Már a holttestét keresik az eltűnt x-faktorosnak

2023.01.28. 08:30
Több hónapja látták utoljára az angol X-Faktor sztárját. A feltételezések szerint rengeteg pénzzel tartozik a szomáliai maffiának.

Barcelonában látták utoljára több hónappal ezelőtt Levi Davist, aki leginkább azzal vált híressé, hogy 2019-ben két társával indult az X-Faktorban. A formáció egészen az ötödik helyig jutott. 

Legutóbb egy katalán kocsmában ismerték fel, ahol a Liverpool–Leeds Premier League-mérkőzést nézte meg néhány sör társaságában. De egyesek a spanyol partok közelében vélték látni fürdőzés közben, egy hajó utasai pedig még a vízimentőket is értesítették. Azonban miután megállapították, hogy senki sem hiányzik a fedélzetről, félbehagyták a keresést.

Holtteste azóta sem került elő, útlevelét viszont nem sokkal az eset után találták meg a parton. 

A Daily Mail azt írta az esettel kapcsolatban, hogy senki sem tudja, hová tűnhetett, de arra lassan fény derül rá, miért akart eltűnni. 

A maffiának tartozott

A spanyol média úgy tudja, a fiatal sportoló csaknem 50 millió forintnak megfelelő összeggel tartozott a szomáliai maffiának. Előlük menekülhetett Ibizára, aztán Barcelonába. Davis édesanyja a lapnak azt mondta, biztos benne, hogy a fiát meg akarják mérgezni. 

Nagyon kevés esély van arra, hogy újra lássam a gyerekem. Csapdába csalhatták, ugyanis amikor utoljára beszéltem vele, egy ismeretlen brit férfival kellett találkoznia

 – fogalmazott az aggódó édesanya, akinek fia eltűnése előtt két videóüzenetet is küldött. Az egyik felvételen még a pubban van, a másikon már egy komp fedélzetén látható.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogyan függhet össze az énekes eltűnése a Szomália egyes részeit kézben tartó al-Shabaab iszlamista csoporttal.