Huszonéves diáklányra cserélte Shakirát, ő Gerard Piqué új párja

1K2041-highres
2022.08.11. 13:14
Beigazolódtak a pletykák, vállalkozásának egyik alkalmazottjával, a mindössze 23 éves Clara Chia Martival randevúzik a Barcelona labdarúgócsapatának védője, Gerard Piqué. A játékos és a kolumbiai énekesnő, Shakira házassága is e miatt a románc miatt érhetett véget.

Ahogyan azt az Index is megírta, az énekesnő és a futballista kapcsolata az előző hónapban került válságba, a kapcsolatukat övező harmadik felet emlegető pletykák pedig végül a sztárpár válásához vezettek

Nem voltak azonban alaptalanok a feltevések, ugyanis egy, a Barcelona spanyol játékosának új párjához közel álló forrás megerősítette, Piqué az egyik alkalmazottjával – a jelenleg még diák –, a 23 esztendős Clara Chia Martival randevúzik, ráadásul kettejük románca állítólag már akkor megkezdődött, amikor Shakirával még együtt voltak. Ugyan pontosan nem tudni, kivel csalta korábbi feleségét a játékos, az egészen biztos, hogy nem sokáig szomorkodott a válás miatt. 

Gerard és Clara hónapok óta találkozgatnak. Elhallgatják kapcsolatukat, de a körülöttük lévők mind tudják, mi történik. A párosnak az emberek segítettek csendben tartani a románcot, emiatt pedig még Clara közösségi oldalait is törölték, hogy az emberek ne találjanak róla fotókat. Ez már önmagában is arra utal, hogy komolyan gondolják a felek a kapcsolatot

– mondta a bennfentes a The Sunnak.

A 35 esztendős focistánál 12 évvel fiatalabb Chia Marti PR-hallgató, az egyetem mellett pedig Piqué sport- és médiabefektetési csoportjának dolgozik. A diáklány és a pár állítólag akkor találkoztak először, amikor a focista vállalkozásának, a Kosmosnak az eseményén mindannyian jelen voltak.

A Kosmos hárommilliárd dolláros megállapodást kötött a Nemzetközi Teniszszövetséggel 2018-ban, hogy átalakítsa a nemzetek közötti versenysorozatot, a Davis-kupát, továbbá jelentős bevételt generál a globális teniszfejlesztés számára – írja a Mirror

Nem a megcsalás és a szakítás miatt fájhat azonban igazán mostanában Shakira feje, ugyanis az énekesnő 14,5 millió euró (5,7 milliárd forint) értékű adócsalás miatt komolyan megütheti a bokáját, akár nyolc évre rácsok mögé kerülhet

Piqué és énekesnő felesége még a 2010-es világbajnokságon találkozott, amelynek hivatalos dalát – az azóta is nagy népszerűségnek örvendő Waka Wakát – Shakira énekelte. A dal klipjének forgatásán futott össze először a később Dél-Afrikában világbajnoki címet ünneplő Piquével. Ezt követően kezdett randizni a két híresség, 2011-ben pedig már egy párt alkottak, kapcsolatukból két fiuk született, 2013-ban és 2015-ben.

A gyerekek elhelyezése továbbra is vita tárgyát képezi, Piqué szeretné, hogy Barcelonában, vele maradjanak, Shakira azonban Miamiban képzeli el a közös jövőt a gyerekekkel, így várhatóan még hosszas jogi huzavonára lehet számítani a válásukban. 

(Borítókép: Bryan R. Smith / AFP)