Világsztárok lettek, mégsem ismerjük az igazi nevüket

Névtelen-1 (1) másolat
2022.06.30. 13:24
Hiába ismeri a nevüket az egész világ, rengeteg híresség csak egy felvett, választott néven futott be igazán. Katy Perryről vagy Charlie Sheenről kevesen gondolnánk, hogy nem eredeti néven érték el sikereiket, az okok azonban sok esetben meglehetősen indokoltak voltak.

A legnagyobb hírességek és sztárok nevét szinte a világ minden táján ismerik legalább hallomásból, azonban azt már meglehetősen kevesen tudják, hogy egy-egy, képernyőn vagy színpadon álló kedvencük nem azon a néven látta meg a napvilágot, amivel sikeres lett. 

Sokan nem szeretik a saját nevüket, vagy éppen nem találják elég hangzatosnak, ami a híressé válásban igencsak gátolhatja a törtető tehetségeket. Egyesek pedig praktikussági okok miatt, menedzserük vagy ügynökük nyomására változtatták meg a nevüket, hogy könnyebb legyen kitűnniük a tömegből, míg mások egyszerűen hóbortból cserélték le a születési anyakönyvükben szereplő nevet. 

De kik azok a világsztárok, akiknek a születési nevét látva vélhetően fogalmunk sem lenne, melyik hírességről van szó?

Miley Cyrus 

A sokak által a Hannah Montana című tinisorozatból megismert, később igazi botrányhőssé vált énekesnő, Miley Cyrus is azon hírességek közé tartozik, aki a hírnévhez vezető úton már nem azzal a névvel indult el, amelyikkel később végül sikerült befutnia. Ugyan a Hannah Montana sorozat első két évében még mint Destiny Hope Cyrus szerepelt a stáblistán, 2008-ban úgy döntött, egy jóval egyszerűbb néven folytatja pályafutását, így Miley Ray Cyrusra váltott, édesapja, Billy Ray Cyrus tiszteletére.

De miért pont Miley? A 29 éves énekesnő beceneve gyerekkora óta Smiley volt, így pedig már egészen kézenfekvő, miért erre a névre esett a választása.

Katy Perry

A hírnevet jelentő deszkák Katy Perry számára sem lettek volna annyira könnyen elérhetőek, ha nem változtatja meg nevét karrierje kezdetén. Legalábbis a 37 éves amerikai énekes-dalszerző így gondolja, ugyanis születési neve meglehetősen foglalt volt már a legismertebb hírességek listáján.

Perry ugyanis Katheryn Elizabeth Hudson néven látta meg a napvilágot, aminek becézése, a Kate Hudson már valóban nem volt ismeretlen akkoriban a Majdnem híres című filmnek köszönhetően. Perry végül emiatt döntött a művésznév felvétele mellett, ami keresztneve rövidített verziója és édesanyja leánykori nevéből tevődik össze. 

John Legend

A John Roger Stephens névre Amerikában vélhetően nem sokan kapják fel a nevüket, amikor említésre kerül. Az Egyesült Államokban igencsak elterjedt név olyan lehet, mintha Magyarországon a Kovács János névvel próbálna valaki kitűnni. Az igencsak lehetetlen feladatot az amerikai, John Legend néven megismert, Grammy- és Golden Globe-díjas énekes is így orvosolta, aki azonban az elsőre talán meglehetősen nagyképűnek tűnő új nevét nem saját magának, sokkal inkább gyerekkori barátainak köszönheti.

A John Legend egy becenév, ahogyan néhány barátom kezdett el hívni, ami végül a művésznevemmé nőtte ki magát. Pedig a Legend olyasmi, amit eredetileg soha nem választottam volna magamnak. Végül mindez odáig fajult, hogy már a közvetlen környezetemben is jobban ismertek ezen a néven, mint a sajátomon, emiatt döntést kellett hoznom

– mondta Legend az MTV-nek.

Martin és Charlie Sheen

Hollywoodban ugyan mindenki számára ismert Charlie Sheen és édesapja, Martin Sheen neve, azonban azt kevesen tudják csak, hogy egyikük sem ezen a néven látta meg a napvilágot. A spanyol apától és ír édesanyától született, Golden Globe- és Emmy-díjas Martin Sheen ugyanis amiatt váltott a jóval könnyebben megjegyezhető amerikai névre, mert a születési anyakönyvi kivonatában szereplő Ramón Antonio Gerardo Estévez aligha lett volna elég hangzatos ahhoz, hogy komoly sikereket érjen el. 

Ez az egyik dolog, amit nagyon megbántam az életemben. Szerencsére hivatalosan sosem változtattam meg a nevem, az anyakönyvi kivonatomban, a jogosítványomban ezen a néven szerepelek a mai napig

– nyilatkozta Martin Sheen. 

A színészt két fia, Emilio Estévez és Charlie Sheen követte a pályán. Míg előbbi a születési nevén szerepelt mindig is, Charlie édesapja művésznevét vette fel, így a Carlos Irwin Estévez névről meglehetősen kevesen ismerik meg.

Bruno Mars

A tizenegyszeres Grammy-díjas énekes-dalszerző, Bruno Mars Hawaiin nőtt fel zenész családban, szülei és barátai pedig már egészen gyerekkora óta Brunónak becézték a Peter Gene Hernandez néven született fiút. Ekkor ragadt rá későbbi művészneve is, amelyet később már csak teljes névvé kellett alakítania. Elmondása szerint azonban a Mars egészen hasraütésszerűen került bele a nevébe.

Az apám kétéves korom óta Brunónak becézett, szerette volna korábban ezt a nevet adni nekem. A Mars pedig aztán csak úgy jött, jól hangzott. Ennyire egyszerű

– mesélte az énekes. 

Calvin Harris

A korábbi első számú lemezlovas, a skót Calvin Harris születési nevével ugyan vélhetően hasonló sikereket érhetett volna el, mint a választott művésznévvel, az Adam Richard Wilesként született DJ azonban szeretett volna titokzatos nevet magának, amivel a zenéje mellett felhívhatja magára a figyelmet. A producerként is dolgozó Harris választása ugyanis amiatt esett jelenlegi megszólítására, mert ebből az őt nem ismerő emberek sokkal kevésbé gondolják azt egyértelműen, hogy egy fehér férfi. 

Az első saját számom egy soulszám volt, és úgy gondoltam, hogy a Calvin Harris név sokkal inkább megkérdőjelezhető, mint az eredeti. Úgy gondoltam, hogy az emberek nem tudják majd emiatt eldönteni, hogy fekete vagyok-e vagy sem, végül pedig rajtam ragadt ez a művésznév

– mesélte Harris a Shortlistnek. 

A lista többi, neves tagját az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze. 

(Borítókép: Miley Cyrus és Katy Perry. Fotó: Michael Tran / AFP /  Theo Wargo / WireImage / Getty Images)