Utoljára láthatjuk Bruce Willist a mozivásznon

GettyImages-1463649098
2023.03.27. 18:46
Március 31-én debütál a színész utolsó filmje az Egyesült Államokban, az Assassin, amelynek forgatása még 2021-ben zajlott. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a magyar mozikban mikor fog megjelenni a produkció.

A korábban két Primetime-, Emmy- és egy Golden Globe-díjjal jutalmazott Bruce Willis felesége egy Instagramon közzétett bejegyzésben osztotta meg a világgal egy évvel ezelőtt, hogy férje afáziás, így abbahagyja a színészetet. Azóta már kiderült, hogy nem az előbb említett betegség a pontos diagnózis, hanem a frontotemporális demencia. A betegségre jellemző az intellektuális képességek romlása, a személyiség megváltozása, a viselkedés- és hangulatzavarok, illetve a betegek elveszthetik nyelvi képességeiket is. A hírek szerint a színész egyre kevésbé tudja magát kifejezni, a családtagjait nehezen érti meg, agresszívabb lett, illetve az édesanyja nem biztos abban, hogy a fia egyáltalán felismeri őt.

Már a visszavonulása előtt is nehézséget okozott számára a munka: nem tudta rendeltetésszerűen használni a kellékeket, elfejtette a szövegét, a Fehér elefánt című film forgatásán pedig azt kérdezgette a stábtagoktól, hogy mit keres ott. Willis a napokban ünnepelte 68. születésnapját, és nem valószínű, hogy valaha is visszatér a színészethez. Bár eladta képmásának jogait az orosz Deepcake cégnek, akik a 4K-s, ultrarealisztikus „digitális ikertestvérét” hozták létre – 34 ezer képet betáplálva az arcáról a hálózatukba –, így még az is megeshet, hogy a technológiát felhasználva a jövőben akár újra feltűnhet egy-egy produkcióban. Utolsó projektje a napokban fog debütálni az Egyesült Államokban.

Bruce Willis egyike volt a legfoglalkoztatottabb színészeknek. Pályafutása során több mint száz filmben volt lehetősége szerepelni – köztük a Die Hardban, az Armageddonban, a Ponyvaregényben és a The Expendables – A feláldozhatókban –, továbbá olyan sorozatokban, mint a Jóbarátok vagy az Azok a 70-es évek show. Csak 2022-ben 12 általa fémjelzett produkció jelent meg, amelyek közül többet (például a Rosszkor, rossz helyent) a magyar mozik is sugározták. A 2023-as évre való ráfordulás egyet jelentett azzal, hogy utolsó két projektjének megjelenése is aktuálissá válik. Elsőként a Knight nyomozó 3: Függetlenség debütált még január 20-án, míg a soron következő, egyben utolsó filmje, az Assassin március 31-én fog megjelenni az amerikai mozikban.

Különös, hogy a produkció majdnem napra pontosan egy évvel azután fog képernyőre kerülni, hogy Bruce Willis felesége megosztotta közösségi oldalán: a színész búcsút mond pályafutásának. A filmet eredetileg 2022 szeptemberében mutatták volna be Die Like Lovers címmel, mivel a Let Them Die Like Lovers rövidfilmen alapszik. A Jesse Atlas által rendezett, illetve Aaron Wolfe forgatókönyve alapján készült produkció története szerint Valmora – őt játssza Bruce Willis – és katonai csapata futurisztikus mikrochip-technológiát fejlesztenek ki, aminek köszönhetően egy ügynök elméje áthelyezhető egy másik személy testébe. Az egyik kém halálát követően azonban a feleségének kell átvennie a helyét, ami további bonyodalmakhoz vezet. Hogy a filmet itthon is bemutatják-e a mozik, arról egyelőre nincsenek információk.

Milliók voltak kíváncsiak rá

Ha Bruce Willis tíz, legtöbb bevételt hozó filmjét vesszük alapul, akkor főleg olyan alkotásokat találni, amelyek a 90-es évek végén és a 2000-es években jelentek meg. A legelső helyen a Hatodik érzék áll 673 millió dolláros nyereséggel, míg a dobogó másik két fokát az Armageddon (554 millió dollár) és a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (384 millió dollár) foglalja el.

Íme a teljes lista:

  1. Hatodik érzék (673 millió dollár)
  2. Armageddon (554 millió dollár)
  3. Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (384 millió dollár)
  4. G. I. Joe: Megtorlás (376 millió dollár)
  5. Die Hard – Az élet mindig drága (366 millió dollár)
  6. Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét (363 millió dollár)
  7. The Expendables – A feláldozhatók 2. (312 millió dollár)
  8. Die Hard – Drágább, mint az életed (305 millió dollár)
  9. The Expendables – A feláldozhatók (275 millió dollár)
  10. Az ötödik elem (264 millió dollár)

(Borítókép: Bruce Willis 2018-ban. Fotó: Michael Buckner / Variety / Penske Media / Getty Images)