Rúzsa Magdi bejelentette, hogy érkezik a következő

225665
2022.10.07. 15:01
Rúzsa Magdi közösségimédia-oldalán jelentette be, hogy hamarosan indul a következő Richter Anna-díj.

Rúzsa Magdi a napokban beszélt arról egy interjúban, hogy az Ötöslottó Szuperkoncert után egy ideig nem áll színpadra. Februárban adott életet hármas ikreinek, azóta pedig nem túlzás azt mondani, hogy 180 fokos fordulatot vett az élete.

A babák mellett igyekezett a munkára is elegendő energiát fordítani, de a nyári szezon belőle is rengeteget kivett, hiszen volt, hogy akár egy hétvégén két napot is távol volt gyerekeitől, ami mentálisan és fizikálisan sem volt egyszerű számára. Tervei szerint legközelebb februárban láthatja színpadon a nagyérdemű, akkor az Arénában lép fel az aranytorkú énekes.

Teljesen azért nem vonul el, legutóbbi Instagram-bejegyzésében arról írt, hogy indul a következő Richter Anna-díj, amelynek tavaly zsűritagként volt része.

(Borítókép: Rúzsa Magdi 2022. szeptember 21-én. Fotó: Szabó Réka / Index)