Kanye West havi 200 ezer dollár gyerektartást fizet Kim Kardashiannak

GettyImages-1427567298
2022.11.30. 20:22
Kanye Westet arra kötelezték, hogy a válóperben Kim Kardashiannak havi 200 ezer dollárt gyerektartást fizessen.

Az egykori rapper és a valóságshow-sztár, Kim Kardashian osztozik négy gyermekük közös felügyeletén – írja a BBC.

Kim Kardashian 2021-ben adta be a válókeresetet, nyolc Kanye Westtel együtt töltött év után, aki Ye-re változtatta a nevét.

Mindkét fél márciusban jogilag is egyedülállónak nyilvánította magát, Kim Kardashian pedig a vezetéknevéből is elhagyta a Westet. Kanye Westre azóta még inkább rájár a rúd, mivel több cég megszakította vele a kapcsolatot antiszemita megjegyzések miatt.

Mind a négy gyermek Kim Kardashianhez került

A vagyonmegosztás és a gyermekeik felügyeleti joga körüli kérdéseket a kedden benyújtott bírósági dokumentumokban rendezték. A két félnek konzultálnia kell egymással a gyermekeik jólétét érintő fontosabb döntésekről – áll a dokumentumokban.

A gyermekek biztonságára és tanulmányaira szánt kiadásokat megosztják majd.

Emellett Ye várhatóan havi 200 ezer dollár gyerektartást fizet, mert a gyerekek idejük nagy részét Kardashiannal fogják tölteni.

A párnak négy gyermeke van: a 9 éves North, a 6 éves Saint, a 4 éves Chicago és a 3 éves Psalm.

A 42 éves Kardashian korábban több nyilatkozatában is azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha véget vetnének a házasságnak, hozzátéve, hogy ez segítene Kanye-nak elfogadni, hogy a kapcsolatnak vége, mivel Ye korábban harcolt a válás ellen.

A hét elején Ye bejelentette, hogy 2024-ben indulni kíván az amerikai elnökválasztáson, amire Donald Trump-ot jelölttársának kérte fel. Korábban 2020-ban már indult, de akkor mindössze 70 ezer szavazatot szerzett.

(Borítókép: Kanye West 2022. szeptember 26-án Londonban. Fotó: Neil Mockford / Getty Images Hungary)