18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Kitálalt a leghíresebb rockbandák menedzsere, Mick Jagger hármasozni hívta őt

GettyImages-57248521
2022.12.04. 05:37
Sally Arnoldnak lehetősége nyílt belelátni neves együttesek velejéig romlott világába. Turnémenedzserként egyszerre kellett együttérzéssel és törődéssel fordulnia a sokszor kifogásolható módon viselkedő zenészekhez, ami megalapozta a jövőjét. Dajkaként ugyanis a türelemjáték lett az egyik legfőbb eszköze, amit az általa menedzselt bandák mellett fejlesztett ki igazán.

Könyvet adott ki Rock N Roll Nanny címmel a 73 éves Sally Arnold, aki korábban olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Keith Moon vagy Keith Richards. A mellettük megtanult leckéket pedig egy életen át hasznosítani tudta. Arnold a gyermekgondozás előtt turnémenedzserként tevékenykedett, több neves rockzenekarnak is dolgozott. Ez idő alatt szinte mindent megtapasztalt, amit a zeneiparban lehet. 

A legtöbbünk a 20-as éveiben járt, amikor az 1970-es években elkezdtem, de rockbandákról gondoskodni olyan volt, mintha túlméretezett gyerekeket dajkálnánk

– mondta egy interjúban nemrég, hozzátéve, az volt a kötelessége, hogy megbizonyosodjon róla, biztonságban vannak. Sőt, az is az ő feladatai közé tartozott, hogy felébressze őket, megmondja nekik, mikor kell bepakolni a csomagjaikat vagy épp kijelentkezni egy szállodából és felszállni a turnébuszukra. Mint kiemelte, olykor SMS-eket is küldött nekik, ha a reptereken drogkereső kutyák voltak.

Az első találkozás

Sally Arnoldnak lehetősége volt találkozni a The Who dobosával is, Keith Moonnal, akivel kapcsolatban kifejtette, egy oxfordi koncertet követően botlottak egymásba a banda öltözőjében, ahol hatalmas csattanást hallott. Mint kifejtette, Moon volt az, aki szó szerint szétverte a szekrényt, azt kiabálva, mindenki takarodjon az útjából. 

Udvarias és bájos lett, amikor lenyugodott. Azt mondta: »Kedves hölgyem, hogy én mennyire örülök, hogy megismertem« 

fejtette ki, ahogy azt is megemlítette, neki kellett lecsitítania a feldühödött szállodavezetőket is.

Visszaemlékezése szerint megesett, hogy a londoni Notting Hillben található Portobello Hotelből felhívta valaki a korai órákban, és könyörgött, hogy tüntesse el az éppen náluk megszálló zenészeket, mivel egyikük megfojtotta a macskájukat, és kidobta az ablakon. Később rájött, hogy a Lynyrd Skynyrd rockegyüttes dobosáról, Bob Burnstről van szó, akire a Hyde Parkban talált rá önkívületi állapotban. Reggelig kellett várnia, hogy a park kinyisson, és elvihesse őt onnan. 

Jaggerék dadusa volt

Mint azt Arnold megjegyzi a kötetben, 1971-ben kezdte a karrierét, ekkor lett Mick és Bianca Jagger gyermekének, Jade-nek a dadusa. Később pedig felkérték, hogy szegődjön a The Who és a The Rolling Stones mellé turnémenedzserként. Elmondása szerint azért akarták rábízni a feladatot, mert a bandatagok kedvelték, ahogy a feleségeik is megbíztak benne. Holott nem egy alkalommal fordult elő, hogy a zenészek próbálkoztak nála.

Meglátogattam Micket a Cheyne Walk-i házában, Chelsea államban, és Woody (Ronnie Wood) is ott volt. Mindketten azt mondták: »Gyere fel az emeletre«, én pedig: »Ne légy ilyen hülye. Én vagyok, Nanny, a menedzsered«. Mick azt mondta: »Gyerünk, kislány. Tudod, hogy akarod«. Azt gondoltam: »Nem fogok bedőlni ennek az ósdi szövegnek«, és soha nem is tettem

– idézte fel az esetet Arnold.

Ahogy megemlítette, bár a férfiak hajlamosak azt hinni, hogy minden nőnek az ölükbe kell hullania, azonban ő sokkal inkább volt az, aki – másokkal ellentétben – nem fekszik le minden rockzenésszel. Ugyanakkor nem Mick Jagger és Ronnie Wood voltak az egyedüliek, akikkel kínos helyzetbe került. A Pink Floyd gitárosa, David Gilmour például részegen megfogdosta, illetve a Lynyrd Skynyrd új dobosával, Artimus Pyle-lal is kavart. A legnagyobb szívfájdalma azonban az, hogy élete szerelme, a Lynyrd Skynyrd színpadi menedzsere, Dean Kilpatrick 1977-ben meghalt, miután az együttes magángépe lezuhant. 

Arnold elmondása szerint azért is érintette mélyen kedvese halála, mert épp akkor jegyezték el egymást. Mindez 45 évvel ezelőtt történt, azonban azóta sem tudta túltenni magát a tragédián. Mint kifejtette a könyvben, sokszor jut eszébe, hogyan alakult volna az élete, ha feleségül megy Dean Kilpatrickhoz. Később Paul Loasby lett a férje, azonban ezt élete legnagyobb baklövésének ítéli meg.

Még dalt is írtak neki

A 73 éves asszony mindemellett arról is beszélt, inkább nem mondaná meg, pontosan hány férfival volt dolga élete során, mivel még ő maga is egy sokként élné meg. Mint mondta, sok zenekari technikussal volt kapcsolata, akik mind kedvesek voltak vele. Ő maga is mindig egy szerethető egyéniség volt, még dalt is írtak neki. Eric Clapton 1977-ben megjelent Lay Down Sally’ című nótája például neki szól. Bár az énekessel sosem dolgozott együtt, de jó barátok lettek. Állítása szerint ugyanakkor sosem volt fanatikus, ami nagyban hozzásegítette őt ahhoz, hogy megőrizze a józan eszét. 

Soha nem vettem Rolling Stones-lemezt, mielőtt velük kezdtem dolgozni. Inkább a klasszikus zenét kedveltem, és a Londoni Szimfonikus Zenekar kórusával énekeltem

– magyarázta Arnold, aki 1976-ban részt vett a The Rolling Stones 41 állomásból álló turnéján is, ami összesen kilenc országot érintett.

Mint arra visszaemlékezett, kimerítő volt számára ez az időszak, azonban a szabadidejében elment megnézni a Berlini Filharmonikusokat és a Párizsi Operát, hogy egy kis békére leljen, távol a banda hangoskodásától. A zenészek drogproblémái ugyanakkor néha okoztak némi nehézséget. Hozzátette, a turnén a zenekar mögött szövettel lefedett erősítők voltak, az egyik oldalon heroinnal, a másikon meg kokainnal. Elmondása szerint Keith Richards és Ronnie Wood úgy cigarettázott, hogy a dohány egy részét kiszedték, és a helyére kábítószert raktak. Sőt, egy alkalommal, amikor az együttes London Earl’s Court negyedében lépett fel, Margit hercegnő is észrevette, min ügyködnek, és ezt mondta:

Á, kokain. Milyen élvezetes egy drog, nemde?

– jegyezte meg Arnold, azonban azt nem tudja, a hercegnő is élt-e a szerrel. Vele ellentétben ugyanis ő időnként fogyasztott belőle, amikor fáradt volt, viszont egy alkalommal véletlenül heroinhoz nyúlt, amitől nagyon rosszul lett. Keith Richards és Ronnie Wood azonban vigyáztak rá, amíg jobban nem érezte magát. 

Kellemetlen szituációban találta magát akkor is, amikor a The Rolling Stones magángépén hevert ki egy drogos estét. Mikor felkelt, azt látta, amint Keith Richardsot kényezteti akkori barátnője, Anita Pallenberg. 

Ez csak egy volt azon dolgok közül, amelyek egy rock’n’roll turnén zajlottak a magánrepülőgépeken. Annyira nem érdekeltek a látottak, hogy simán visszaaludtam

– mondta. 

Nehéz fiatalkora volt

Sally Arnold egy tehetős farmer lányaként jött a világra Wiltshire-ben, bentlakásos iskolába járt, ahol egy franciatanár majdnem megerőszakolta őt. Később, amikor au pairként dolgozott, Clement Freud politikus bántalmazta őt, és arra kényszerítette, hogy orális szexet hajtson rajta végre, ekkor még csak 16 éves volt.

Olyasmi volt ő nekem, mint egy mentor, okosnak és szórakoztatónak tűnt, sokat tanított nekem az ételekről. Egy nap leült az íróasztala mögé, és azt mondta nekem: »Gyere ide. Térdelj le«. Lehajtotta a fejem, és rákényszerített, hogy orális szexet hajtsak végre

– fejtette ki Arnold, aki borzalmas élményként írta le az esetet, azonban ennek ellenére továbbra is jóban maradt a férfival, akinek elmondása szerint volt egy ijesztő oldala. 

Mint azt Sally Arnold kifejtette, bár hosszú évek teltek el, mióta turnémenedzserként dolgozott a bandáknak, néhányakkal még ma is tartja a kapcsolatot. Köztük Mick Jagger asszisztensével, Alan Dunnnal, aki mindig tájékoztatja, hogy van a most 51 éves Jade Jagger. Ahogy hozzátette, a korábbi életvitelétől teljesen eltérően él most, és már az is örömmel tölti el, hogy nappal tud moziba menni. Jelenleg Devonban él, kórusban énekel, és nem született egy gyermeke sem. 

(Borítókép: Mick Jagger. Fotó: Junko Kimura / Getty Images)