Will Smith után Lady Gaga is odacsaphat az idei Oscar-gálán

GettyImages-1373197127
2023.01.29. 13:07
Rihannát és Lady Gagát ugyanabban a kategóriában jelölték az idei Oscarra, azonban megtippelni sem lehet, végül közülük kerül-e majd ki a győztes. Előbbinek az első, míg utóbbinak a második díja lenne, azonban több hírességnek is sikerült már a gála előtt történelmet írnia.

A 2022-es Oscar-díj-átadó a korábbi éveknél jobb nézőszámokat tudott produkálni, ami részben annak volt köszönhető, hogy a koronavírus-járvány után először rendezték meg teljes valójában. Mindemellett biztosan sokat segített a nézők képernyőhöz szegezésében az is, hogy a gálán Will Smith a feleségével gorombán viselkedő Chris Rocknak akkora maflást adott, hogy azt nézni is fájt – és meg is lett a következménye az indulatos viselkedésének. A soron következő, 95. Oscar-díj-átadó remélhetőleg nem a színpadon egymásnak eső hírességek miatt lesz emlékezetes, viszont az biztos, hogy egyes kategóriákban nagy harc folyik az aranyszoborért. 

Az idei gála jelöltjeit kedden jelentették be, ők már egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy elismeréssel térhessenek haza március 12-én. A legnagyobb esélyes a Minden, mindenhol, mindenkor, amelyet összesen tizenegy kategóriában jelöltek, továbbá a Nyugaton a helyzet változatlan és A sziget szellemei kilenc, az Elvis nyolc, A Fabelman család hét, a Tár és a Top Gun: Maverick hat, a Fekete Párduc 2. öt, az Avatar: A víz útja pedig négy jelöléssel gazdagodott. A legfontosabb kategóriák – köztük a színésznő, színész, film, rendező – mellett azonban a legjobb betétdal is tartogat némi izgalmat.  

A következők a kategória jelöltjei:

  • Applause – Tell It Like a Woman – zene és dalszöveg: Diane Warren,
  • Hold My Hand – Top Gun: Maverick – zene és dalszöveg: Lady Gaga, BloodPop,
  • Lift Me Up – Fekete párduc 2. – zene: Tems, Rihanna, Ryan Coogler és Ludwig Göransson; dalszöveg: Tems és Ryan Coogler,
  • Naatu Naatu – RRR – zene: M. M. Keeravani; dalszöveg: Chandrabose,
  • This Is a Life – Minden, mindenhol, mindenkor – zene: Ryan Lott, David Byrne és Mitski; dalszöveg: Ryan Lott és David Byrne.

Érdemes megjegyezni, hogy a felsoroltakból egyedül Lady Gaga, Ludwig Göransson és David Byrne vihetett haza eddig aranyszobrot, de többük már kapott korábban Grammy- vagy Golden Globe-díjat – akár mindkettőt. A jelöltek között ugyanakkor két szupersztár is fellelhető, Rihanna és Lady Gaga, akik már most a zeneipar nagyjaival említhetők egy lapon. Ember legyen a talpán, aki meg tudja tippelni, hogy a díszes társaságból vajon kettőjük közül kerül-e majd ki a szerencsés győztes. 

Nehéz dönteni 

Bár az első jelölt, a Tell It Like a Woman című film igazi sztárgárdát vonultat fel – a produkció szereplői között van többek között Cara Delevingne, Eva Longoria és Jennifer Hudson is –, mégsem kapott akkora visszhangot. Sőt, sokak talán csak a jelöltek kihirdetésekor értesülhettek arról, hogy a film egyáltalán létezik. A Tell It Like a Woman értékelései kifejezetten pozitívak, és a Diane Warren által írt betétdal is jól sikerült, viszont a többi szerzeményt meghallgatva már talán nem számít olyan erős versenyzőnek. 

Arra igen kevés esély van, hogy az RRR című bollywoodi film főcímdala kapja majd az aranyszobrot – bár minden megtörténhet –, mivel a Minden, mindenhol, mindenkor, a Fekete párduc 2. és a Top Gun: Maverick betétdala rettenetesen erős triumvirátust alkot. A Top Gun: Maverickben hallható nótát Lady Gaga és BloodPop szerezte, és a végeredmény fület gyönyörködtető lett. Az énekesnő 2019-ben szintén ebben a kategóriában nyerte el első Oscar-díját a Csillag születik nevezetű produkcióban felcsendülő Shallow-nak köszönhetően, viszont a Hold My Handet hallgatva is olyan érzése támad az embernek, hogy ezt aztán nehéz lesz túlszárnyalni. 

A Tom Cruise fémjelezteTop Gun: Maverickkel ugyanakkor a Fekete párduc 2. könnyűszerrel felveheti a versenyt. A film főcímdala, a Lift Me Up jelentette Rihanna nagy visszatérését, mivel 2016 óta nem jelent meg egyetlen saját lemeze sem, csak kollaborációk. A rajongók már évek óta nyaggatják, mikor ad ki újabb albumot, és nem is lehetett tudni arról, hogy ő fogja énekelni a produkció betétdalát, így az mindenkit meglepetésként ért. Rihannának minden bizonnyal nagy megtiszteltetés lenne, ha a zeneipar ringjébe való visszaszállását egyből egy Oscar-díjjal ünnepelhetné, amire azért van esély.

Minden, mindenhol, mindenkor című alkotás viszont beleköphet az énekesnő levesébe a maga tizenegy jelölésével, ami már önmagában azt mutatja, egy a filmakadémia által igen elismert produkcióról van szó, ami az előrejelzések szerint is nagyot tarolhat a gálán. Bár a This Is a Life című szerzemény kifejezetten kellemes hangzásvilággal rendelkezik, meglepődnénk, ha letaszítaná a trónról a Rihanna vagy Lady Gaga által énekelt betétdalokat. Nagy csata ígérkezik a két énekesnő között, viszont a dalok alapján a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Lady Gaga másodjára is be fog zsebelni egy Oscar-díjat, ami – képletesen értve – nagy csapást jelenthet a barbadosi énekesnőnek, aki most először kerül az aranyszobor közelébe. 

Történelem született

Ahogy azt minden évben megszokhattuk, úgy az idei Oscar-jelöltek kapcsán is elmondható, hogy többek már a díjak kiosztását megelőzően történelmet írtak. A legjobb női mellékszereplő kategóriában esélyes Angela Bassett például az első nő, akit egy Marvel-film (Fekete Párduc 2.) kapcsán jelöltek Oscar-díjra. A Fabelman családban játszó Judd Hirsch pedig megdöntötte Henry Fonda korábbi rekordját, akinek két jelölése között (előbb az Érik a gyümölcs, majd Az aranytó kapcsán) 41 év telt el, míg Hirsch esetében 42. Ő először 1980-ban az Átlagemberek című filmben nyújtott alakításának köszönhetően szállhatott harcba az aranyszoborért, idén pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában kapott jelölést. Azonban nem csak az eddig felsorolt hírességeknek sikerült maradandót alkotniuk, így lentebb összeszedtük az idei díjátadóval kapcsolatos egyéb érdekességeket:

  • Idén négy ázsiai, ázsiai-amerikai színészt is jelöltek, amire eddig nem volt példa.
  • 1934 óta először jelöltek a legjobb színész kategóriában olyan művészeket, akiket korábban még egyszer sem.
  • Jamie Lee Curtis a legjobb női mellékszereplő kategóriában kapott jelölést édesanyjához, Janet Leigh-hez hasonlóan, akit 62 évvel ezelőtt ért ez a megtiszteltetés. Judy Garland és Liza Minnelli, illetve Diane Ladd és Laura Dern után ők a harmadik anya-lánya páros, akik ezen kategóriában voltak esélyesek az elismerésre.
  • Steven Spielberg – Martin Scorsese mellett – a második lett azon rendezők között, akiket a legtöbbet jelöltek eddig Oscar-díjra a legjobb rendező kategóriában, szám szerint kilencszer. William Wyler vezeti a listát 12 jelöléssel. Spielberg mindemellett megdöntötte a saját rekordját is, már 12 alkalommal volt esélye hazavinni az aranyszobrot egy legjobb film kategóriában jelölt alkotás producereként. 
  • Bár Tom Cruise nem kapott jelölést a legjobb színész kategóriában, de 23 év után producerként esélye lesz nyerni a Top Gun: Maverickkel.
  • Érdekesség, hogy a legjobb rendező kategóriában jelöltek ugyanúgy esélyesek a legjobb eredeti forgatókönyv díjára is.
  • John Williams zeneszerző a legjobb eredeti filmzene kategóriában való idei jelöltségével döntötte meg saját rekordját, eddig 48-szor érte ez a megtiszteltetés, illetve őt jelölték eddig a legtöbbször Oscar-díjra, összesen 53 alkalommal. Ő lett továbbá az első, 90-es éveiben járó művész, aki aranyszoborra esélyes. 35 éves volt, amikor először jelölték.

(Borítókép: Lady Gaga 2022. február 27-én. Fotó: Emma McIntyre / Getty Images)