Angelina Jolie aljas húzással tartaná távol gyerekeiktől Brad Pittet

GettyImages-1349540097
2022.08.11. 21:08
Nem adja könnyen magát Angelina Jolie, inkább addig húzza a gyerekeik elhelyezésében döntő pert, amíg azok mind nagykorúak nem lesznek, így biztosan nem lesz exférjéé, Brad Pitté a gyerekek felügyeleti jogának fele. A korábbi sztárpár évek óta viaskodik, ennek csatatereként egy francia borbirtok is a történések középpontjába került – avagy Mr. és Mrs. Smith harca a filmvásznon kívül.

Hiába döntöttek már évekkel ezelőtt úgy, hogy külön utakon folytatják, továbbra sem csitul a korábbi hollywoodi sztárpár, Angelina Jolie és Brad Pitt közötti válási hercehurca. Korábban Jolie a pár francia borbirtokának ráeső tulajdonrészét adta el férje akarata ellenére, időről időre pedig a gyerekeik felügyeleti jogának megszerzésén megy a csatározás. 

Nincs ez másképpen most sem, ugyanis a Lara Croft: Tomb Raider-filmekkel a köztudatba berobbant Jolie állítólag addig szeretné húzni a gyerekek elhelyezését megvitató tárgyalásokat, amíg végül azok nagykorúak lesznek, így biztosan nem történhet meg az, hogy a korábban bántalmazással is megvádolt színészhez kerülnek.

A válókereset beadásának már a hatodik évfordulója lesz a jövő hónapban, a páros azonban továbbra sem tud megegyezni abban, hogy kiskorú gyerekeik felügyeleti joga kihez kerüljön. 

Úgy tűnik, Angelina eltökélt szándéka, hogy Brad soha ne kapja meg az 50-50 százalékos felügyeletet, sőt vannak, akik azt mondják, hogy addig nem nyugszik, amíg a gyerekek törvényesen fel nem nőnek, így Bradnek soha nem lesz megosztott felügyeleti joga

– idéz a PageSix egy, a párhoz közel álló forrást.

Fröccsöt csinált Pitt borából

A legutóbb A gyilkos járat című filmben feltűnt Brad Pitt egyik barátja szerint Jolie egyre messzebb megy, és feltett szándéka, hogy volt férjét – bármilyen módon – megkárosítja.

Angelina folyamatos támadásokat intéz Brad ellen. Korábban szándékosan eladta a szőlőterületük egy részét egy olyan vevőnek, akiről tudta, hogy a férje nem akarja

– mondta a színész barátja, utalva arra, hogy Angelina Jolie férje tudta és akarata nélkül adta el közös, franciaországi borosbirtokuk ráeső tulajdonrészét egy orosz oligarchának, Jurij Sheflernek, amivel nagyban megkárosította Pitt komoly pénzből megalkotott pincészetét.

Akkor a színész azt állította, hogy volt felesége szándékosan szerette volna őt azzal tönkretenni, hogy eladta a Chateau Miraval bormárka érdekeltségeit Sheflernek, a Stoli vodka atyjának. Emellett egy korábbi egyezségre hivatkozott, miszerint Jolie-val megegyeztek: sosem adják el külső félnek a tulajdonrészüket anélkül, hogy a másik bele nem egyezne az ügyletbe.

Ez a birtok és vállalkozás Pitt gyermeke, nagyon büszke rá, az üzletből származó összes bevételt a szőlőültetvényekre és a birtokra fordította. Sajnos Angelina eladta a részét, ami ellentétes volt a megállapodásukkal, ráadásul olyan valakinek, akit korábban mindketten elutasítottak

– ecsetelte akkor a színész barátja.

Jolie feljelentős típus

Áprilisban szintén Angelina Jolie lendült akcióba a pár csatározásában, akkor állítólag név nélkül perelte be az FBI-t, hogy többet tudhasson meg Pitt és Maddox nevű fiuk – a színész magánrepülőgépén történt – 2016-os veszekedésével kapcsolatos nyomozásról, és arról, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda miért nem emelt vádat a színész ellen.

Mint ismert, Pitt 2016-ban egy repülőúton annyira berúgott, hogy teljesen elvesztette az önuralmát, és erőszakosan bánt a gyerekeivel. Ezt követően adta be a válókeresetet Jolie, aki azóta is nehezményezi, hogy azt az ügyet megúszta a színész.

Hiába a döntés, minden kezdődött elölről

Bár 2021-ben – többéves jogi huzavonát követően – a bíróság úgy döntött, Jolie és Pitt közösen rendelkezhet kiskorú gyermekeik felügyeleti jogáról, az ügy korántsem ért véget ezzel a döntéssel. Másodfokon ugyanis hatályon kívül helyezték a korábbi döntést, mivel Pitt jogi csapatának tagjai üzleti kapcsolatban állhattak az elsőfokú ítéletet meghozó bíróval, John Ouderkirkkel – amit a bíró nem tárt nyilvánosságra a per kezdetekor –, így az ítélet összeférhetetlenség miatt semmissé vált. Az ügyet emiatt újabb bíróval kénytelen megtárgyalni a páros – a színésznő nagy örömére. 

Minden megtorpant. A tavalyi év igazi hullámvasút volt, Brad 50 százalékos felügyeleti jogot kapott, majd a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a határozatot, egy olyan dolog miatt, aminek semmi köze nem volt az ügy részleteihez. Ez egy technikai hiba volt, nem tisztázott, hol állnak jelenleg a dolgok

– ecsetelte az ügy részletei mögé látó bennfentes a PageSixnek.

A korábbi sztárpárnak hat gyereke van, közülük három vér szerinti – Shiloh (16), Knox (14), Vivienne (14) – és három örökbe fogadott – Maddox (21), Pax (18) és Zahara (17), akikért – ha Angelina Jolie-n múlik – még évekig csatározhat volt férjével. 

(Borítókép: Shiloh Jolie-Pitt, Zahara Jolie-Pitt, Angelina Jolie, Vivienne Jolie-Pitt, Maddox Jolie-Pitt és Knox Jolie-Pitt. Fotó: Karwai Tang / WireImage / Getty Images Hungary)