Kiderült, hogy II. Erzsébet hivatalosan miben, mikor és kinek a társaságában halt meg

GettyImages-1422003052
2022.09.29. 16:17
Kiderült, hogy hivatalosan miben, mikor és kinek a társaságában halt meg az egykori brit uralkodó, II. Erzsébet királynő.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, szeptember 8-án, 96 éves korában meghalt a brit királynő, II. Erzsébet. Halálának körülményeiről eddig nem sokat árult el a királyi család, most azonban nyilvánosságra hozták a királynő halotti anyakönyvi kivonatát, amelyből pontosan kiderül, mikor halt meg, mi okozta a halálát. 

A DailyMail által szemlézett dokumentum szerint

II. Erzsébet természetes halált halt, a papírokban az öregséget tüntették fel okként.

Ugyan magyar idő szerint este fél nyolckor jöttek az első hírek arról, hogy a királynő meghalt, mint sejthető volt, akkor már órák óta nem élt – halála beálltát hivatalosan helyi idő szerint 15 óra 10 perckor állapították meg. 

Az iratokból az is kiderült, hogy a királynő halálhíréről lánya, Anna hercegnő értesült először – a kivonatot is ő írta alá –, továbbá a dokumentum leszögezi, hogy II. Erzsébet mellett csak Anna és a trónörökös Károly király volt ott, amikor elhunyt a balmorali kastélyban

A halál időpontjában ezek alapján Vilmos herceg, András herceg, Eduárd gróf és felesége, Zsófia, Wessex grófnője még a Balmoralba tartó repülőn ült – 14.39-kor szálltak fel  a nyugat-londoni South Ruislipben található RAF Northoltból, majd egy órával később landoltak –, amikor a királynő meghalt.

Harry herceg nem volt a repülőn testvérével, ő Lutonból utazott Skóciába, azonban csak a család hivatalos bejelentését követően, nagyjából 16 percet késve érkezett a kastélyhoz.

A lap kivonatról készített képei itt láthatók

(Borítókép: A Piccadilly Circus képernyőin II. Erzsébet királynő képe látható 2022. szeptember 8-án Londonban. Fotó: Tristan Fewings / Getty Images)