Az RTL felfüggesztette Járai Mátét szerződésszegés miatt

TZIHZ20150326008
2022.05.19. 13:45
A színész a közösségi oldalán közölte a hírt, hogy egy ideig nem láthatják őt a nézők az RTL Reggeliben.

Járai Mátéval szemben komoly szankciókat szabott ki az RTL, feltételezhetően amiatt, mert az Istenest egyik korábbi adásában kijelentette, Rácz Jenő a Nyerő Páros óta haragszik rá, és nem akart neki interjút adni a Reggeliben. A csatorna ezt követően tagadta, hogy a sztárséf amiatt beszélgetett volna csak Peller Mariann-nal, mivel Járaival nem kívánt társalogni. Elmondásuk szerint ennek sokkal inkább az volt az oka, hogy a műsorvezetőnő jobban képben volt az adott témával kapcsolatban. 

A színész azonban e kijelentésével szerződést szegett, legalábbis ez derül ki legújabb, Instagram-oldalán megosztott bejegyzéséből.

Pár poszttal ezelőtt örömködtem, hogy képernyős arc vagyok, nos most egy kicsit mégsem. Ugyanis szerződésszegés miatt június 30-ig nem láthattok a Reggeliben

– fejtette ki Járai, majd így folytatta: 

Szóval több olyan műsorban is vendégeskedtem, ahová csak külön engedéllyel mehettem volna. Ráadásul olyan belső információkról is beszéltem, amik harmadik félre nem tartoznak. Így most a Reggeli kérésére picit »szabira« megyek

– magyarázta, hozzátéve, hogy az ember a hibáiból tanul, így ő is igyekszik a jövőben figyelmesebb lenni a szabályokat illetően.

(Borítókép: Járai Máté színész. Fotó: Zih Zsolt / MTI)