Bejelentették a Dancing with the Stars harmadik évadának versenyzőit

20220808193919 PAP 1449
2022.08.08. 20:32
Harmadjára vívnak egymással táncpárbajt a hazai hírességek a Dancing with the Stars színpadán. Hogy kik lesznek a műsor következő évadának szereplői, az a TV2 hétfői sajtótájékoztatóján derült ki.

Harmadik évadához érdekezett a Dancing with the Stars, amelynek már a korábbi két szériájában is épp eléggé megtáncoltatták a magyar sztárvilágot. A legutóbbi évadban Tóth Andi és Andrei Magna kerültek ki győztesen, akik hétről hétre felszántották a színpadot. A TV2 hétfői sajtótájékoztatóján pedig kiderült, idén ősszel kiknek nyílik lehetőségük arra, hogy hazavigyék a trófeát. A hét folyamán már megosztottak a versenyzőkről egy-egy fotót a Dancing with the Stars Facebook-oldalán, azonban csak félig voltak láthatók a szereplők a képeken, a szemfülesebbek azonban így is kitalálhatták, kiket rejtenek.

Mint azt Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a műsor vezetői Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András maradnak, míg a backstage-ben továbbra is Gelencsér Tímea fog beszélgetni a versenyzőkkel.

A műsor harmadik évadának táncospárjai:

  • Kulcsár Edina és Bonyhádi Ferenc
  • Vavra Bence és Lissák Laura
  • Pap Dorci és Sebesi Hunor
  • Bárdosi Sándor és Szőke Zsuzsanna 
  • Zimány Linda és Bődi Dénes
  • Iván Bence és Stana Alexandra
  • Rubint Réka és Andrei Mangra
  • Somhegyi Krisztián és Tóth Katica
  • Csobot Adél és Hegyes Bertalan
  • Kökény Attila és Mikes Anna

Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, a műsor idei zsűritagjai Ördög Nóra műsorvezető, Bereczki Zoltán színész-énekes, Szente Vajk Jászai Mari díjas rendező és Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus lesznek. Szente Vajk és Juronics Tamás újnak számítanak a zsűriben, mivel a korábbi évadokban Molnár Andrea és Kováts Gergely Csanád tartozott az ítészek közé.

Továbbá bejelentették, hogy Gabriela Spanic után újabb szappanopera-színész, Facundo Arana, a Vad angyal sztárja is érkezik a Dancing with the Starsba, azonban azt egyelőre nem árulták el, mi lesz a szerepe.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)