Zach Blair a Rise Againstből: A visszatérés csaknem szürreális volt

GettyImages-1096778080
2022.05.21. 16:39
Június 14-én a Budapest Parkban koncertezik a Rise Against. A chicagói punkrockzenekar vezető gitárosa azt mondja, szürreális pillanat volt, amikor a járvány miatti leállások után újra színpadra állhattak, és már nagyon várják, hogy visszatérjenek a magyar fővárosba. Zach Blairrel telefonon beszélgettünk.

Utoljára 2018-ban járt hazánkban a Rise Against. A banda hamarosan megkezdi az európai koncertkörútját, amelynek állomásai közt ismét helyet kapott Budapest. A többszörös arany- és platinalemezes amerikai csapat a tavaly nyáron megjelent, Nowhere Generation című lemezét turnéztatva érkezik Magyarországra, és ahogy négy évvel ezelőtt, most is a Budapest Parkban lépnek fel. Ahogy azt már megszokhattuk a zenekartól, az új anyaguk is komoly témákat boncolgat: a dalaik arra a társadalmi és gazdasági helyzetre fókuszálnak, ami a mai fiatalság számára tulajdonképpen lehetetlenné tette azt, hogy az amerikai álmot kergessék.

A banda tagjai közül a napokban a zenekar vezető gitárosával beszélgettünk, aki 2007 óta tagja a Rise Against csapatának. Zach Blair telefonon állt rendelkezésünkre, nem messze az otthonától, épp egy kávézóban üldögélt a kutyájával a Texas állambeli Austinban, amikor fogadta a hívásunkat.

Úgy tudom, már megkezdték a turnéjukat Amerikában.

Igen, néhány héttel ezelőtt indultunk útnak. Nagyjából tíz koncertünk volt, ebből talán öt Kanadában, kisebb városokban. Szóval haladnak a dolgok.

Ha jól tudom, a lemezt, amivel turnéznak, még a pandémia előtt írták, csak azért vártak a kiadásával, mert még nem lehetett koncertezni.

Igen, tényleg csak vártunk, ameddig lehetett. Törtük a fejünket, hogy csináljuk. Igazából, amikor megjelent, még vakcinák sem voltak, de már láttuk, hogy jó úton haladnak a dolgok.

A járvány miatti hosszú leállást hogy élték meg?

Nagyon furcsa volt, hiszen mindig ezt csináltuk – nagyon sokat turnézunk, sokkal többet, mint más bandák. Most is ezt tesszük: kiadtuk a lemezt, és két évig koncertezünk. Borzasztó volt, hogy nem tudtuk folytatni, amit az elmúlt húsz évben a Rise Against csinált, ez volt a leghosszabb kihagyás a zenekar karrierjében. Én személy szerint még mindig felteszem magamnak a kérdést, ki is vagyok, és mit csinálok. (nevet) Az valóban egy örömteli pillanat volt, amikor először színpadra állhattunk újra. Csaknem szürreális! Borzalmas, hogy ennyi időre elvették azt, ami az életünkben olyan meghatározó.

Úgy hallottam, Tim McIlrath folytatta az iskolát, amit a zene miatt korábban félbehagyott. Ön mivel foglalta el magát?

Igen, Tim visszament az iskolába, én pedig beiratkoztam a Berklee Zeneművészeti Főiskolára. Ez egy tekintélyes zeneakadémia, ahol órákat vettem, amíg nem lehetett koncertezni. Emellett sokat voltam a családommal, és felvettem azt a rutint, ami a normális emberekre jellemző. Mert amikor turnézunk, teljesen másfajta életet élünk. De eléggé unalmas volt, mert én tényleg szeretek utazni és koncertezni, imádom, amit a zenekarral csinálunk.

Ez az időszak azért nagy lecke volt az emberiségnek.

Egyetértek.

Önt mire tanította meg?

Hogy semmit nem lehet természetesnek venni. Az égvilágon semmit. Profi zenészként egész életemben utaztam és turnéztam, soha nem gondoltam, hogy eljön az idő, amikor ez veszélybe kerül. A tanulság igazából az, hogy semmi sem garantált. Ki gondolta, hogy a mi felnőtt életünkben is lesz egy olyan járvány, mint száz évvel ezelőtt, a spanyolnátha idején 1918-ban.

A Rise Against egy érdekes zenekar abból a szempontból, hogy egyik tagnak sincsenek káros szenvedélyei – gondolok itt az alkoholra, a dohányzásra és a drogokra.

A dobosunk szokott inni, szóval csak hármunkra igaz ez a bandából. Mi valóban nem iszunk, nem dohányzunk, és nem használunk drogokat.

És ha jól tudom, ön az, aki soha nem is próbálta egyiket sem.

Azt hiszem, hármunk közül egyikünk sem próbálta. Vagyis ez nem teljesen igaz, én egyszer azért kipróbáltam. 16 éves koromban megittam egy sört. (nevet)

Ezek szerint nem ízlett.

Nem. De az igazság az, hogy a szüleim annak idején nagyon sokat ittak és drogoztak. Ők tényleg mindent kipróbáltak. Szóval ez mind ott volt a környezetemben, de engem valahogy nem érdekelt soha.

Akkor sem esett kísértésbe, amikor a járvány miatt kilátástalan helyzetbe került a zeneipar?

Nem. Határozottan irigylem azokat, akik ki tudnak szakadni ezáltal egy olyan helyzetből, amiből szerintem nem lehet. Én inkább zenélgettem. Rengeteget gitároztam, és olyasmiket csináltam, amik érdekelnek. Szórakoztató dolgokkal foglalkoztam, elmerültem a művészetben, megnéztem egy csomó filmet és dokumentumfilmet, futottam, jógáztam, szóval azzal próbáltam elütni az időt, amit tényleg szeretek. Őszintén szólva nekem ez egy nagyon produktív időszak volt, belevetettem magam a zenébe, hiszen általában ez az én sarkcsillagom, ami vezet. Végül azt vettem észre, hogy rengeteget írok, és sokkal jobban gitározok. Van egy stúdióm, szinte minden időmet ott töltöttem, mert tényleg imádok zenélni és elmerülni a dalszerzésben. A Berklee Zeneiskola is mindig adott valamit, amivel elfoglalhattam magam. Igazából arra törekedtem, hogy ezt az időszakot minél termékenyebbé tegyem.

A dalaik általában erős üzeneteket tartalmaznak. Meg tudná határozni, hogy az önök olvasatában mit jelent a „Nowhere Generation”, és mi a lemez legfőbb üzenete?

Erről Timet kellene megkérdezni, de talán én is meg tudom fogalmazni. Minden generációnak van egy ilyen része. Ők azok, akik felrúgják a rendszert, hogy szóra bírják azt, a céljaik elérésének érdekében pedig akár politikailag is felszólalnak. Manapság a fiatalok politikailag sokkal tudatosabbak, mint az én generációm volt, de egyébként nem is csak politikailag: sokkal öntudatosabbak, környezettudatosabbak és etikailag is tudatosabbak, mint mi voltunk. A tévében, mainstream médiában megjelenő dolgok is mások már, ezeket a pozitív változásokat pedig szintén a fiatalok hozzák el. Leginkább ez áll a gondolat középpontjában, hiszen politikailag egy nagyon nehéz, viharos időszakot élünk – és általában a fiatal generáció néhány tagja az, aki ilyenkor is előtör, átveszi és magáévá teszi az ötleteket. Ez a fő cél, a fő gondolat.

Mint művészet a zene is eszköz lehet arra, hogy változásokat idézzen elő. Hogy látja, a dalaik képesek erre? Elérik az üzeneteik a rajongóikat?

Nos, igen. Úgy értem, a Rise Against soha nem egy olyan banda volt, amit egyszerűen meg lehetett volna emészteni. Tetszhet egy-egy dal, de ha teljes egészében be akarod fogadni, meg kell hallgatnod a furcsábbakat is, és magadévá tenni az üzenetet. Ha nem sikerül, az sem baj. Az lehet egy politikai diskurzus. De ez többdimenziós. Nem csak egy-egy dal menő. Ahhoz, hogy a zenekar lényegét teljes mértékben megértsd, tényleg mindent meg kell hallgatnod, és valahogy mindet be kell fogadnod. Szóval igen, azt hiszem, azoknak a rajongóknak, akik rendszeresen megveszik a lemezeinket, és folyamatosan ott vannak a koncerteken, átjön az üzenet. Ők általában tisztában vannak vele, mert ez egy olyan banda, amelyik valahogy viseli a hatásait, és a politikai üzeneteit a pólóira írja.

Erős üzenetekre most is szükség van. A pandémia után Európában egy háború is kitört Oroszország és Ukrajna között. Önnek milyen érzései vannak ezzel kapcsolatban?

Azt hiszem, ez klasszikus esete annak, amikor egy zsarnok egy nála kisebbre megy rá. És most – legalábbis ha hinni lehet a híradásoknak – megmutatkozik, ki hol áll. Úgy értem, nem megy jól Oroszországnak. Ukrajna nem hagyja magát, és nagyon jó munkát végez. Amikor gyerek voltam, középiskolás koromban minden nagyobb gyerek zaklatott. Ezért mindig is volt egy érzékeny pont a szívemben az esélytelenebbek iránt, és hát úgy tűnik, ez most az ő országuk. Ez a diktátor egy napon úgy döntött, hogy megteszi azt, ami szerintem minden idők, illetve a mi generációnk egyik legnagyobb háborús bűnténye lesz. Hiszen ez az, ami most történik – az az ember egyszerűen csak több területet és nagyobb hatalmat akar. Undorító.

Szoktak koncertezni Ukrajnában és Oroszországban?

Ukrajnában nem, de Oroszországba rendszeresen jártunk, játszottunk Fehéroroszországban is. Ha Európában voltunk, mondhatni, a turnéink egyik állandó állomása volt Oroszország. Nagyszerű rajongótáborunk van ott, akik közül a zenekar sokakat személyesen is ismer, mert mindig ott vannak a koncertjeinken, és követnek minket a turnékon Európában. Tragédia, hogy nekik most egy ember döntése miatt kell szenvedniük. Mert mi most nem tudunk Oroszországba menni, ahogy más nyugati zenekarok sem. El tudom képzelni, hogy ezek a srácok, akik ott szoktak lenni a koncerteken, egyáltalán nem értenek egyet a háborúval, és nem büszkék arra, amit az országuk csinál. De nem beszélhetnek erről, mert az háborús bűnnek számítana, és bíróság elé állítanák, illetve börtönbe csuknák őket. Ez borzasztó.

Egyébként érez különbséget az amerikai és az európai koncertek között?

Rengeteget. Egyrészt az európaiak sokkal nyitottabbak a különböző zenei irányzatokra. Ha egy európai fesztiválon játszunk, metál-, pop- és hiphopbandák is vannak a fellépők között, mert a közönség egyszerűen a zenéért rajong. Amerikában ez sokkal kategorizáltabb. Ha például a punkrockot szereted, akkor punkrocker vagy, ha heavy metal rajongó, akkor olyan zenét hallgatsz, és olyan koncertre jársz. Míg az európaiak képesek szimplán csak az életért rajongani. Németországban például, ahova 20 éve jár a zenekar, ugyanazoknak az embereknek játszunk – ők minden egyes koncerten ott vannak. Amerikában erre nem fordítanak ekkora figyelmet. Zenészként nekem sokkal kifizetődőbb Európában játszani, illetve sokkal kifizetődőbb, hogy vannak európai rajongóink, mert ők egy életre fanok maradnak. A budapesti koncertjeink is mind csodálatosak! Mindig is elfogadtak és szerettek minket ott, nagyszerű lesz visszatérni!

Ha turnén vannak, turistáskodásra is jut idő? Van esély elcsípni önöket Budapest utcáin?

Igen, mindig próbálunk időt szakítani arra, hogy körbejárjuk és felfedezzük a várost, ahol épp koncertünk van.

Én láttam önöket Las Vegasban és Budapesten is, és mindkét koncertjük nagyon energikus volt. Hogyan tudják magukat felpörgetni a show előtt, ha például még alkoholt sem isznak? Hogy néz ki, és milyen a hangulat a backstage-ben?

Meglehetősen unalmas. Tévét nézünk, olvasunk, és gyakorlunk a koncertre. De mivel szeretünk turnézni, egyáltalán nem nehéz olyan energiaszintre hozni magunkat, hogy nagyot szóljon a show. Imádjuk, amit csinálunk, és reméljük, hogy a közönségnek is tetszik.

Mielőtt megérkeznek Budapestre, van bármiféle kérésük a magyar rajongókhoz?

Csak jöjjenek, és érezzék jól magukat, mi mindent megteszünk azért, hogy a legjobb formánkat hozzuk. 

(Borítókép: Zach Blair. Fotó: Getty Images)