II. Erzsébet katonáira úgy csaptak le, mintha a DEA tette volna

GettyImages-1172957954
2022.05.27. 10:25
A brit uralkodó katonáira lecsaptak a hatóságok, mivel a gyanú szerint illegális szerrel kereskedtek, valamint uzsorahálózatot építettek ki.

Úgy tűnik, nem múlik el botrány nélkül a II. Erzsébet királynő tiszteletére, június 2-ára megrendezett Trooping The Colour, amelyen az uralkodó születésnapját ünneplik. Az eseményen részt vevő hat katonát ugyanis, akik az Irish Guardnál szolgálnak, letartóztatták a hatóságok. A gyanú szerint illegális szerrel kereskedtek, egy uzsorahálózatot működtettek, valamint egyéb pénzmosási ügyekbe is belekeveredtek – írja a Mirror.

Továbbá a Coldstream Guards egy volt őrmesterét is letartóztatták. A gyanúsítottakat szerdán vették őrizetbe a Hampshire-ben, Berkshire-ben, Észak-Walesben és Észak-Írországban tartott razziák során. A jelentés szerint a nyomozást a Royal Military Police vezette, és néhány hónapba telt az akció összehangolása. A hírek szerint a hét letartóztatott közül ötöt óvadék ellenében elengedtek.

A katonaság szóvivője elmondta, nem tűrnek meg semmilyen illegális cselekményt. Egyúttal már az is biztos, hogy a bűnös útra tévedt katonák közül egyikük sem vesz részt a királynő uralkodásának 70. évfordulója miatt rendezett ünnepségeken. Egy forrás szerint a hatóságok úgy törtek rá a katonákra, mint a DEA (az Egyesült Államok drogcsempészés és -terjesztés ellen küzdő szerve), szó szerint rájuk rúgták az ajtót.

Nem csak a laktanyáról volt szó. A katonák otthonait is átkutatták. Hatalmas sokként ért

– nyilatkozta a bennfentes.

A Buckingham-palota egyelőre nem reagált a hírre. 

(Borítókép: II. Erzsébet 2019. szeptember 7-én. Fotó: Samir Hussein/WireImage)