Beintett a The Killers a magyar fotósoknak

KARL8988
2022.06.23. 11:58
Az első naphoz képest érezhetően többen jöttek ki szerdán a Telekom VOLT Fesztiválra. A rendezvény második estéjén a Skillet, a Bagossy Brothers Company és a The Killers is fellépett a nagyszínpadon, s bár egy ideig úgy tűnt, leszakad az ég a headliner produkciója alatt, végül megkímélték a felhők a fesztiválozókat. A fotósokkal viszont nem volt túl jó fej a zenekar: a The Killers koncertjéről nem lehetett hivatalos képeket készíteni.

Tegnap még picit aggódtunk, de mára sokkal jobban festett a VOLT Fesztivál, már ami a látogatószámot illeti. Pedig az időjárás elég riasztó képet mutatott, már délután arról beszélgettünk, mi lesz, ha leszakad az ég, és a váratlanul beteget jelentő Yungblud után kénytelenek leszünk a The Killers koncertjéről is lemondani. Szerencsére azonban, bár egy ideig cseperészett az eső, végül tartotta magát annyira, hogy le tudja tolni a buliját az amerikai zenekar.

Szerdán egy órával később, délután 4-kor értünk le a fesztiválra – akkor jött a hír, hogy Yungblud nem tud részt venni az eseményen, ami elég nagy csalódást okozott, mert a tavaly novemberi MTV EMA-gálaest után, ahol ő is a díjazottak között volt, borzasztóan kíváncsi voltam a produkciójára. A csütörtöki program így átalakult a nagyszínpadon, ám a szerdaival még nem voltak ilyen gondok, szépen sorban érkeztek, és az előre bejelentett időpontban meg is kezdték a koncertjeiket az oda tervezett előadók.

Elsőként a Brains csapatát láthatta a közönség, akik a tempós nótáikkal már délután 5 és fél 7 között felpörgették a népet, háromnegyed 7-kor pedig meg is érkezett az első nemzetközi csapat: a Skillet állt színpadra, és ahhoz képest, hogy nem volt „telt ház” a koncertjükön, marha jó bulit csináltak, szépen megmozgatva azokat, akik megtisztelték őket a jelenlétükkel. A frontembert egyébként láthatóan egyáltalán nem zavarta, hogy szellősebben állnak az emberek, a dalok között többször is megszólította őket, hálát adva annak, hogy a hosszú leállás után végre élőben játszhatnak. 

Élet a feszten

Közben kicsit szétnéztem a fesztivál területén, ahol a második napon már valóban többen mozgolódtak. Meglepő módon üzemelt a dodzsem, sokan befizettek arra a lehetőségre is, hogy a nagyszínpadtól nem messze felállított daruval a magasba emeljék őket, ahonnan madártávlatból szemlélhetők az események – mint megtudtam, ezt 5000 forintért lehet kipróbálni.

Ha már az áraknál tartunk, túl nagy meglepetés nem ért, amikor az első italomért fizettem: korábban volt már hír arról, hogy a fesztiválokon egy sör akár ezer forint fölé is kúszhat, a VOLT-on 950-ért csapolják a Sopronit, a repohárért pedig 600 forintot kell fizetni. Az italokat egyébként a fesztivál területén egységáron kínálják, még a helyszínen felépített élelmiszerboltban is ugyanannyiért vásárolhatunk alkoholos és alkoholmentes nedűt. A kávé ára viszont elég húzós: 699 forintnál indul egy eszpresszó, és minél flancosabb variációt kér az ember, az ár úgy emelkedik. 

A vendéglátóegységek sokféle ételt kínálnak, a gyrostól a hamburgeren és a palacsintán át a legkülönfélébb menükből válogathat az ember. A legolcsóbb talán a hot dog, amit már 1300 forintért megkóstolhatunk, a többi étel 2000 és 5000 forint között mozog. A szervezők persze jól tudják, hogy a sátrazók folyamatosan a fesztivál területén tartózkodnak – nekik, illetve bárki másnak is költséghatékony lehet, ha a helyszínen üzemelő élelmiszerboltban vásárolnak, ahol igen nagyot néztem, amikor megláttam, hogy például a paradicsomot 499 forintban mérik, ami a pesti viszonylatokhoz képest meglehetősen olcsónak számít. Itt egyébként az egyszerű péksütiktől kezdve a müzliszeletig viszonylag elfogadható áron bármit megkaphat az ember, illetve tisztálkodószereket is vásárolhat, amivel megint csak elsősorban a sátrazókat szolgálják ki.

A The Killers beintett a fotósoknak

A Skillet után a Bagossy Brothers Company csapott a húrok közé a nagyszínpadon. A gyergyószentmiklósi zenekar jelenleg az egyik legnépszerűbb csapatnak számít hazánkban, most mégis picit úgy éreztem, a stílusbeli különbségek miatt a Skillet után nem feltétlenül őket kellett volna beilleszteni a programba, vagy talán szerencsésebb lett volna megcserélni a két csapatot, az amerikai rockegyüttes ugyanis zeneileg sokkal közelebb áll a The Killershez, amely a szerdai nap headlinere volt. Bagossyék egyébként szépen hozták, amit vár tőlük a közönség, a setlistet a legismertebb dalaikra építve, de a lassabb tempójú nótákkal a folyamatos taps és ováció ellenére is úgy éreztem – főleg a Skillet energikus zúzása után –, mintha picit lelassult volna a buli.  

A The Killers pontban 10.30-kor állt színpadra. Arra számítani lehetett, hogy a tagok nem adnak interjút senkinek, érthetetlen módon viszont még a koncertjük fotózását is letiltották. Az ilyesmi mindig kicsit furán jön ki, hiszen a szövegelés mellett nagyon szívesen megmutatnánk képben is, hogy milyen látvánnyal készült a zenekar, de sajnos ezt ők valamiért nem akarták. A koncert egyébként teljesen rendben volt, a profi hangzás mellett remek vizuál, lézerfények és dupla konfettieső színesítette a bulit, így utólag viszont a magam részéről úgy érzem, a Muse kedd este sokkal nagyobbat robbant.

Persze tény, hogy sokan várták a The Killerst is, még a magyar zenészek közül is érkeztek a bulira: Molnár Tamással már az első napon összefutottam, ő mindkét headlinerre kíváncsi volt, szerdán pedig a Hooligans dobosa, Kiss Endi is megjelent. A Bagossy Brothers Company és a Brains tagjai szintén felbukkantak a The Killers közönségében, de a Sziget Fesztivál alapítója, Gerendai Károly és a Budapest Park alapító-vezérigazgatója, Pálffy András is lenn volt szerdán a VOLT-on. 

Hogy a második napon többen érkeztek a rendezvényre, az abból is látszott, hogy a többi programhelyszínen is szép számú közönség bulizott még akkor is, amikor épp a The Killers zúzott a nagyszínpadon. A fesztiválok egyik kedvenc csapata, a Paddy and the Rats a Telekom Kraft, míg Krúbi a Beko néven futó stage-en őrjítette meg a publikumot. 

(Borítókép: Karip Tímea / Index)