Le sem érettségizett, mégis az egész világ ismeri a nevét

1I14CN-highres
2023.03.25. 05:57
76 éves lett Elton John, aki már gyerekkorától kezdve nagy érdeklődést mutatott a hangszerek felé. A zene iránt érzett szeretete pedig azóta sem hagyott alább, sőt csak még nagyobb magaslatokig jutott.

Elton John a legegyedibb hangszínnel rendelkező előadók közé tartozik, aki ugyan ma tölti be 76. életévét, ám a szórakoztatóipar továbbra sem küldte őt parkolópályára. Alig pár éves volt, amikor már hallás után kezdett hangszeren játszani, pedig a családja nem támogatta, hogy a zenei pályát válassza. Alapfokú tanulmányait a Pinner Wood elemi iskolában végezte, majd a Pinner Megyei Gimnázium diákja volt, az emelt szintű érettségi vizsga előtt azonban feladta tanulmányait, és a zenei pályát választotta.

Bernie Taupin szövegíróval való közös munkájának eredményeként ismerhette meg a nevét a világ. Bár a zenéléssel együtt járó feszített tempó egy káros életvitelbe sodorta őt, ezt az időszakot már sikerült maga mögött hagynia.

A legtöbben Az oroszlánkirály című film főcímdalának a szerzőjeként emlékezhetnek rá, viszont eddigi pályafutása során megjelent 31 stúdióalbuma bővelkedik olyan dalokban, amelyek a slágerlisták csúcsáig jutottak – köztük a Rocket Man és a Don't Go Breaking My Heart. Munkásságát már sok elismeréssel, köztük több Oscar-, Golden Globe-, Grammy- és egy Tony-díjjal jutalmazták. Amennyiben szeretné tesztelni tudását a legenda pályafutásával kapcsolatban, tippelje meg a válaszokat az alábbi kérdésekre.

(Borítókép: Elton John a Montreux-i Jazzfesztiválon 2019. június 29-én. Fotó: Fabrice Coffrini / AFP)