.

Persze ebből is meg kell találni a jó minőségűt, én viszont kinyomoztam a tutit, amiben minden benne van, amire szükségem van!

– fogalmazott a színész.

Arról, hogy a kannabiszolajról mit lehet tudni, ebben a korábbi cikkünkben olvashat részletesen.

(Borítókép: Reviczky Gábor 2021. április 14-én. Fotó: Sóki Tamás / Index)